Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • Duna menti homoki gyepek domináns Festuca fajainak beltartalmi értékei (előzetes tanulmány)
    3-7
    Megtekintések száma:
    53

    A legeltetéses állattartásnak nagy múltra visszavezethető gyakorlata van Magyarországon. A legeltetett állatok legértékesebb takarmányát a legelők növényei jelentik. A takarmányadagok rosttal való kiegészítése javítja az emésztőrendszer telítettségét, ezáltal nyugodtabbak lesznek az állatok, és javul az állatok jóléte is. A pázsitfüvek hasznos kiegészítői lehetnek, mivel sok emészthető rostot tartalmaznak. Célunk volt a Duna menti Festuca fajok által dominált homoki gyepek gyepgazdálkodási értékeinek feltárása. A Duna mentén vágásos mintavételeket végeztünk, a Kisalföld északnyugati részétől kezdve a Kárpát-medence középső homoki síkságain át a medence legdélebbi részéig, a szerbiai Deliblátóig. Az utolsó mintákat a Kárpátokon túl, a romániai Alföldön és Bulgáriában gyűjtöttük. A vágott minták a MATE laboratóriumában kerültek weendei analízisre. Elemzésre került az eredeti szárazanyag-, nyersfehérje-, nyerszsír- és nyersrost-tartalom, valamint a rostfrakciók (NDF, ADF, ADL) mérése. Az eredmények alapján az abszolút szárazanyag-, nyersrost- és NDF-tartalom minden mintában magas volt. Az elemzett Festuca fajok öt mintája jelentős különbségeket mutatott a szárazanyag és a nyersrost tekintetében. A Festuca wagneri szárazanyag-tartalma volt a legmagasabb. A legmagasabb nyersfehérje-tartalom a Festuca vaginata, Festuca wagnerii és Festuca rupicola mintákban mutatkozott, míg a legmagasabb nyersrost-tartalom a Festuca tomanii mintákban.

  • Magyar szürke szarvasmarha, szántóból kialakított legelő természetvédelmi gyepgazdálkodási vizsgálata Csákvár melletti „szűzföld” területén
    3-14
    Megtekintések száma:
    262

    Vizsgálataink során egy eredetileg legelőből feltöréssel szántóvá alakított, majd ezt követve újra legeltetett terület növényzetét, botanikai összetételét és gyepgazdálkodási értékét vizsgáltuk. A mintaterület a Zámolyi-medencében található ún. ”Szűzföld” 160 ha-os területe Csákvár mellett, amelyen 2009-ben magyar szürke szarvasmarhákkal legeltetés indult el. A terület növényzeti változását 1998-tól kísértük végig, 6 évente végeztünk felvételezéseket (1998, 2015, 2021). Minden gyeptípusban 6-6 cönológia felvételt készítettünk, ahol a mintaterületekben előforduló fajokat, valamint azok borítási értékeit adtuk meg. A vizsgálat során arra kerestük a választ, hogy a feltört területen a legeltetési rendszer kialakításával a növényzet természetvédelmi, cönológia és gyepgazdálkodási szempontból milyen irányban fejlődik. Mennyire volt sikeres a magyar szürke szarvasmarhákkal történő legeltetés?
    Az eredmények alapján elmondható, hogy a gyep sokkal mozaikosabbá vált, el tudtuk különíteni (2015, 2021) az üdébb és szárazabb fekvésű területek állományfoltjait. A legeltetés előrehaladtával a fajszám nőtt és a diverzitás is emelkedett, és a két elkülönített gyeptípus közül a nedvesebb, üdébb területek diverzitása volt a magasabb.
    A területen a gyepgazdálkodási szempontból fontos pázsitfüvek mennyisége – a fajszámot és a borítási értékeket is figyelembe véve – nőtt, valamint a pillangósok mennyisége is jelentősebb lett. A szárazabb területek domináns faja a Festuca pseudovina volt, míg az üdébb foltokban az Agrostis tenuis, A. stolonifera vált dominánssá. Az életformák alapján, elsősorban a Pignatti-féle kategóriák szerint a terület nincs túllegeltetve, a kúszó szárú és a tőlevélrózsás növények nem váltak meghatározóvá. A természetvédelmi értékelések alapján a terület növényzetének összetétele jelentősen eltolódott a természetes gyepek fajainak az irányába.
    A legeltetés során így az egységes kaszáló 1998-ban alapvetően gyomokkal volt jelentősen fedve, ami a vizsgált 23 év alatt nem csak természetvédelmi és gyepgazdálkodási szempontból értékesebb területté vált, hanem ez az állapot stabilizálódott is, amit a diverzitási értékek is megerősítenek.
    A vizsgált területen a gyepkezelési gyakorlat, a magyar szürke szarvasmarhákkal történő legeltetés mindkét szempontból, természetvédelmi és gazdálkodási szempont szerint is sikeres volt.

