Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • BODNÁR JÁNOS ORVOSI VEGYTANI PROFESSZOR, A DEBRECENI M. KIR. TISZA ISTVÁN-TUDOMÁNYEGYETEM 1943-44. TANÉVI RECTOR MAGNIFICUSA
    3-10
    Megtekintések száma:
    151

    Bodnár János, az Orvosi Vegytani Intézet igazgató professzoraként nemcsak az első éves orvostanhallgatókat oktatta, hanem – természettudományi kar híján – a bölcsészkaron lévő tanárképzésbe is bekapcsolódott vegytan szakos tanárjelöltek és kémiából doktorálni vágyók képzésével szakelőadóként. Az 1943/44-es tanévben viselte a debreceni egyetem rektori tisztét, amelyet a háborús körülmények tettek nehézzé. A következő 1944/45-ös tanévben a távollévő és a harcok miatt Budapesten rekedt új rektor, Hankiss János helyett rektorhelyettesként vezette újra az egyetemet, főként a háborús károk ideiglenes rendbehozatalára és az oktatás feltételeinek biztosítására koncentrálva.

  • JUHÁSZ GÉZA BÖLCSÉSZPROFESSZOR, A DEBRECENI TUDOMÁNYEGYETEM 1950‒51. TANÉVI RECTOR MAGNIFICUSA
    22-35
    Megtekintések száma:
    74

    Juhász Géza középiskolai tanárként az 1920/1930-as években a debreceni irodalmi élet egyik vezéregyénisége volt, aki számottevő költői tevékenységgel, tanulmányok írásával, irodalmi rendezvények szervezésével vonta magára a figyelmet. A politikai hatalommal való szembehelyezkedése a baloldali ideológia hívévé tette. Ennek köszönhette, hogy a II. világháború befejeződését követően szinte azonnal (1945 novemberében) a Debreceni Egyetemen a magyar irodalom egyetemi tanárává, majd 1950-ben – még a fennálló szabályokat is megkerülve – az egyetem rektorává nevezték ki. Rektori tevékenységét a kommunista hatalomátvétel tragikus eseményei árnyékolták be, amelyben vezetői mozgásterét szigorú előírások és ugyancsak alaposan körvonalazott elvárások – a hatalom igazolásának és a politikai vezetők dicsőítésének folytonos hangoztatása – határozták meg. Juhász Géza e feladatokat igyekezett az elvárásoknak megfelelően teljesíteni, amivel – korábbi dicséretes irodalomszervezői hírnevét beárnyékolva – tevékeny résztvevője lett az egyetemi tradíciók felszámolásának.

  • KÁDÁR LÁSZLÓ FÖLDRAJZ PROFESSZOR, A KOSSUTH LAJOS TUDOMÁNYEGYETEM 1954/55. TANÉVI REKTORA
    Megtekintések száma:
    32

    Kádár László 1947-től nyugdíjba vonulásáig (1978) az egyetem professzoraként működött. Időközben a Bölcsészettudományi Kar prodékánja, 1952–1954 között a Természettudományi Kar dékánja, majd 1954/55-ben az egyetem rektora volt. Egyetemi oktatói karrierjét gazdagodó tudományos eredményei és kiváló tanári talentuma mellett főleg széles látókörű, szaktudományából messze kitekintő szellemiségének és rendkívül energikus, határozott impulzív alkatának, kiváló vitakészségének köszönhette. Jó kapcsolatokat ápolt az intézeti és az egyetemi munkatársakkal.

  • Bernolák Nándor (1880–1951), a Debreceni M. Kir. Tudományegyetem második rektora
    13-31
    Megtekintések száma:
    81

    Nándor Bernolák (1880–1951), the Second Rector of the Hungarian Royal University of Arts and Sciences in Debrecen. As second rector of the Hungarian Royal University of Arts and Sciences, Debrecen, which was launched in 1914, Nándor Bernolák played an important role in shaping the events of the first years. He was a nationally recognized theoretical criminal jurist when he was invited to chair the department of penal law in Debrecen. In addition to an outline of his brief, seven-year, university career, a discussion of his previous professional activities is offered, and the events of his life pertaining both to the early history of the university and to his subsequent political and legal career are highlighted. Professor Bernolák’s reformist initiatives pertaining to criminal law as well as his attempts aimed at the renewal of law training are likewise reviewed. In summary it is stated that Nándor Bernolák excelled both as a criminal jurist and as a university manager. As regards his political career, it turned out to be rather brief and controversial. In view of the fact that he turned his back to his university commitments, we are obliged to consider him as one of those university professors who was lost for Hungarian higher education when they assumed political commitments.

