Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • Kárpáti, erdélyi, dácikus és pannon endemikus fajok a Szilágyság flórájában
    259-267
    Megtekintések száma:
    108

    Az Erdélyi-medence és az alföldi pannon flóratartomány között elterülő romániai Szilágyság növénytakarójában az európai fajok mellett, a különböző földrajzi eredetű flóraelemek százalékos aránya igen magas. Ezek közül kiemeljük a keleti eredetű kontinentális, valamint a déli szubmediterrán jellegűek itteni széleskörű elterjedését. Jelentős számmal vannak képviselve az alább elemzett kárpáti (Aconitum moldavicum Hacq., Symphytum cordatum Waldst. & Kit.), erdélyi (Cephalaria radiata Griseb. & Schenk, Onosma pseudoarenaria Schur subsp. pseudoarenaria), dácikus (Helleborus purpurascens Waldst. & Kit., Phyteuma tetramerum Schur) és pannon (Centaurea sadleriana Janka), endemikus valamint szubendemikus fajok is, amelyek igen különböző jellegű termőhelyeken jelentkeznek.

  • A Thesium kernerianum Simonk. lektotipizálása
    69-74
    Megtekintések száma:
    52

    A T. kernerianum a tágabb értelemben vett Keleti-Kárpátok endémikus növénye (SZÜCS 1943, MORARIU 1952, NEGREAN & DIHORU 2009, HURDU et al. 2012a, 2012b). A szerzők áttekintik a faj felfedezésének történetét, irodalmi és herbáriumi adatait, tipizálják a nevet, és helyesbítnek néhány, a szakirodalomban felbukkant tévedést. Habár a fajt Simonkai még az erdélyi flóraművének (SIMONKAI 1887) megjelenése előtt írta le a Királykőről és a Bucsecsről (SIMONKAI 1886a: 183), újabb források (HENDRYCH 1993, SÂRBU & MITITIUC 1994, NEGREAN & DIHORU 2009), tévesen, a flóraművet tüntetik fel a faj protológusaként. A faj felfedezését követően az 1960-as évekig nem találtak újabb lelőhelyeket a botanikusok, így az a képzet alakult ki, hogy a T. kernerianum csak a Délkeleti-Kárpátok egy-két pontján fordul elő (vö. JÁVORKA 1924–1925, SOÓ 1933, SZÜCS 1943, MORARIU 1952). HENDRYCH (1963) azonban a prágai herbáriumban felfedezett egy példányt, amelyett még 1935-ben, a Dél-Bukovinához tartozó Ráró-hegységben gyűjtött egy cseh kutató. Ez a lelőhely mintegy 250 km-rel északra tolta ki a faj addig ismert areáját. Később néhány ponton előkerült a Csukás-hegységből, a Csalhóból, és a sokáig figyelmen kívül hagyott (vö. MORARIU & BELDIE 1976, DIHORU & PÂRVU 1987) ráró-hegységi adat is megerősítést nyert (SÂRBU & ZÜNDORF 1993). A T. kernerianum jelenleg ismert lelőhelyeit OPREA (2005), CIOCÂRLAN (2009) és NEGREAN & DIHORU (2009), herbáriumi példányait MIHĂILESCU (2001) és NEGREAN & DIHORU (2009) foglalják össze. Kétes és megerősítést igényel a faj Fogarasi-havasokból (nem pontosított lelőhelyről) közölt adata (PUŞCARU-SOROCEANU et al. 1977). A szerzők felsorolják az általuk ismert herbáriumi példányokat (nagyjából gyűjtési időrendben), kiegészítve az eddig nem publikált anyaggal, továbbá a Simonkai originálék alapján lektotipizálják a T. kernerianum nevet. Ezzel a szakirodalomban tévesen közölt (BELDIE 1967, NEGREAN & DIHORU 2009) locus classicus (Bucsecs: Gaura-völgy) is helyesbítésre kerül. A faj tényleges locus classicus-sza a Királykő, ahonnan a lektotípus származik.