Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • Az idősek szociális kapcsolatai és szabadidő eltöltése
    70-71
    Megtekintések száma:
    129

    A társadalmak idősödésének jelensége mára már közismertté vált, a világ számos országában érzékelteti demográfiai, gazdasági, társadalmi hatását. A születéskor várható átlagos élettartam növekedése, az alacsony gyermekszám magától értetődő módon hívta életre a csökkenő, elöregedő társadalmak megjelenésének folyamatát. Mindez számos feladat elé állította a szakpolitikák, a hazai és nemzetközi szervezeteket képviselőit, elsősorban az aktív, egészséges időskor elősegítése érdekében. Az idősek életminőségének javítása, jóllétének megtartása, emelése, a fizikai aktivitás megőrzése mellett a mentálisan aktív életmódot is magába foglalja.

    Módszer:
    Előadásunkban egy 167 fős empirikus vizsgálat eredményeinek egy részét mutatjuk be, melyet a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálattal közösen bonyolítottunk le azzal a céllal, hogy felmérjük az idősek helyzetét, szükségleteit. A vizsgálatban való részvétel önkéntes volt, így a demens és pszichiátriai betegek, valamint a felmérésben részt venni nem kívánók nélkül összesen 167 főt válaszolt a kérdőív kérdéseire. Ez a lakók 51%-a, akik körében kérdezőbiztosok bevonásával személyes lekérdezésen alapuló kérdőíves adatgyűjtést alkalmaztunk. Az adatok rögzítését és feldolgozását SPSS 25.00 Windows szoftver segítségével végeztük.

    Eredmények:
    Jelen írásunkban azon eredményeit ismertetjük, melyek a közösségi tevékenységekre, a szabadidő eltöltésére, valamint a szociális kapcsolatok jellemzőire koncentrálnak. Elemző munkánk során azt tapasztaltuk, hogy az érintettek, a bentlakásos idősek otthonában élők, fokozottan nyitottak a fizikai és mentális aktivitás megőrzését szolgáló közösségi tevékenységekre, melyek hosszú távon esélyt biztosít jóllétük fenntartásához, javításához. Eredményeink alapján megállapíthatjuk, hogy az általunk vizsgált idősek nem alkotnak egységes csoportot. Szociális kapcsolataikban, nyitottságukban, közösségi tevékenységekben való részvételükben, érdeklődési körükben differenciák figyelhetőek meg, melynek elsősorban egészségügyi, szociális, életkori okai vannak. Az idős lakók többsége jó kapcsolatot ápol lakótársaival, s az intézmény dolgozóival, a gondozókkal való kapcsolatok minősége is kedvező képet mutat. Problémáikat az esetek többségében a gondozókkal és a családtagokkal beszélik meg. Az intézmény által szervezett szabadidős programokon általában megjelennek a lakók, de magasabb részvételi arány prognosztizálható, ha az érdeklődésükhöz közelebb álló témákban, az életkori sajátosságaiknak megfelelő időtartamban szerveződnének ezek a programok.

  • Gerontológiai Napok 2021. Nemzetközi Tudományos Konferencia - Konferenciaprogram
    Megtekintések száma:
    116

    Gerontológiai Napok 2021.
    Nemzetközi Tudományos Konferencia

    A Debreceni Egyetem Egészségügyi Kara Nemzetközi tudományos konferenciája 2021. november 25-26-án.

    A Konferencia nyelve: magyar (november 25.), angol (november 26.)

    Szervező Bizottság

    Elnök:
    Dr. habil Móré Marianna a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karának dékánja

    Tagok:
    Dr. Bene Ágnes
    Dr. Papp Katalin
    Dr. Patyán László
    Hengspergerné Stomp Ágnes
    Rusinné Dr. Fedor Anita

    Tudományos Bizottság

    Dr. Móré Marianna Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar Szociális és Társadalomtudományi Intézet
    Prof. Dr. Betul Tosun Hassan Kalyoncu University
    Dr. Bene Ágnes Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar Szociális és Társadalomtudományi Intézet
    Dr. Patyán László Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar Szociális és Társadalomtudományi Intézet
    Dr. Papp Katalin Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar Szociális és Társadalomtudományi Intézet
    Prof. Dr. Fónai Mihály Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar Szociális és Társadalomtudományi Intézet
    Dr. Kovács János Endre Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar Szociális és Társadalomtudományi Intézet
    Dr. Szemán-Nagy Anita, Debreceni Egyetem BTK , Pszichológia Intézet Személyiség-és Klinikai Pszichológiai Tanszék
    Dr. Pék Győző Debreceni Egyetem BTK Pszichológia Intézet
    Dr. Balázs Katalin Debreceni Egyetem BTK Pszichológia Intézet
    Dr. Hidegkuti István Debreceni Egyetem BTK Pszichológia Intézet
    Dr. Csinády Adriána Debreceni Egyetem BTK Pszichológia Intézet
    Kőműves Zsuzsanna Judit Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar Szociális és Társadalomtudományi Intézet
    Józsa Tamás Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar Szociális és Társadalomtudományi Intézet
    Nagy Luca Zsuzsa Debreceni Egyetem BTK Pszichológia Intézet

