Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • KESZTYŰS LÓRÁND KÓRÉLETTAN PROFESSZOR, AZ 1951-BEN FÜGGTLENNÉ VÁLT DEBRECENI ORVOSTUDOMÁNYI EGYETEMNEK DÉKÁNKÉNT ELSŐ VEZETŐJE, MAJD KÉTSZER (1959-1963, 1967-1973) ANNAK REKTORA
    24-66
    Megtekintések száma:
    107

    Kesztűs Lóránd 1951-ben dékánként első vezetője lett a Debreceni Tudományegyem Orvostudományi Karából alakult Debreceni Orvostudományi Egyetemnek, amely még két időszakra (1959-1963, 1967-1973) rektorának választotta. Meghatározó szerepe volt az új intézmény intézetei és klinikái infrastruktúrális bővítésében, a növekvő hallgatói létszámú orvosképzés korszerűsítésében, a tudományos kutatások eredményességének növelésében, a regionális és országos szakmai tekintélyű klinikai betegellátás fejlesztésében, a centralizált pártállami politikai rendszer korlátai között  teljesítmény alapú, demokratikus intézményirányítás kialakításában. Nemzetközileg elismert kutatási eredményeivel és tudománypolitikai tevékenységével a hazai immunológiai és allergológiai kutatások megalapozója. A Magyar Tudományos Akadémia tagjává választották. Intézetalapító és szervező, tankönyvírói és iskolateremtő munkásságával a kórélettan korszakos jelentőségű professzora. Barátságos, közvetlen és nyitott személyiségének fontos szerepe volt az eredményes, sikeres  munkát biztosító intézeti és egyetemi alkotó légkör megvalósulásában. Életpályájának bemutatása volt közvetlen munkatársa monográfiáján alapszik és tartalmazza három másik professzor (ketten korábbi rektorok) visszaemlékezését.

  • KETTESY ALADÁR SZEMÉSZPROFESSZOR, A DEBRECENI TUDOMÁNYEGYETEM 1949-50. TANÉVI RECTOR MAGNIFICUSA
    3-21
    Megtekintések száma:
    141

    A Debreceni Tudományegyetem rektornak megválasztott, a Vallás és Közoktatási Miniszter által e tisztségében megerősített Kettesy Aladár nyilvános rendes tanár 1949. szeptember 1.-én kezdte meg egy éves rektori tevékenységét, amely az egyetemi autonómiát jelentősen korlátozó politikai időszakban is biztosította az intézmény szakmai fejlődését és értékeinek megőrzését. Személyében nehéz történelmi időszakban olyan orvosprofesszor került az egyetem élére, aki mögött negyedszázados szemklinikai igazgatás, nagy szakmai tekintély és egyetem szerte megnyilvánuló bizalom állt. Az addigi, majd a következő évtizedekben töretlenül folytatódó, nemzetközileg elismert klinikai és tudományos munkásságával, lenyűgöző személyiségével a debreceni orvosképzés és az egyetemi közösség legendás alakjává vált.

  • Alapítói köszöntő a "Gerundium" Egyetemtörténeti Közlemények című folyóirat indításához
    3-4
    Megtekintések száma:
    82

    Alapítói köszöntő a "Gerundium" Egyetemtörténeti Közlemények című folyóirat indításához

  • 90 éves a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézete
    177 - 179
    Megtekintések száma:
    135

    The Lake Balaton Institute of Limnology of the Ecological Research Centre of the Hungarian Academy of Arts and Sciences is 90 years old. The Balaton Limnology Institute of the Hungarian Academy of Arts and Sciences celebrated the 90th anniversary of its opening on the 8th of September, 2017, in Tihany, where László Fésüs, chairman of the Biology Section of the Hungarian Academy of Sciences greeted the event with the address printed here. The institute, originally called "The Hungarian Biology Research Institute" was the very first independent research institution in Hungary, established and opened in 1927 by the famous politician Kúnó Klébelsberg who is also highly respected for developing university campuses and many new elementary schools. During nine decades the institute attracted leading life scientists from Hungary as well as abroad, its research areas covered the major trends in biology including broad topics in botany, zoology, molecular biology, neurobiology and has had a crucial role saving Lake Balaton from ecological catastrophes.

Adatbázis logók