  • Mitrovics Gyula, bölcsészprofesszor a Debreceni m.kir. Tisza István Tudományegyetem 1940/41. évi Rector Magnificusa
    Megtekintések száma:
    181

    Mitrovics Gyula művészetek iránti intenzív érdeklődése és a Sárospatak-Debrecen tengely mentén kiformálódott protestáns identitás jelentette az alapot és keretet ahhoz a nagy ívű pályához, amelyet a pataki tanárcsalád gyermeke a XX. század első felének Magyarországán befutott. Első publikációinak sikere, pozitív visszhangja egy művészettörténészi pálya vagy esztétakarrier reményére jogosították fel a törekvő ifjú tanárt, de az „újszülött” debreceni egyetem bölcsészkarának érdekei más irányt szabtak tudományos érdeklődésének: így a neveléstudomány felé fordult a figyelme, amelynek 1917-ben magántanára, majd 1918-ban nyilvános rendes egyetemi tanára lett. Ettől kezdve párhuzamosan foglalkozott az esztétikával és a pedagógiával, 1941-es nyugdíjazásáig ő gondoskodott az itt tanuló bölcsészhallgatók neveléselméleti, neveléstörténeti és pszichológiai ismeretekkel való felvértezéséről. Mitrovics az 1940/41-es tanévben, közvetlenül a nyugdíjba vonulása előtt töltötte be az egyetem rektori tisztét. Vezetői magatartását az óvatos kompromisszumok keresése jellemezte, de az adott időszak nem is nagyon engedett mást a számára. Az ő rektorsága alatt kellett feladnia az egyetemnek a természettudományi tanszékeit, de a nem kevés diplomáciai érzékkel megáldott rektor elért annyit, hogy szakelőadók alkalmazásával folytatódjon a megszüntetett tanszékek tárgyainak előadása. Mitrovics Gyula sorsa nyugdíjasként vett igazán tragikus fordulatot: 1949-ben – némi sugalmazásra – lemondott akadémiai levelező tagságáról, majd az ötvenes évek közepén elhagyta Magyarországot. Az egykori debreceni pedagógiaprofesszor Stuttgartban töltötte utolsó éveit, ott is hunyt el 1965-ben. 

  • „Non procul ex proprio stipite poma cadunt”, avagy a „két Kolosváry” élete az egyetemtörténet tükrében
    23 - 41
    Megtekintések száma:
    194

    Non procul ex proprio stipite poma cadunt, or the Life of the „two Kolosvárys” in the Mirror of the Univerity History. In my study, I intend to introduce the history of the Faculty. The study outlines the life’s work of father and son, who are closely related to the legal history embedded in the history of the University. They both were closely connected with the city, and in addition to their teaching activities they also played an active role in the social life of Cluj-Napoca: they were chief editors of the papers and presidents of scientific and civil associations. Alexander Kolosváry has played a prominent role in the life of the University and within the Faculty of Law. He was four times the dean of the Faculty and once held the post of rector. In addition, he coproduced the Hungarian translation of Tripartitum and Corpus Juris Hungarici with Professor Clement Óvári. Valentine Kolosváry was considered one of the biggest private lawyers of the century at the time. Valentine Kolosváry was a worthy successor to his father, not only as a head of department at the University but also in the patronage of the Reformed Church of John Calvin and Church Districts and its rights.

  • Pomáztól Princetonig: Alföldi András élete és munkássága
    11-23
    Megtekintések száma:
    82

    FROM POMÁZ TO PRINCETON: THE LIFE AND WORK OF ANDRÁS ALFÖLDI. András Alföldi was head of the Department of Ancient History, István Tisza University of Debrecen, from 1923 to 1930. Subsequently he joined the Department of Ancient History and Archaeology of Budapest’s Péter Pázmány University of Arts and Sciences. It is owing to his activity in Debrecen that from his estate two suitcasefuls of correspondence and other personal relics have been obtained by the Department of Classical Philology and Ancient History in Debrecen. Despite the fact that Alföldi spent only a short period of his early years in Debrecen, his internationally recognized activity justiies a more detailed discussion of his life career and professional activity. Before 1947, he primarily focussed on the archaeology of the Carpathian Basin. Subsequently he emigrated to Switzerland, where he taught at the University of Bern and the University of Basel. In 1955 he got an invitation to the Institute of Advanced Studies at Princeton, where he continued to work until his death. Cut of from the archaeological materials of Hungary, he initiated new projects overseas, such as the most substantial problems of early or imperial Rome, respectively. Oicially, the representatives of classical studies in Hungary have started to recognize his work since the 1990s; in 1995, on the occasion of the centenary of his birth, several commemorative sessions were held. One of these was hosted by Debrecen.

