Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • Az időjárási tényezők és a hasznosítási rendszerek hatása a terméshozamra és a minőségre néhány pázsitfűfaj esetében
    43-56
    Megtekintések száma:
    55

    A hazai és európai védettség alatt álló gyepes területek, illetve az AKG Programba bevont gyepek nagy aránya miatt az extenzifikáció előrehaladott állapota jellemzi a hazai gyepterületeket. A különböző korlátozások gyepeink mintegy felén nem teszik lehetővé a szakszerű tápanyag-gazdálkodást, a felülvetést, vagy pl. az öntözést sem. Az egyre sűrűbben előforduló szélsőséges időjárási hatások ellen a hasznosítás gyakoriságának és idejének megválasztása, valamint az eltérő tulajdonságú pázsitfőfajok telepítése vagy felülvetése kínálnak alternatívát. A gyepgazdálkodás feladata kettős, részben felelni kell az – egyre szélsőségesebb – időjárási kihívásokra, és ezt olyan technológiákkal kell megvalósítani, ami egyben megfelel a korlátozásokat meghatározó jogszabályoknak és törvényeknek is. Ez a kettőség vezérelte kísérletünket is. Különböző főfajok (4 szálfű, 4 aljfű) esetén vizsgáltuk meg az egyes hasznosítási változatokat, és a kapott eredményeket az időjárási tényezők viszonylatában elemeztük. Kísérletünk a Szent István Egyetem Növénytermesztési Tanüzemének Szárítópusztai telepén volt, ahol kaszálással szimuláltuk a gyepnövedékek betakarítását, a gyep hasznosításának intenzitását. A hasznosítási gyakoriságot évente három változatban állapítottuk meg: 2×-i, 3×-i és 4×-i. Az értékelt adatok alapján, hasonló száraz ökológiai körülmények között kizárólagos kaszálónak egyfajú telepítésre vagy felülvetéses gyepjavításra ajánljuk a Festuca arundinacea fajt. Rét és legelő hasznosítás esetén az Agropyron cristatum fajt javasoljuk, amellyel sikeresen lehetne a leromlott állapotú legelők és rétek felülvetéses javítása.