    Operatív támogatás:

    Varga Zsoltné
    Buczi Judit
    Kiss Gábor
    Kirilla György
    Séfer Károly
    Sajtos Lajos
    Bácsi Kinga Bsc. hallgató
    Hudák Vivien Bsc. hallgató
    Németh Adrienn Bsc. hallgató
    Virág Réka Bsc. hallgató

     

    A Konferencia részletes programja

    November 25. csütörtök (hibrid)
    Levezető elnök
    Bene Ágnes PhD.

    Az előadások nyelve: magyar

    Webex link:
    https://unideb.webex.com/unideb/j.php?MTID=m0a5c6cb13912e54ceb3cc1b91a08c218

    9:00 Megnyitó
    Dr. habil. Móré Marianna, dékán
    Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar

    9:20 Köszöntő
    Jászai Menyhért alpolgármester
    Nyíregyháza Megyei Jogú Város

    Plenáris előadások
    9:30
    Fizikai aktivitás és civilizációs betegségek különböző életkorokban
    Prof. Dr. Tóth Miklós
    egyetemi tanár, Testnevelési Egyetem, Semmelweis Egyetem;
    elnök, Magyar Sporttudományi Társaság

    10:20
    COVID -19 pandémia Magyar oltatlan idősek oltási attitűdjei, pszichológiai és demográfiai jellemzői
    Dr. Pék Győző ny. egyetemi docens, Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Pszichológiai Intézet


    10:50-12:00 Párhuzamos programok: Kerekasztal és Szimpózium

    10:50
    „IDŐSÜGYI REFERENS” KEREKASZTAL

    Webex link:
    https://unideb.webex.com/unideb/j.php?MTID=m0a5c6cb13912e54ceb3cc1b91a08c218

    Levezető elnök: Dr. Patyán László (Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar)

    Résztvevők:

    Résztvevő képzési szakemberek:
    Kisdi Réka, Szalai Eszter
    Családbarát Magyarország Központ Nonprofit Közhasznú Kft.
    Dr. Leleszi-Tróbert Anett Mária
    Semmelweis Egyetem Egészségügyi Közszolgálati Kar Mentálhigiéné Intézet
    Dr. Patyán László
    (Debreceni Egyetem, Egészségügyi Kar, Gerontológia Tanszék)

    Résztvevők idősügyi referensek:
    Pálinkásné Balázs Tünde (alpolgármester, idősügyi referens, Dabas Önkormányzat)
    Sarkantyús Rita Szidónia (szakmai vezető, Veresegyház Kistérség ESÉLY Szociális Alapellátási Központ)
    Szűcs Ágnes (idősügyi referens, rendezvényszervező, Szepes Gyula Művelődési Központ)
    Újhelyi-Török Alexandra (egészségügyi ügyintéző, Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Egészség- és Családügyi Osztály)


    10:50
    SZIMPÓZIUM A DOSZ KTO társszervezésével
    SIKEREK ÉS KIHÍVÁSOK AZ IDŐSAKADÉMIÁKON

    Webex link:
    https://unideb.webex.com/unideb/j.php?MTID=m489ae372c57f3fc80accc93fd01672b9

    Levezető elnök: Bene Ágnes PhD. (Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar Gerontológiai Tanszék)

    10:50
    Harmadik Kor Egyeteme a Dél-Csehországi Egyetem Egészségügyi Szociális Karán
    Valérie Tóthová, University of South Bohemia in České Budějovice, Faculty of Health and Social Sciences, Institute of nursing, Midwifery and Emergency Care
    Jana Šemberová, University of South Bohemia in České Budějovice, Faculty of Health and Social Sciences,
    Institute, Institute of Humanities in Helping Professions

    11:05
    Hírös Szabadegyetem - idősödő generáció az iskolapadban
    Dr. Fülöp Tamás, főiskolai tanár, Neumann János Egyetem
    Dr. Sági Norberta docens, Neumann János Egyetem

    11:20
    Suttogó idősek és nyitott fülek
    Nagyné Hermányos Zsuzsanna, vezető, Nyíregyházi Szociális Gondozási Központ