  • Nedves fekvésű magyar szürke szarvasmarha-legelő produkciójának és beltartalmi értékeinek havi változása és összefüggése a fajgazdagsággal
    19-28
    Megtekintések száma:
    71

    A Tapolcai-medence különböző legeltetési terhelésű szürkemarha-legelőjén és kaszálóján végeztünk gyepgazdálkodási vizsgálatokat a legeltetési idény során 4 alkalommal (április, május, június, szeptember). Mintaterületenként 5-5 cönológiai felvételt készítettünk 2×2 m-es kvadrátokat alkalmazva Braun-Blanquet (1964) módszere szerint, és ezzel pázhuzamosan a biomassza mennyiségét és beltartalmi értékét is megmértük.
    Az eredmények alapján a vizsgált kiegészítő legelő állateltartóképessége volt a legnagyobb, viszont a takarmány minősége itt volt a leggyengébb. A legeltetési idény során a folyamatos állattartás miatt a legelő területén változott meg leginkább a fajösszetétel, és egyben itt volt a legnagyobb a fajszám. Általánosságban megállapítható, hogy a nyár végére, a pázsitfüvek arányának csökkenésével párhuzamosan a pillangósok mennyisége nőtt. A takarmány tápanyagtartalma a legelőn volt a legmegfelelőbb, nagyobb fehérje- és kisebb rosttartalom miatt. A Festuca arundinacea vezérnövényű kiegészítő legelő gyepe kellő mértékű hasznosításához az évi egyszeri 34 napos legeltetés nem volt elegendő. Ez megmutatkozott az alacsony fajszámban és a többi mintaterülettől elmaradt beltartalmi értékekben is. A sás fajokban gazdag mélyebb fekvésű területek kezelésére a kaszálóként történő hasznosítás az eredményes.

  • Lólegelők és kaszálók természetvédelmi értékelése Sukoró melletti lovasközpontban
    37-46
    Megtekintések száma:
    20

    A vizsgálatot Sukorón, végeztük 2023. májusában. A felmérés célja volt bemutatni az eltérő hasznosítású gyepek természeti állapotát és a gazdasági értékét. A cönológiai felvételeket a Braun-Blanquet módszerrel végeztük, ennek során 2 × 2 méteres kvadrátokat használva vettük fel az adatokat és %-ban adtuk meg a borítási értékeket. A kvadrátok véletlenszerűen helyeztük el az adott területeken. A felmérés során három egységben öt mintaterületet elemeztünk. Az I. mintaterületünk degradált üde lólegelő, amit 2023-ban túllegeltetttek, a II. mintaterület franciaperjével dominált rét, melyeket kaszálással hasznosítanak. A III. mintaterület Festuca pseudovina által dominált, sovány sziki gyep, amit szintén kaszáltak. A IV. a kaszáló legmélyebben fekvő része, mocsárrét-láprét, amelyet szintén kaszálóként használnak. Az V. mintaterület szilikát sziklagyep, amit szintén legeltetenek lovakkal, de 2023-ban magára hagytak.

    Az I-es mintaterületet kivéve, amit 2023-ban intenzíven legeltettek, így a taposott és túllegeltetett volt, a vizsgálatok alapján a gyepek természetességi állapota a kezélések, a kaszálás és a legeltetés nyomán is értékes maradt. A gyepekben legnagyobb arányban a honos flóra elemek találhatók meg. A kaszálón a mélyebb fekvésű foltban lápréti elemek és védett faj, a vitézvirág (Anacampts pyramidalis) is megjelent. A szilikát sziklagyepben is előfordult védett faj a bunkós hagyma (Allium sphaerocephalon). A lovasközpont által végzett gyepkezelési módszerek alkalmasak a terület vegetációjának természetközeli és hosszú távon való fenntartására.