  • KÖZÖS EMLÉKEK DEBRECEN ÉS MAGYARÓVÁR AGRÁRFELSŐOKTATÁSÁNAK NAGY TANÁREGYÉNISÉGEIRŐL
    229-243
    Megtekintések száma:
    148

    A hazai mezőgazdasági szakoktatás történetében 2018 két jelentős évfordulóval írta be magát a történelem aranykönyvébe. Mosonmagyaróvár születésének bicentenáriumát, Debrecen pedig fennállásának másfél évszázadát ünnepelte. A két felsőoktatási intézményt más-más szempontok hívták életre. Amíg Óvár magánkezdeményezésre nyitotta meg kapuit, addig Debrecenben a helyi gazdatársadalom volt a hajtóerő, amihez szorosan kötődött az anyanyelvi oktatás elfogadtatása a bécsi udvarral. Az idő később igazolta, hogy a magyar nyelvű oktatás egyik intézménynél sem ment a szakismeret rovására. El kell ismerni, hogy Magyaróvár adta a szakképzés terén az első nagy tanári kart, de Debrecen is hamarosan kinőtte magát a szakképzés fellegvárává. A Földművelésügyi Minisztérium tanárcserékkel  oldotta meg az esetleges színvonalbeli eltéréseket. Ennek is köszönhető, hogy egyes tanáregyéniségek mind a két helyen lehetőséget kaptak oktatásra. Összeállításunkban – ízelítőként – kiválogattunk néhány jelentős, nagyformátumú személyiséget, akiket mind a két egyetemi kar „magáénak” vall.

  • „Lássatok hozzá, és építsétek föl Istennek, az Úrnak szentélyét” (A Debreceni Református Egyetemi Templom építésének története)
    52-70
    Megtekintések száma:
    148

    „Rise up and Build the Sanctuary of the Lord God, so that you may bring the Ark of the covenant of the Lord.” – The History of the Construction of the Reformed University Church in Debrecen. In this essay I try to find the answer to the question of what the main cause of the structure of the University Church was and which were the most relevant stages of the construction. After launching the university in Debrecen, the undergraduates, the professors and the local citizens established a claim to engender a place of worship where they could get an opportunity to inward edification. The negotiations about the church to be constructed began in the 1910’s, after all the quartercentenary of the Reformed College gave the handle for the church’s structure. The University Church was built in vicissitudinous ways and it came up against a lot of difficulties during the second half of the twentieth century. Consequently this fact encumbers the researching of the building’s history. However, the history of construction is trackable by the eight boxfuls of sources of the Archives of the Transtibiscan Reformed Church District.

  • A DEBRECENI ORVOSTUDOMÁNYI EGYETEM EGÉSZSÉGÜGYI FŐISKOLA ALAPÍTÁSA ÉS ELSŐ HÚSZ ÉVÉNEK MÉRFÖLDKÖVEI
    253-278
    Megtekintések száma:
    81

