Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • ADLER PÉTER SZTOMATOLÓGUS PROFESSZOR ELFELEJTETT HÁBORÚS VISSZAEMLÉKEZÉSE
    133-144
    Megtekintések száma:
    133

    2021 nyarán -váratlanul- Adler Péter professzor könyvhagyatékához jutottunk. Adler professzor 1946-1978 között vezette a debreceni Stomatológiai Klinikát, és nemzetközileg elismert szaktekintély volt. A hagyaték részeként kaptunk egy amerikai fogászati folyóiratot is, melynek 1947-es száma tartalmazott egy névtelenül közölt cikket, mely egy magyar fogorvos II. világháborús kálváriájáról számol be. Az adatokból és a leírásokból egyértelműen kiderül, hogy Adler Péter professzor írta a közleményt. Érdekes olvasmány, mely természetesen kissé szubjektív megközelítésű és figyelembe kell venni, hogy külföldieknek, elsősorban amerikaiaknak íródott. Különlegessége, hogy magyarul eddig -tudtommal- sehol sem jelent meg. Akkori közlése a hidegháború kezdetére datálható, mely esetleg magyarázatot ad arra, hogy miért kérte a szerző az anonimitást. A cikk olyan fontos hiánypótló információkat tartalmaz, melyek révén hozzájárulhat a korszak jobb megismeréséhez.

     

  • ADLER PÉTER DEBRECENI STOMATOLÓGUS PROFESSZOR UTOLSÓ RÁDIÓINTERJÚJA
    279-286
    Megtekintések száma:
    70

    Adler Péter professzor hagyatékában kaptunk egy magnókazettát, melyen egy vele készített rádióinterjú hallható. A riport a rádióban hangzott el 1983-ban. A felvételen részletesen beszámol életéről, munkásságáról, elért eredményeiről. Az elhangzott információk, adatok nagymértékben segítik és hozzájárulnak a korszak megértéséhez és a Stomatológiai Klinika működésének bemutatásához. Az interjú halálozási évében készült, tehát mintegy összegzi, lezárja az életpályáját. A riport kb. 20 perc hosszúságú, mely jelen cikkben teljes terjedelmében közlésre kerül.

  • 50 ÉVE JELES ESEMÉNYT RENDEZETT A DEBRECENI STOMATOLÓGIAI KLINIKA
    221-228
    Megtekintések száma:
    122

    50 éve, 1970. július 14-17. között jeles eseménynek adott otthont a Debreceni Orvostudományi Egyetem. Az Európai Káriesz Kutató Társaság (ORCA) itt tartotta meg 17. kongresszusát. Ezzel fejezte ki tiszteletét Adler Péter professzor, a debreceni Stomatológiai Klinika igazgatójának tudományos tevékenysége iránt, aki jelentős eredményeket ért el a fluoridok kutatásában és abban az évben ünnepelte 60. születésnapját. Kb. 200 regisztrált résztvevő jött el a világ minden tájáról, ebből 32 volt a hazai résztvevők száma. A 48 előadásból 5 volt magyarok által prezentált (2 debreceni). A Caries Research neves szaklap teljes szerkesztőbizottsága is jelen volt az eseményen. A hazai fogászat első olyan rendezvénye volt ez a nemzetközi kongresszus, melyet először tartottak egy szocialista országban és még évtizedek múlva is sok elismert kutató idézte fel a debrecenben eltöltött napok kedves emlékét.

     

  • A debreceni Stomatologiai Klinika története Adler Péter professzor vezetése alatt (1946–1979)
    11 - 23
    Megtekintések száma:
    343

    History of the Stomatology Clinic in Debrecen under the Leadership of Professor Péter Adler (1946–1979). With the approaching front of the 2nd World War in October 9, 1944, Professor András Csilléry head of the Stomatology Clinic left Debrecen because of his political views, so the institution remained without a leader until 17th November. Thereafter as a substitute, trainees then Stefánia Morvay Assistant Lecturer under the supervision of Professor Gyula Verzár was the head. From June 20, 1946, Péter Adler was assigned to the lead, which was one of the longest leading positions of the Faculty of Medicine since he was director of the clinic until July 1, 1979. Péter Adler graduated from the University of Vienna, where he specialized in the field of Dentistry and worked at the Department of Orthodontics at the Polyclinic of Vienna, while in spring 1939 he had to return home for political reasons. During the war he worked as a translator and then assigned to forced labor, and after the war, he was placed to the Stomatology Clinic in Debrecen. From 1948 he worked as a chief clinician, in 1952 he became candidate of sciences (CSc), and in 1953 he was appointed as a university professor. He received Doctor of Science (DSc) degree in 1957. He was a member of the editorial board of several foreign professional journals, he was accepted by several international editorial boards, wrote several textbooks. He translated two books written by others into German. He was chairman of the Association of Hungarian Dentists and Editor-in-Chief of the Stomatologica Hungarica. The main topics of the research at the Stomatology Clinic are: examination of hypersensitivity to dental anesthetics, clarification of many details of caries epidemiology, proof of the protective effect of fluoride against caries. Under his leadership there was a dynamic scientific work on the Stomatology Clinic, proven by the fact that between 1945–1980 12 books, 487 publications, book chapters and monographs appeared, which was unique among similar national institutions. He lay down the fundaments of the dental education in 1976 and contributed the architectural and professional requirements of the new Stomatology Clinic in 1981.

Adatbázis logók