    11:35
    COVID előtt, COVID közben, COVID után - a Milton Friedman Egyetem szeniorképzési rendszerének helyzete
    Dr. Jászberényi József (főiskolai tanár, felnőttképzési igazgató, Milton Friedman Egyetem Kommunikáció- és Művelődéstudomány Tanszék)

    11:50 Diszkusszió

    12:00 A Szimpózium zárása

     

    Virtuális Poszter

    Webex link:
    https://unideb.webex.com/unideb/j.php?MTID=m489ae372c57f3fc80accc93fd01672b9

    12:00
    A Sóstó Gyógyfürdők ZRt. kínálata az idősödő generációknak, a gyógyturizmus piacának generációspecifikus jellemzőinek tükrében.
    Helmeczi Gabriella (Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar)

     

    12:10-13:00 EBÉD SZÜNET Helyszíni állófogadás

    12:30 VIRTUÁLIS KIÁLLÍTÁS Takács Lászlóné Katika világjáró kézimunkáiból
    Webex link:
    https://unideb.webex.com/unideb/j.php?MTID=m0a5c6cb13912e54ceb3cc1b91a08c218
    A Kiállítás a helyszínen megtekinthető a Konferencia mindkét napján.

     

    13:00 SZEKCIÓK

     

    „A” SZEKCIÓ: ÉLETMÓD ÉS ÉLETMINŐSÉG
    Webex link:
    https://unideb.webex.com/unideb/j.php?MTID=m20e9d7791072a1af7d3a51c11dcd5ca4

    Levezető elnökök:
    Rusinné Dr. Fedor Anita
    (Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar)
    Dr. Sárváry Andrea
    (Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar)

    13:00
    Az idősek szociális kapcsolatai és szabadidő eltöltése
    Rusinné Dr. Fedor Anita, Ungvári Sándor, V. Balla Petra (Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar)

    13:20
    Az életmódok változásának időbeli trendjei és társadalmi okai – időskori életstratégiák
    Szabó Árpád (Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi – Demográfia és Szociológia Doktori Iskola)

    13:40
    A 60 év feletti korosztály Tokaji borfogyasztási szokásai, jövedelem és borértés alapján szegmentálva
    Dr. Szakál Zoltán (Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar)

    14:00-14:10 SZÜNET

    14:10
    Időskori életminőség, jóllét és idősödéssel kapcsolatos attitűdök vizsgálata
    Ferwagner Anna (Debreceni Egyetem Humán Tudományok Doktori Iskola)

    14:30
    A városi zöldterületek pozitív hatása a demenciával élők és gondozóik jóllétére
    Dr. Fekete Márta (MDRG Kft.)

    14:50
    Időskori panaszok és a gyógynövények kapcsolata
    Pászk Norbert (Miskolci Egyetem, Egészségtudományi kar, Elméleti Egészségtudományok Intézete)

    15:10
    Cukorbetegek háziorvosi ellátásának minőségvizsgálata
    Törő Viktória, Takács Péter, Kósa Zsigmond, Radó Sándorné, Szelesné Árokszállási Andrea, Sárváry Attila (Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar)

     

    „B” SZEKCIÓ: PANDÉMIA
    Webex link:
    https://unideb.webex.com/unideb/j.php?MTID=mbf83fef05599e5a3473ed772511bc2c9

    Levezető elnök:
    Dr. Patyán László (Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar)

    13:00
    Modern családformák és a nagyszülői korosztály kapcsolata
    Dr. Boga Bálint (vendégelőadó, Milton Friedman Egyetem)

    13:20
    A magyar lakosok egészségi állapota, egészségmagatartása 2020-as SHARE Corona Survey (Covid-19) adatainak tükrében – Hagyományos statisztikai és rough set alapú elemzés
    Dr. Takács Péter, Prof. Dr. Láczay Magdolna, Dr. Szakál Zoltán, Dr. Varga Levente, Nádasdi Kristóf Zsolt, Paulikné Varga Barbara, Tóth Kitti, Helmeczi Gabriella (Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar)

    13:40
    Idős hozzátartozót gondozó családtagok erőforrásai a COVID-19 idején
    Dr. Leleszi-Tróbert Anett Mária, Bagyura Márton, Dr. Széman Zsuzsa (Semmelweis Egyetem, Társadalomtudományi Kutatóközpont, Semmelweis Egyetem)

    14:00-14:10 SZÜNET

    14:10
    Az idősek nappali ellátása és az aktív idősödés lehetséges kapcsolata - Problémák, nehézségek, jó gyakorlatok a COVID-19 járvány tükrében
    Vajda Kinga (Semmelweis Egyetem, Mentális Egészségtudományi Doktori Iskola)