  • Comparison of vegetation of Hungarian Grey Cattle and Hungarian water buffalo pastures in a sample area of the Danube-Tisza Interfluve
    59-64
    Megtekintések száma:
    47

    In the present study, we aimed to investigate the coenology of the Kelemen-szék in the Kiskunság National Park. The coenological studies were carried out twice. We compared areas with different vegetation types. During these two surveys, we examined in total 90 quadrats of mixed grazed and fenced control areas.  Ones were grazed by Hungarian domestic buffalo and Hungarian grey cattle and others were no grazed. Based on these surveys, it is possible to conclude about spatial and temporal changes in vegetation as a result of livestock husbandry in the area. Due to the size and heterogeneity of the studied area, we intended to investigate small homogeneous areas and respective control areas. Coenological surveys were done on lower and higher lying pastures, saline soil areas and loess areas.

    In the study plots, grazing led to stability in the species composition of loess grassland and saline grassland, so that they also satisfy the requirements moof nature conservation. The dominant and character species of the associations, and the typical species of the genus Festuca have a significant cover value. The dense and tall Puccinellia swards require more attention, because they are more vulnerable against grazing. Grazing and extensive livestock husbandry, which can be applied in the future, is a suitable method for the management of lowland areas. In order to conserve the associations, preservation of grazing is necessary. To provide amount of biomass of areas, the grazing has a significant role. The conservation of native loess grasslands, even in the form of fragments, plays an outstanding function. Hence, based on the initial surveys, the combination of Hungarian grey cattle and water buffalo is beneficial in terms of nature conservation.

  • Botanikai és gyepgazdálkodási vizsgálatok 2008. évi eredményei a badacsonytördemici szürkemarha-legelőn
    73-78
    Megtekintések száma:
    31

    A badacsonytördemici szürkemarha-legelőn, kiegészítő legelőn (alullegeltetett térszín), legelőn (túllegeltetett térszín), kaszálón és a területén belül található itató környékén folytattunk a legeltetési idény során, évi 5 alkalommal botanika felvételezéseket. Ezek alapján később gyepgazdálkodási és takarmányozási számításokat végeztünk. Mintaterületenként 5 cönológia felvételezést végeztünk 2×2 m-es kvadrátokat alkalmazva Braun-Blanquet (1964) módszere szerint. A területen 118 szürkemarha legel. A területek fajkészletét is összehasonlítottuk. A legnagyobb fajszám a legelőn volt, ha az itató környéki térszín fajait is figyelembe vettük, amelynek jelentős része gyom. A négy mintaterület fajkészletét összevetve 14 közös faj fordult elő, amelyek közül a természetes vegetáció állományalkotó taxonjai is megtalálhatók: Agrostis stolonifera, Festuca arundinacea, Deschampsia caespitosa. A legeltetés hatására, az erős túllegeltetett területen sem tűntek el a terület eredeti vegetációtípusait felépítő domináns fajok. A kiegészítő legelőn az évi kb. 1 hónapnyi legeltetés nem volt elegendő ahhoz, hogy a fajdiverzitás szempontjából kedvezőbb helyzet alakuljon ki, amellett, hogy a takarmányhozama a területnek magas maradt. A legelőn a fajszám magas (58), ami a sok gyom jellegű növénynek köszönhető, de a takarmányértéke gyenge. A kaszáló fajszáma (31), ha el is marad a legelőkhöz képest, a fajösszetétel szerencsésebb és a takarmányszolgáltató képessége jó. A terület helyes kezelése itt folyik.

  • A házi vízibivaly (Bubalus bubalis) legeltetés, mint élőhelykezelési és inváziós fajok elleni alkalmazási lehetőség
    47-53
    Megtekintések száma:
    76

    A természetvédelemben ma globális probléma az invázíós növényfajok agresszív terjeszkedése és az értékes gyep megőrzése. Ennek alapján a következő kérdés fogalmazódhat meg, hogy mely állatfajok, fajták alkalmasak az élőhelyek kezelésére? A vízibivaly alkalmas-e a gyepkezelésre és milyen mértékben? Az áttekintő munkával az eddigi eredményeket nézzük át, kiemelve olyan hazai területeket, ahol már előzetes eredményeink vannak, illetve korábbi adatok már születtek.  Ez alapján a Zámolyi-medence lápjaiban az invazív Solidagot teljesen visszaszorították, a legelőt teljesen átalakították, és a domináns faj a Sesleria uliginosa lett. Szintén a Zámolyi-medence a tómeder területén jelentős florisztikai és fiziognómiai eltérések mutatkoztak a növényzetben. Megállapíthat, hogy a bivalyos legeltetés alkalmas élőhely-kezelési módszerként mind száraz gyepben, mind nedves gyepben. Ezért a bivalyokkal való legeltetés amellett, hogy hatékony a Solidago gigantea elleni védekezésben, mind természetvédelmi, mind a gyepvegetáció gazdasági szempontból sikeres. A hosszú távra tervezett munka első állomása a vízi bivalyra vonatkozó munkák áttekintése.