    A tanulmány áttekinti az Egészségügyi Főiskola alapításának körülményeit és az első két évtized dinamikus fejlődését. Ebben az időszakban, széleskörű hazai és nemzetközi összefogással, a főiskolán négy olyan képzés indult el, amelyek korábban nem léteztek Magyarországon, illetve több olyan szak, amelyeken csak Budapesten lehetett diplomát szerezni. A főiskola megalapítása és fejlesztése részét képezte annak az országos koncepciónak, amely a kilencvenes években az egészségügyi szakdolgozók felsőfokú képzésének kialakítását, illetve bővítését célozta meg. Az első húsz évben a főiskolán hat új szak indult el, majd a kétezres évek végén már mesterszakot is indíthatott az intézmény.A dinamikus képzésfejlesztés eredményeképpen már a kilencvenes évek végére jelentősen nőtt a hallgatói létszám, a főiskola jelentős helyhiánnyal küzdött, így 1997-től egyre intenzívebbé váltak az infrastrukturális fejlesztések is. Régi-új épületek átvételével és létrehozásával jelentősen, több ezer négyzetméterrel bővült a tanügyi épületegyüttes, illetve létrejött a főiskola felújított kollégiuma is.A képzésfejlesztés dinamikáját kissé megtörte, illetve lelassította a kétezres évek felsőoktatási átalakulása, az egyetemi integráció elindítása és viharai, a Bologna-rendszer bevezetése, és az ezzel járó strukturális átalakítások. A főiskola sikerrel vette az akadályokat, igyekezett kihasználni az új rendszerből adódó lehetőségeket, a kétezres évektől új alapszakokat, specializációkat és mesterszakot indított, köztük olyanokat is, amelyek korábban nem léteztek hazánkban. Az első húsz év történetének áttekintése elválaszthatatlan Dr. Lukácskó Zsolt személyétől, aki a főiskola alapító főigazgatója volt, majd a karrá nyilvánítást követően egészen 2007-ig első dékánja.  

  • SZÁZ ÉVE ÉRKEZETT A DEBRECENI SZEMÉSZETI KLINIKÁRA KETTESY ALADÁR
    229-232
    Megtekintések száma:
    80

    Az írás Kettesy Aladár debreceni szemészprofesszorról emlékezik meg azon alkalomból, hogy éppen 100 esztendővel ezelőtt vette át – eleinte megbízottként – a debreceni egyetemi szemklinika vezetését. A gyógyító- és tudományos munkában elért eredmények mellett felvillannak a visszaemlékezés felvillantja a professzor egyéniségét és hangsúlyozza a hazai szemészet történetében betöltött nagy jelentőségét.

     

  • ÁLLANDÓ ÉRTÉKEK EGY VÁLTOZÓ VILÁGBAN – 35 ÉVES A SÁNTHA KÁLMÁN SZAKKOLLÉGIUM
    242-352
    Megtekintések száma:
    245

    A hallgatói szervezetek, klubok és szövetségek mindig sajátos és gyakran meghatározó színfoltjai az egyetemeknek itthon és külföldön is. Ezek célja és esetenként feladata is, hogy kiegészítsék a reguláris oktatás által le nem fedett és/vagy ortodox módon le nem fedhető  hallgatói igényeket és szakmai aktivitási területeket. A hazai felsőoktatás és különösen az orvosképzés struktúrája a szakmai előadások, szemináriumok, gyakorlatok szigorúan szabályozott keretei között szerveződik, ami sokak véleménye szerint nem ad kellő teret a dinamikusan változó hallgatói igények, ezzel a legújabb szakmai trendek és technológiák, társadalmi kérdések maradéktalan kielégítésére. Továbbá a feszített tanrend talaján, idő hiányában sokszor nincs lehetőség a gyorsan változó világunk kihívásaira való azonnali reflexióra, azok megélésére, feldolgozására. Ezen nyilvánvaló feszültség feloldását, valamint a hallgatói és oktatói igények kielégítését szolgálják a Tudományos Diákkör és különböző hallgatói kezdeményezésű szervezetek. Ezek közül emelkedik ki nézetünk szerint a Sántha Kálmán Szakkollégium, ami 35 éve létezik változó, főnix módjára meg-megújuló formában a Debreceni Egyetemen illetve jogelődjein. Ebben a visszaemlékezésben a medikus hallgatókat tömörítő Sántha Kálmán Szakkollégium kialakulásának és működésének történetét kíséreljük meg összefoglalni, saját tapasztalataink, archivált dokumentumok, valamit korábbi és jelenlegi tagok részletes beszámolói alapján.

     

  • Egyetemalapítási terv Pécsen Klimó György püspök idején
    66-89
    Megtekintések száma:
    116

    Klimo György pécsi püspök céljainak fontos szegmense volt a papság képzési színvonalának fejlesztése. E célkitűzések természetes módon változtak, bővültek az évek során, újabb és újabb elképzeléseket fedezhetünk fel a püspök tevékenységében. Klimo olyan erős oktatási intézményt akart létrehozni, amely alapját képezheti egy teológiai fakultásnak, amelyre majd felépítheti a pécsi egyetemet, ugyanakkor a regionális művelődés és kultúra fundamentumává válhat. A püspök koncepciójában ezek komplex struktúrakent jelentkeztek: az egyetem létrehozásával a püspökség, sőt a püspöki város hírnevét is gazdagítani akarta, továbbá a klérus tudományos színvonalat es felkészültséget is emelni szándékozta. A tanulmány ezeket a folyamatokat és a mögöttük meglévő cselekvési kereteket tarja fel, és arra is keresi a választ: vajon Klimo milyen intézményt kívánt 1769-ben felállítani Pécsen?