    14:30
    Az oltásbizonytalanság és az oltásellenesség néhány jellemzője a koronavírus-járvány idején erdélyi magyar felnőttek körében
    Bárdos Tímea (Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Marosvásárhelyi Kar)

    14:50
    Az időskori depresszió
    PhDr. Mgr. Kollár Lívia (Vysoká školazdravotníctva a sociálnej práce sv. Alžbety, Bratislava; FZaSP sv. Ladislava, Nové Zámky)

     

    „C” SZEKCIÓ: AKTÍV IDŐSÖDÉS
    Webex link:
    https://unideb.webex.com/unideb/j.php?MTID=m8ed272ac16c7c203b14e031b6b2a672e

    Levezető elnök:
    Dr. Móré Marianna
    (Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar)

    13:00
    Idősödő rendvédelem
    Ambrusz Alíz (Debreceni Egyetem Humán Tudományok Doktori Iskola Pszichológia Doktori Program)

    13:20
    A projektmenedzsment oktatásának szerepe az aktív idősödés jógyakorlatainál
    Dr. Asztalos Bernadett - Dr. Ládonyi Zsuzsanna (Semmelweis Egyetem Egészségügyi Közszolgálati Kar Mentálhigiéné Intézet)

    13:40
    PKSZAK MAJÁLIS- a generációk évében
    Rajzik Alexandra (Pécs és Környéke Szociális Alapszolgáltatási és Gyermekjóléti Alapellátási Központ és Családi Bölcsőde Hálózat /PKSZAK/)

    14:00-14:10 SZÜNET

    14:10
    Különböző közegben végzett progresszív balance tréning hatékonyságának vizsgálata nyugdíjasok körében
    Miszory Erika Viktória (Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Doktori Iskola)

    14:30
    Hogyan érdemes időskorban táncolni?
    Bene Ágnes PhD., Dr. Móré Marianna (Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar)

    14:50
    Társadalmi innováció a DEAC-ban, az idősek fizikai aktivitásának fokozása érdekében
    Lenténé Dr. Puskás Andrea (Debreceni Egyetem, Sporttudományi Koordinációs Intézet)

     

    „D” SZEKCIÓ: DIGITALIZÁCIÓ

    Webex link:
    https://unideb.webex.com/unideb/j.php?MTID=m6e0c82a27d2b8f87ce181fddecd4dde6

    Levezető elnök:
    Nádasdi Kristóf Zsolt
    (Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar)

    13:00
    Az IKT használata az aktív és egészséges időskor támogatásában és az idősgondozásban
    Tóth Anikó Panna (Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar)

    13:20
    Telemedicina jelentősége a pandémia időszakában
    Paulikné Varga Barbara (Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar)

    13:40
    Képzési, oktatási ökoszisztéma Kecskeméten az 50 pluszos korosztály számára
    Molnár Szilárd (CédrusNet Kecskemét Program)

    14:00-14:10 SZÜNET

    14:10
    A hazai idősek online fogyasztási potenciálja
    Stumpf-Tamás Ivett, Bene Ágnes PhD. (Debreceni Egyetem Egészsségügyi Kar)

    14:30
    Idősek az infokommunikációs térben – lehetőségek és kihívások
    Nádasdi Kristóf Zsolt, Győri Anita (Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar)

    14:50
    „Tanulom a korom” Interaktív tananyag fejlesztése időskorúak aktív életvezetésével kapcsolatos témakörben
    Réti Éva (Pannon Egyetem)

     

    15:00 - Párhuzamosan: SZIMPÓZIUM ÉS KEREKASZTAL

    15:00
    SZIMPÓZIUM
    KOGNITÍV VÁLTOZÁSOK, DEPRESSZIÓ

    Webex link:
    https://unideb.webex.com/unideb/j.php?MTID=m20e9d7791072a1af7d3a51c11dcd5ca4

    A Szimpózium elnöke: Dr. Szemán-Nagy Anita
    (egyetemi docens, tanszékvezető, Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Pszichológia Intézet, Személyiség- és Klinikai Pszichológiai Tanszék)

    15:00 A Szimpózium megnyitása, bevezetés

    15:05 Időskori depresszió az alapellátásban
    Dr. Rekenyi Viktor (Debreceni Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, Családorvosi és Foglalkozás-Egészségügyi Tanszék)
    Dr. Kolozsvári László Róbert (Debreceni Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, Családorvosi és Foglalkozás-Egészségügyi Tanszék)

    15:20 A Test Your Memory (TYM) teszt alkalmazhatósága háziorvosi szettingben demencia és enyhe kognitív zavar kiszűrése érdekében
    Dr. Garbóczy Szabolcs (Debreceni Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika)
    Dr. Kolozsvári László Róbert (Debreceni Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, Családorvosi és Foglalkozás-Egészségügyi Tanszék)