  • Kaszálás és legeltetés felhagyásának hatása a badacsonytördemici üde fekvésű gyepterületek vegetációjára
    23-32
    Megtekintések száma:
    129

    A munka során Badacsonytördemic településén egy nedves fekvésű terület vegetációjának elemzésével foglalkoztunk. Itt intenzív gyephasználat, magyar szürke szarvasmarhával történő legeltetés, illetve kaszálás folyt egészen 2010-ig, utána a területet teljesen magára hagyták. A három vizsgált mintaterület a legelő (ahol folyamatos volt a legeltetés, a kaszáló és a kiegészítő legelő, ahová 1 hónapra áthajtották az állatokat).
    A terepi felvételezések 2010 és 2020 júniusában készültek, 4×4 méteres kvadrátokat alkalmaztunk, melyekben megbecsültük az előforduló növényfajok százalékos borítását. A vizsgált területeket a Borhidi-féle relatív növényökológiai mutatók közül a nitrogénigény relatív értékszámai (NB) és a relatív talajvíz, illetve talajnedvesség indikátor számai (WB) alapján értékeltük. A természetvédelmi értékkategóriák (TVK) megoszlását Simon szerint, a szociális magatartástípusok (SBT) alapján elvégzett értékelést pedig Borhidi munkája szerint végeztük el.
    Az eredmények alapján a terület tíz év leforgása alatt nagymértékben leromlott, egykori diverz jellege eltűnt, többségében gyom- és inváziós növényfajok vették át az uralkodó szerepet az egykor jellemző, jó takarmányozási értékkel rendelkező fajoktól. Tájidegen, agresszív kompetítor 2010-ben még nem volt megtalálható, azonban az újabb felvételezések során azzal voltunk kénytelenek szembesülni, hogy az egykori legelőterületen a magas aranyvessző (Solidago gigantea) uralkodóvá válik. Emellett számos gyomfaj is megjelent, illetve a már korábban jelenlévők is felszaporodtak. Új megjelenő gyom lett a mezei aszat (Cirsium arvense), mely jelentős borítottsági értéket ért el a legelő és a kaszáló területén is. Egykor még kis borítottsággal jelenlévő sásfajok is nagy teret hódítottak.
    A terület további degradációjának elkerülése érdekében javasolt lenne újra hasznosítás alá venni a területet. Mivel felszaporodtak az olyan fajok, melyek tápanyagtartama csekély, illetve a jószág sem szívesen fogyasztja, először ezen növények visszaszorítására kellene törekedni. A visszaszorítást elősegítheti a rendszeres, időben történő kaszálás. Fontos, hogy a kaszálást úgy időzítsék, hogy megelőzzék a magról történő tovább terjedést, és a lekaszált növényt minél hamarabb el kell távolítani a területről.

  • Az évjárat hatása magyar szürke szarvasmarha legelő vegetációjára 2022- és 2023-ban ― Esettanulmány
    29-36
    Megtekintések száma:
    23

    A Pro Vértes Közalapítvány kezelése alatt álló, „Szűzföld” területén, melynek természetvédelmi célú kezelése és gazdasági célú legeltetése 1998 óta magyar szürke szarvasmarhával valósul meg. A jelen munkában a legelő vegetációjának egy extrém száraz 2022-es és extrém nedves 2023-as évi adatait elemeztük az évjárathatás vizsgálata céljából, melynek során 2 × 2 m-es cönológiai felvételek adatait dolgoztuk fel. A fajok ökológiai jelzőértékeinek elemzéséhez a Borhidi-féle relatív növényökológiai mutatókat használtuk fel: a nitrogénigény relatív értékszámai (NB) és a relatív talajvíz- illetve talajnedvesség szerinti értékei (WB). Továbbá a Simon-féle természetvédelmi értékkategóriák (TVK) és a Borhidi-féle szociális magatartástípusok (SBT) szerint is értékeltük az adatokat. A vegetáció gyepgazdálkodási értékelése Klapp és munkatársai által alkalmazott fajok takarmányértékszámai alapján történt.