  • SZODORAY LAJOS BŐRGYÓGYÁSZ PROFESSZOR, A DEBRECENI ORVOSTUDOMÁNYI EGYETEM DÉKÁNJA 1952-1953.
    3-24
    Megtekintések száma:
    104

    Szodoray Lajos professzor az 1952-1953-as tanévben az önállósuló Debreceni Orvostudományi Egyetemet rektori hatáskörrel bíró dékánként vezette, majd 1954-1955-ben az egyetem tudományos dékánhelyettese, 1961-1964 között pedig tudományos rektorhelyettese volt. Fiatal éveiben céltudatosan készült fel arra a feladatra, melyet később valóban ki is jelölt számára a sors. Megszervezte az ország egyik vezető bőrgyógyászati klinikáját, kialakította az intézetben a széleskörű elméleti alapokra épülő kiváló klinikai betegellátás, a magasszintű oktatói és kutatói munka megfelelő feltételeit. Szodoray Lajos a magyar bőrgyógyászati szakma iskolateremtő alakja, nemzetközi hírű tudós, színes, melegszívű egyéniség volt. Nevéhez fűződik számos bőrgyógyászati kórkép első hazai észlelése és közlése, valamint rendkívüli érdemei voltak a tankönyvírás terén is. A sors a magyar orvostudomány javára hosszú alkotó élettel, páratlan munkabírással, dinamizmussal, egész életen át tartó lankadatlan szorgalommal és kitartással ajándékozta meg. Több évtizedes tanszékvezetői, egyetemi tanári tevékenysége mellett az egyetemen betöltött vezetői tisztségek tették teljessé szakmai életét.

  • Az EGYETEMI DÍSZJELVÉNYEK TÖRTÉNETE
    265-268
    Megtekintések száma:
    124

    Az írás a Debreceni Egyetem ma is használt jelképeinek történetére pillant vissza, hangsúlyozva, hogy az egyetemi karokat jelképező gerundium csúcsdíszek, valamint a rektori, dékáni láncok és medálok több mint 100 esztendeje készültek az első világháborúban hadizsákmányként szerzett ágyúk bronzából, emlékeztetve arra, hogy az egyetem több hallgatója és oktatója is harcolt a haza védelmében és áldozta életét.

     

  • FORNET BÉLA ORVOSPROFESSZOR, A DEBRECENI TUDOMÁNYEGYETEM 1947-48. TANÉVI RECTOR MAGNIFICUSA
    4-13
    Megtekintések száma:
    181

    Dr. Fornet Béla Professzor a Debreceni Egyetem iskolateremtő professzora aki, aki közvetlenségével meghitt légkört teremtett nemcsak a klinikáján, hanem a rektori időszak alatt az Egyetemi Tanácsban is. Török István teológiai dékán megemlékezése szerint „felismerve a társadalmi átalakulás szükségességét rektori tevékenysége alatt a korábbi öröklött formák rovására nagyobb engedményeket tett, mint bármely rektor elődje”. Az előrelátása, közvetlensége eredményeként a betegek bizalmán kívül rektori tevékenysége során mind a diákság, mind a professzorok bizalmát élvezte. Kiemelkedő szakmai munkájának elismeréseként a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kara Fornet Béla Emlékérmet alapított. Ezzel is elősegítve azt, hogy a Kar fejlődése szempontjából meghatározó iskolateremtő professzora a jelen nemzedékének is példát mutatva hozzájáruljon a ma jelentkező kihívások megfelelő kezeléséhez

  • Varga Zsigmond teológia professzor, a Debreceni m. kir. Tisza István-Tudományegyetem 1932/33. évi Rector Magnificusa
    3 - 22
    Megtekintések száma:
    236

