Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • ZICHY ERNŐ VEGYÉSZMÉRNÖK SIKERTELEN ALKALMAZÁSA AZ EGYETEMI KÍSÉRLETI FIZIKAI INTÉZETHEZ ÉS AZ ATOMKI-HOZ 1954-BEN
    134-137
    Megtekintések száma:
    87

    A második világháború utáni évtized az atomkutatás fénykora volt, hiszen a nagyhatalmi versengés területévé vált. Szalay Sándor, a debreceni egyetemi Kísérleti Fizikai Intézet tanszékvezető professzora és egyben a Magyar Tudomány Akadémia Atommagkutató Intézetének vezetője ügyesen használta ki a konjunktúrát és sok jó szakembert tudott alkalmazni, köztük olyanokat is, akiket az akkori államhatalom félreállított. Azonban a Zichy Ernő vegyészmérnököt – akit korábban kitelepítéssel is büntettek – arisztokrata származása miatt neki sem sikerült egyik intézetébe sem felvennie.

     

Adatbázis logók