    Az eredmények alapján a fajkészlet tekintetében szignifikáns eltérés nem alakult ki a két évben, de a borítási értékek tekintetében jelentős különbségek voltak. A csapadékos évben a kísérő fajok aránya csökkent, a gyomok és a természetes zavarástűrők aránya nőtt. A pázsitfüvek és a pillangós fajok mennyisége nőtt, ami gyepgazdálkodási szempontból fontos.

  • A legeltetési idény meghosszabbításának lehetőségei nádképű csenkesz vezérnövényű gyepen
    7-12
    Megtekintések száma:
    30

    Közép-Európai viszonylatban csekély ismeretünk van a téli hasznosítású legelők terméséről és minőségéről. Kutatásunk célja az, hogy információkat gyűjtsünk az előhasznosítás (június, július, augusztus) és a hasznosítási időszak (november, december, január) hatásáról a takarmány mennyiségére és minőségére. A vizsgált tartományok a szárazanyag termés, energiatartalom, ADF-, ADL és ergoszterol koncentráció. Az eredmények a következők voltak: A növedékek rövidebb regenerációs ideje alacsonyabb szárazanyag hozamokat, viszont magasabb energiatartalmat és alacsonyabb ergoszterol koncentrációt eredményezett. A tél előrehaladtával a termésmennyiség és az energiatartalom alacsonyabb lett, az ADF-, ADL- és ergoszterol koncentráció nőtt. A novemberben betakarított takarmány érte el a legjobb eredményeket a termés mennyiségét és minőségét figyelembe véve. Összefoglalva elmondhatjuk, hogy a Festuca arundinacea növényállományon végzett kísérletben a téli használatú legelőn a legmagasabb termést és energiaértéket a novemberi hasznosítás adta, függetlenül a nyári előhasznosítás idejétől. A hideg és hóban gazdag téli időjárás ellenére a decemberi és a januári betakarítású minták energiaértékei csekély mértékben lettek kevesebbek. A takarmány minőségének és mennyiségének alakulásában az időjárás nagyobb szerepet játszott, mint a hasznosítás gyakorisága és ideje. Ezért Magyarországhoz hasonló kontinentális klímájú területeken elsősorban a november végéig, vagy decemberig tartó extenzív hasznosítási forma javasolt. 

  • A Duna menti homoki gyepek biomasszája
    31-35
    Megtekintések száma:
    78

    Festuca taxa are important grassland species in the pannonian vegetation, and are defining members of it where conditions are too extreme for most plants. Based on grassland management surveys, habitats of narrow-leaved or small Festuca species are an indicator of poor productive capacity, but are important in terms of nature conservation. The significance of these grasslands are likely to be increasing in line with climate change and expanding dry habitats.

  • Cserépfalu melletti fás legelő vegetációjának változása
    43-45
    Megtekintések száma:
    83

    The wood-pastures were important elements of the landscape, moreover had apprecieable act in the agriculture. This type of management belongs to the ’agroforestry’ systems which are really ancient agricultural land uses, but nowadays endangered woody habitats in Hungary. The aim of our study was to collect, data about the appearance and traceability of different factors on the vegetation at different parts of a wood pasture.

  • A Tihanyi-félsziget Belső-tó melletti szürkemarha-takarmányok fitoszociológiai vizsgálata a Tihanyi-félszigeten
    29-30
    Megtekintések száma:
    38

    The present survey was carried out between 2018 and 2019 in the Tihany Peninsula, on grasslands located south of Belső Lake. These grasslands were being mowed for a few years after a long abandoned period, and had been grazed by grey cattle since 2002. Our main question was the following: during these years, to which extent had the grazing been successful, did the grassland became eventually semi-natural? 

  • Botanikai vizsgálatok természetes és telepített kecskelegelőkben
    49-51
    Megtekintések száma:
    74

    There are new challenges for global agriculture due to the changing circumstances in natural and economical world. Many professionals mentioned that our current agricultural methods not suitable to produce proper amount and quality foods. We have to change from the conventional farming to a sustainable agriculture to reach a well performing global agriculture what consist local viable agro systems. The organic farming as one type of sustainable agriculture, is a developing sector where the market and economical competition is growing. There is an opportunity to produce high quality food without additives in Hungary based on the climate, good quality soil as well traditional plant and animal species. The hungarian government set better balance between animal husbandry and arable farming as target and focusing on family farming and organic farming.