    Zsigmond Varga, Professor of the History of Religion, the Rector Magnificus of the Hungarian Royal István Tisza University of Debrecen during the academic year 1933/1934. Several memorable events took place at the university during his time in office. The historical background of this was the fact that the political and social tensions caused by restrictive measures taken by the Hungarian government to fight the consequences of the Great Depression reached their peak in that academic year. There were several events that made the extraordinary actions of rector Zsigmond Varga necessary: the public debate on the policy of education aiming at the restructuring of the higher education threatened the university with loosing one of its four faculties and the ongoing student revolts hindered the teaching and research activities for months. In addition to Varga’s activity in the University administration, this study describes his work as an academic and as a scholar, and addresses his public activities outside of the university, too. It also offers a glimpse into his family life at a certain point of time. Referring to a memorial booklet written by Varga, his son, Zsigmond Varga jr., the young Reformed minister and promising biblical scholar is also remembered in this study. Varga jr. was a student of the University of Vienna, he was nprisoned by the Gestapo and he died a martyr’s death in the concentration camp of Mauthausen-Gusen.

  • A kolozsvári példa dokumentumok a kolozsvári egyetemi menza működéséről és debreceni kapcsolatáról
    77-92
    Megtekintések száma:
    200

    In the Footsteps of Kolozsvár. Documents on Students Work at the University of Debrecen and its Connection with the University of Kolozsvár. It’s a well-known historical fact that the foundation of the students’ canteen in the University of Debrecen was one of the first steps to establish a welfare organization in a hope to support hundreds of students in their studies between the two World Wars in Debrecen. Also widely known that under the guidance of Nándor Láng this students’ canteen gained prosperity. At the
    same time, far less attention has been given to networks and relations in higher education underpinning this initiative. Láng asked assistance and information from the University of Kolozsvár which was the only provincial university in Hungary. The letter of Béla Posta which was written to Nándor Láng in December 20, 1916 and all of the attached documents are very rare and valuable sources of the history in both universities. The paper therefore can be considered as a novelty by giving an insight into the partnership of the University of Debrecen and Kolozsvár.

  • BÖLCSÉSZTANÁROK PUBLIKÁCIÓI A DEBRECENI SZEMLE HASÁBJAIN
    138-150
    Megtekintések száma:
    47

    A Tisza István Tudományos Társaság szervezte azt a kornak megfelelő tudományos színvonalú folyóiratot, mely 1927-től 1944-ig 19 számot adott közre és szerzői elsősorban debreceni egyetemi oktatók, középiskolai tanárok, szakírók, vidéken dolgozó értelmiségiek, országos hírű tudósok és írók voltak. A doktori disszertációmban szereplő bölcsésztanárok többsége a Debreceni Szemle – mint a város tudományos életének egyik legjelentősebb fóruma – hasábjain rendszeresen publikált. A lapot két egyetemi tanár, Hankiss János és Milleker Rezső szerkesztették. Minden második szám társadalmi, illetve természettudományos tematikát ölelt fel. Kezdetben évente tízszer, később tizenkétszer, majd a háborús években ismét tízszer vagy annál is ritkábban jelent meg, míg 1944-ben megszűnt, és csak sok évvel később indult újra. A Város támogatásával jelent meg a folyóirat, ám tematikája mégsem szűkült regionálissá, pedig azt tekintette elsőrendű feladatának. Ezen kívül a Debreceni Egyetem és a Társaság működtette viszonylag magas példányszámban, melynek 1932-től hivatalosan a szemléje lett, s az maradt megszűnéséig.

  • Róth Miksa szecessziós üvegablakai a Debreceni Egyetem Reumatológiai Tanszékén
    Megtekintések száma:
    194

    Róth Miksa (1865–1944) üvegfestő és mozaik művész jelentősen hozzájárult a debreceni egyetem épületeinek szépségéhez a 20. század első felében. Leghíresebb itteni munkáiként az egyetem Aulájában található és a 2012-ben felújított öt nagy üvegablakot tartják számon. Azonban az egyetem többi épületén is rajta hagyta keze nyomát. Ezen munkák azonban szinte kivétel nélkül elpusztultak. Kivételt csupán a volt Sebészeti Klinika alagsorában felfedezett és 2018-ban onnan kiemelt három üvegablak képez

  • Matematikai doktori iskola a Debreceni Tudományegyetem matematikai szemináriumában a 20. század elején (1927-1940) 1. rész
    Megtekintések száma:
    214