    15:35 Kognitív hanyatlás vagy integráció? – módszertani megközelítésben
    Dr. Kondé Zoltán (Debreceni Egyetem Pszichológia Intézet, Általános Pszichológiai Tanszék)

    15:50 A testmozgás szerepe a demenciák és az időskori depresszió prevenciójában
    Dr. Csinády Adriána (Debreceni Egyetem Pszichológia Intézet, Klinikai Pszichológiai Tanszék)

    16:05-16:10 A Szimpózium zárása

     

    15:00
    „MNKSZ” KEREKASZTAL
    A MAGYAR NŐI KARRIERFEJLESZTÉSI SZÖVETSÉG PROGRAMJAI AZ ENSZ EGÉSZSÉGES IDŐSÖDÉS ÉVTIZEDE JEGYÉBEN
    Webex link:
    https://unideb.webex.com/unideb/j.php?MTID=mbf83fef05599e5a3473ed772511bc2c9

    Levezető elnök: Dr. Takács Péter (Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar)

    15:00
    Szigorúan 60 év felett
    Ferenczi Andrea
    elnök, MNKSZ

    15:15
    Barátunk-e a média? - Torz a tükör, vagy csak homályos? Idősek, Covid, Média.
    Hajós Katalin
    média szakértő, MNKSZ

    15:30
    Lépést tartani a digitalizációs világgal, egy többgenerációs kihívás
    Modláné Görgényi Ildikó
    szakképzési és felnőttképzési szakértő, MNKSZ

    15:50-16:10 Diszkusszió
    16:10 A Konferencia első napjának zárása

     

     

    26 th. November Friday (online)

    Host:
    Dr. Katalin Papp (University of Debrecen Faculty of Health)
    Language: English
    Time zone: (CET)+1; (UTC) + 1

    Webex link:
    https://unideb.webex.com/unideb/j.php?MTID=m55a582a5241e04b584b1ed41fcfbf91a

    9:15
    Opening Ceremony
    Dr. Anita Rusinne Fedor general and scientific vice dean,
    University of Debrecen Faculty of Health

    PLENARY SESSION

    9:20
    Covid, lockdown, elderly. Experiences of the follow up reserach among active older adults 2020- 2021.
    Dr. László Patyán
    (University of Debrecen)

    9:50 – 10:50 MORNING SESSION
    Host:
    Dr. László Patyán (University of Debrecen Faculty of Health)

    Webex link:
    https://unideb.webex.com/unideb/j.php?MTID=m55a582a5241e04b584b1ed41fcfbf91a

    9:50
    The good practice of inclusion in action - the proposal of program based on the Human Rights
    Marzanna Farnicka PhD.
    (Family Psychology Unit, Institute of Psychology Zielona Góra University, Poland)

    10:10
    Quality of life for social care centre clients
    Alondere Linda
    (Riga Medical College of the University of Latvia)

    10:30
    Spiritual care in Slovenian nursing homes: a quantitative descriptive study
    Igor Karnjuš
    (University of Primorska, Faculty of Health Sciences, Izola, Slovenia)

    10:50-11:00 Coffee break


    11:00 – 12:20
    SYMPOSIUM
    “COVID -19 PANDEMIC, SURVEYS ON ELDERLY ABOUT VACCINATION – NATIONAL AND EUROPEAN PERSPECTIVES” SYMPOSIUM

    Webex link:
    https://unideb.webex.com/unideb/j.php?MTID=m55a582a5241e04b584b1ed41fcfbf91a

    Chairs:
    Katarzyna Bałandynowicz-Panfil PhD
    Associate Professor, University of Gdańsk,
    Győző Pék PhD
    ret. Associate Professor, University of Debrecen, Faculty of Humanities, Institute of Psychology

    Participants:
    Șerban Olah, PhD Associate Professor, University of Oradea, Romania
    Katarzyna Bałandynowicz-Panfil, PhD Associate Professor, University of Gdańsk, Poland
    Győző Pék, PhD ret. Associate Professor,
    Adrienn Kaszás, PhD student,
    Balázs Őrsi, Assistant Professor,
    University of Debrecen, Faculty of Humanities, Institute of Psychology

    11:00
    Introduction
    Győző Pék, PhD ret. Associate Professor, University of Debrecen, Faculty of Humanities, Institute of Psychology

    11:05
    The severe cases of Covid 19 in Europe. A comparative analysis using SHARE data base
    Șerban Olah, PhD Associate Professor, University of Oradea, Romania

    11:20
    How to convince the undecided - communication with the elderly and attitudes towards vaccination COVID-19 in Poland
    Katarzyna Bałandynowicz-Panfil, PhD Associate Professor, University of Gdańsk, Poland

    11:35
    Introducing an international project. Aims and beginnings
    Katarzyna Bałandynowicz-Panfil, PhD Associate Professor, University of Gdańsk, Poland

    11:50
    Survey on unvaccinated Hungarian elderly people during the COVID-19 pandemic
    Győző Pék, PhD ret. Associate Professor, Adrienn Kaszás, PhD student, Balázs Őrsi, Assistant Professor, University of Debrecen, Faculty of Humanities, Institute of Psychology

    12:10 – 12:25 Discussion

    12:30 Closing of the Symposium

    12:30-13:00 Lunch time

    AFTERNOON SECTION

    Webex link:
    https://unideb.webex.com/unideb/j.php?MTID=mcbe05fc7b01796c7044e63d5ff2e24e4

    Host: Dr. Katalin Papp
    (University of Debrecen Faculty of Health)

    13:00
    Subjective Assessments of the Disease Seriousness in the Population Aged 60+
    Jitka Doležalová
    University of South Bohemia in České Budějovice, Faculty of Health and Social Sciences

    13:20
    Prelevance of falls in seniors hospitalized on gerontopsychiatric department, their risk factors and possibilities of preventive interventions
    PhDr. Libová Ľubica
    (Vysoká školazdravotníctva a sociálnej práce sv. Alžbety, Bratislava; FZaSP sv. Ladislava, Nov Zámky)

    13:40
    Domestic Violence and its Impact upon Reproductive Health during Corona Virus Pandemic among Women Attending Primary Health Care
    Dr. Iqbal Majeed Abbas
    (Baghdad College of Medical Sciences - Nursing Department)


    Virtual Poster

    14:00
    Postoperative rehabilitation after total knee joint replacement
    PhDr. Mgr. Vavro Michal
    (Vysoká škola zdravotníctva a sociálnej práce sv. Alžbety, Bratislava; FZaSP sv. Ladislava, Nové Zámky)

    14:10-14:20 Coffee Break

    14:20-16:20 Parallel sections

    LATE AFTERNOON SECTION

    Webex link:
    https://unideb.webex.com/unideb/j.php?MTID=mcbe05fc7b01796c7044e63d5ff2e24e4

    Host: Dr. László Patyán
    (University of Debrecen Faculty of Health)

    14:20
    Revealing the Concept of Aging in Turkish Nursing Students: An Exploratory Metaphor Analysis
    Assoc. Prof. Emel Bahadir Yilmaz*,
    Assoc. Prof. Arzu Yüksel**
    (* Giresun University, Faculty of Health Sciences, Department of Nursing Turkey.
    ** Aksaray University, Faculty of Health Science)

    14:40
    Attitudes of Roma adults towards the care of their elderly relatives
    Irén Godó, Dalma Tóth
    (University of Debrecen)

    15:00
    Local community practices to improve healthy aging in the North
    Dr. Elena Golubeva, Dr. Anastasia Emelyanova
    (Northern Arctic Federal University, Arkhangelsk (Russia))

    15:20
    Staff Training and Stress in Long Term Care Facilities Special Care Units for Alzheimer's Elders
    Dr. S. Jean Szilagyi
    (St. Joseph College of Maine
    Ohio Department of Health)

    15:40
    Hospice and Palliative Social Work Roles in the U.S.
    Dr. Ellen L. Csikai
    (University of Alabama, School of Social Work)

    16:00
    Determining the Reasons of Older People for Choosing a Nursing Home: A Comparative Study
    Assoc. Prof. Arzu YÜKSEL*, Assoc. Prof. Emel BAHADIR YILMAZ**, Nurse Cansu Esra KESEKCİ***
    *Aksaray University, Faculty of Health Sciences, Department of Nursing, Turkey.
    **Giresun University, Faculty of Health Sciences, Department of Nursing, Turkey.
    *** Silivri State Hospital, Children's Service, Turkey.