    Két részből álló irásunkban 16 matematikai disszertációt mutatunk be szerzőik (15 fő) életrajzi adataival és későbbi karrierjének felvázolásával. Ezen disszertációkat 1927 és 1940 között Dávid Lajos professzor vezetésével írták. Ezen időszakban ő volt a Debreceni Tudományegyetem Matematikai Szemináriumának vezetője. A dolgozatok témái kapcsolódtak az ő tudományos munkásságához, így például a matematika történetével (a két Bolyai munkássága) vagy a matematikai elemzés problémáival. A disszertációkat külön könyvként adták ki. Később ezeket Dissertationes Davidianae Debrecen 19271940 nevű kolligátumban gyűjtötték össze. Megemlítendő, hogy az összeállítás nem tartalmazza Kárteszi Ferenc értekezését akinek munkáját a filozófia doktorainak disszertációi között találtuk meg. Az első részben 1927 és 1934 közötti időszakot tekintjük át.

  • A KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR MEGALAPÍTÁSA ÉS A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTTI MAGYAR EGYETEMPOLITIKA
    104-122
    Megtekintések száma:
    129

    A komoly, Mária Terézia korabeli előzményekre visszatekintő és a 20. század elején erősödő magyarországi közgazdasági képzés jövője a 19. század végétől állandó vitatéma volt. Bár a legtöbben az önálló közgazdasági egyetem létrehozását támogatták, ez 1920-ban – a részben független a Közgazdaságtudományi Kar létrehozásával – csak félig-meddig valósult meg. Az elhelyezési és finanszírozási nehézségekkel küzdő Kart végül 1934-ben olvasztották a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetembe. A több felsőoktatási intézményt (Műegyetem; Közgazdaságtudományi Kar; Állatorvosi Főiskola és a soproni Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskola) érintő átalakítás sikeresnek bizonyult. Bár a gazdasági világválság következtében a közgazdász hallgatók száma az 1930-as években csökkent, az évtized végétől rendkívül gyors emelkedésnek indult, s a háborús konjunktúra miatt a közgazdasági képzés szerepe is nőtt. A Magyar Közgazdaságtudományi Egyetemet végül csak 1948-ban hozták létre, a kommunista hatalomátvétel következtében azonban már teljesen más jelleggel, miként azt az önálló intézmény támogatói a 20. század első felében képzelték.

  • A MAGYAR HERALDIKAI ÉS GENEALÓGIAI TÁRSASÁG VEZETŐSÉGE (1883-1951)
    191-206
    Megtekintések száma:
    151

    Magyar történészek egy csoportja báró Radvánszky Béla vezetésével 1883-ban hozta létre a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaságot, amely a történelmi segédtudományok (elsősorban családtörténet, címertan, pecséttan) művelőit fogta össze. Folyóiratuk, a Turul évente többször is megjelent. A társaság és annak vezetősége néhány tudományos kutató mellett mecénás főurakból, amatőr családtörténészekből és levéltárosokból állott. A II. világháború után a politikai támadások és az anyagi források miatt ellehetetlenült és 1951 elején megszűnt. A családtörténet és a címertan tiltott tudománnyá vált évtizedekre a kommunista rezsim alatt. A tanulmány a társaság vezetőségét mutatja be napra pontos adatokkal, nagyrészt a folyóiratban közölt közgyűlési jegyzőkönyvek alapján.

  • Őrállóvá tettelek-Műhelytanulmányok a debreceni teológiai oktatás és református lelkészképzés 1850-2000 közötti történetéhez. Szerkesztette: Baráth Béla Levente és Fekete Károly
    Megtekintések száma:
    139

    Kiadványok a Debreceni Református Kollégium Fennállásának 475. évfordulója tiszteletére IV. kötet.Sorozatszerkesztő: Győri L. János A Tiszántúli Református Egyházkerület és a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Kiadása,

    Bár az alcím pontosan kijelöli, és időben is körülhatárolja a kötet témáját, szerkesztők mégis szokatlan műfaji megjelölést adtak neki, amikor egészét a meglehetősen kötetlenül értelmezhető műhelytanulmányok kategóriájába sorolták. Magyarázatot a kötet előszavában szolgáltatnak.

  • Sándor Mihály:DEAC 100-Az első huszonöt év (1919-1944)
    223-227
    Megtekintések száma:
    158

    A Debreceni Egyetemi Atlétikai Club (DEAC) története nem választható el a debreceni sport történetétől. Az egyetemi ifjúság máig népszerű sportegyesülete éppen száz esztendővel ezelőtt alakult

Adatbázis logók