    16:20
    Growing Ageing Population and European Policies
    Rehana Sindho Kabooro
    University of Debrecen

     

    Virtual Poster

    16:40
    Satisfaction with the implementation of developmental tasks in the course of life and the sense of well-being in late adulthood
    Hanna Liberska
    Faculty of Psychology Kazimierz Wielki University Bydgoszcz, Poland


    14:20-15:20

    Section of the Association for Women’s Career Development in Hungary (AWCDH)

    Webex link:
    https://unideb.webex.com/unideb/j.php?MTID=mf8a10dfb277e1f308bfa4fcc244801c1


    Hosts:
    Ágnes Bene PhD.
    (University of Debrecen)
    Andrea Ferenczi
    (AWCDH)

    14:20
    Education In Old Age In The Experiences Of Polish Euro Grandparents
    Prof. Jolanta Mackowicz, Ph.D and Joanna Wnek-Gozdek, Ph.D
    Institute of Educational Sciences, Pedagogical University of Krakow

    14:40
    A step forward with the help of a friend of older persons
    Susan B. Somers
    president, INPEA – International Network for the Prevention Elder Abuse

    15:00
    Action for Smart Healthy Age-Friendly Environments
    Willeke van Staalduinen
    CEO AFEdemy Vice-Chair and Grant Holder COST Action

    16:50 Conference Closing Ceremony

  • A Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. kínálata az idősödő generációknak, a gyógyturizmus piacának generációspecifikus jellemzőinek tükrében
    83-85
    Megtekintések száma:
    74

    Magyarországon jelenleg hat generáció éli életét. A fiatalabb korcsoporthoz tartoznak az Alfák és a Z generáció tagjai, a középnemzedék tagjai a X és Y generációsok, a legidősebbek a Baby Boomerek és a Veteránok. A turisztikai piac a generációk szegmentációja szerint az életkor alapján a következő szakaszokra bontható: ifjúsági turizmus, középkorosztály turizmusa és az idősek turizmusa.
    Magyarország népessége 2020. január 1-jén 9 769 526 fő volt, ami 1981 óta a születések alacsony, és a halálozások magas száma miatt csökkenő tendenciát mutat. Öregedő korszerkezetű társadalomban élünk, melynek eredményeként az idősebb generációk egyre jelentősebb tényezővé válnak a piacon növekvő vásárlóerejük, az egyének emelkedő várható élettartama, és az egészségben, aktívan eltöltött évek számának növekedése miatt. Mindez a szabadidő eltöltésére és az utazási szokásokra, vagyis a turisztikai piacra is kihatással van.
    Kutatások igazolják, az idősebbeket több tényező motiválja az utazásra. Motiváló tényező lehet az egyéni fejlődés, szocializáció, szabadidő kihasználása, relaxáció, valamint egészségügyi okok. Például Kolos Krisztina és Kövesdi Júlia (2020) kutatása bizonyítja, hogy az idős korosztályt az egészségi állapot megőrzése és javítása ösztönzi az utazásra, szolgáltatások igénybevételére. A gyógyturizmus alapfogalmából adódik, hogy ebben az esetben nem csak turistákról, hanem gyógyulni vágyókról, azaz gyógyturistákról beszélhetünk.
    A gyógyturizmus piacának legnagyobb csoportját a 60 év feletti idősek alkotják, akik leggyakrabban mozgásszervi bántalmakkal keresik fel a gyógyfürdőket. A mozgásszervi panaszok jelentős részét képezik az ízületi megbetegedések, melyen belül megkülönböztetjük a gyulladásos ízületi megbetegedéseket, illetve a kopásos ízületi megbetegedéseket. A mozgásszervi betegségek világszerte a legelterjedtebb betegségek közé tartoznak. Felmérések alapján előfordulási gyakoriságuk lényegesen magasabb, mint bármely egyéb betegségcsoportba sorolt betegség gyakorisága. A panaszok változó lokalizációban és változó súlyossággal megjelenve rontják a beteg életminőségét.
    A gyógyturizmus gyógyüdülőhelyekre koncentrálódik. Jellemzően nem szezonális, hanem a turisták egész évben folyamatosan igénybe veszik szolgáltatásait. A magyarországi gyógyhelyek legnagyobb része termálvízre, néhány jelentős fürdőnk viszont langyos vízre alapozott, illetve vannak hideg vizű gyógyfürdőink is.
    Az Észak-Alföldi régió különösen gazdag gyógyfürdőkben, közülük is kiemelkedik a Sóstó-Gyógyfürdő, mely a Régió kiemelt fejlesztésű gyógyhelye lett, a külföldi vendégek számát figyelembe véve nemzetközi jelentőségűnek is mondható. Komplex ellátás vehető igénybe a mozgásszervi problémákkal küzdő betegek számára. A gyógyítás alapja a gyógyvíz (nátrium-kloridos, jódos, brómos, hidrogén-karbonátos gyógyvíz). A fürdő Magyarországon vezető az orvosi céllal történő gyógyvíz felhasználásban.
    A mozgásszervi betegségek kezelésére segítséget nyújt a fürdőben működő gyógyászat és a komplex fürdőgyógyászati kezelés, mely gyógyvizes és ehhez társuló természetes gyógytényezők és a szárazföldi kezelések kombinálása. A kezeléseket a már kivizsgált betegek vehetik igénybe, ha már készült valamilyen képalkotó diagnosztikai eljárás az illetőről és szakrendelőben átesett egy részletes mozgásszervi betegvizsgálaton. Az aktuális panaszokhoz igazodva a szakorvos gyógykúrát állít össze.
    Kutatásom eredményei bizonyítják, hogy az idős generációs születtek a gyógyturizmus jelentősebb részét képezik. Az idősebb gyógyturisták a kialakult mozgásszervi problémák miatt keresik fel leginkább a gyógyfürdőt, s ott olyan fürdőgyógyászati kezeléseket vesznek igénybe, melyeket a szakorvos az aktuális problémáiktól függően személyre szabottan állított össze.

    Irodalomjegyzék
    KOLOS K., KÖVESDI J. (2020): Az idősek turizmusban való részvétele Magyarországon: motivációk és turisztikai élmények vizsgálata

  • Hagyományőrző sportágak - íjászat és lovaglás -, mint rekreációs tevékenység, akár minden korosztály számára
    110-112
    Megtekintések száma:
    41

    A mai értelemben vett hagyományőrző sportágak ősidők óta jelen vannak az emberek életében, azonban pár száz évvel ezelőtt még nem a szabadidő aktív eltöltése volt a céljuk, hanem az életben maradás és a zsákmányszerzés. Az idők folyamán viszont megváltoztak funkcióik és sportágak lettek belőlük, melyek jó rekreációs lehetőségként szolgálhatnak az érdeklődők számára. Az íjászat és a lovaglás fejleszti az ember fizikális és szellemi kondíciót, valamint lelki feltöltődésre is alkalmas lehet, bármely korosztály számára. Mindkét sportágban megjelenik a tehetségfejlesztés, mint fontos tényező, annak érdekében, hogy a szabadidős és profi sportolók utánpótlása egyaránt biztosított legyen.

  • A testmozgás szerepe a demenciák és az időskori depresszió prevenciójában
    68-69
    Megtekintések száma:
    148

    Korunk egyik legnagyobb problémája az idősödés és az időskorral megjelenő betegségek kavalkádja, mely rendkívüli terheket ró a társadalomra és az egészségügyre egyaránt. Míg a nyugati kultúra egyik legfontosabb értékévé a fiatalság vált, addig az idős korcsoport számában egyre növekszik, köszönhetően a nyugati világ anyagi jólétének és a színvonalas egészségügyi ellátásnak. A modern társadalom emberének igényei az egészségügyi ellátással szemben jelentősebb elvárásokat támasztanak, mint évtizedekkel korábban. Nemcsak sokáig akarunk élni, de az életminőség kérdése is meghatározóvá vált, így a prevenciós tevékenységek szerepe kiemelkedik a mai egészségügyi ellátásban, melynek előnye, hogy jelentős anyagi megtakarítással jár, és emellett az emberek élettel kapcsolatos elvárásai is ezt diktálják. Így a feladat manapság nem egyszerűen az idősebb emberek egészséges életéveinek meghosszabbítása, hanem az időskori életszínvonal növelése.

    A rendszeres testmozgás közismerten sok fiziológiai, pszichés és mentális előnnyel jár. Pozitív hatást gyakorol számos testi betegség leküzdésében és megelőzésében, elősegíti a pszichés jóllétet, és a kognitív fittséget egyaránt. A kognitív hanyatlás szemben a köztudatban elterjedt téves állásponttal, nem természetes velejárója az öregedésnek, hanem neurodegeneratív folyamatok eredményeként kialakuló időskori megbetegedés, melynek számos esetben kísérője az időskori depresszió, ami tovább bonyolítja a képet, hiszen a kezeletlen depresszió önmagában is kockázati tényező a demenciák kialakulásánál. A rendszeres fizikai aktivitás azonban a depresszió tüneteinek a kezelésében is hatékonynak bizonyult. A rendszeres sport élénkíti az idős emberek kognitív funkcióit, memóriáját és emellett javítja az alvásminőséget, ezzel lecsökkentve azon kockázati tényezőket, amelyek a demencia kialakulásáért felelősek lehetnek. Az aerob testedzés kognitív funkciókra gyakorolt jótékony hatását sok kutatás megerősítette, sőt arra is nagy hangsúlyt fektet a szakirodalom, hogy még a késői életkorban elkezdett rendszeres sport is pozitív hatást gyakorol az idős emberek kognitív és hangulati funkcióira.

    Mindezen ismeretek ellenére sem jellemző a korunk idősödő társadalmára a testmozgás értékként való szemlélete, sőt az időskori sportolást még mindig szokatlannak gondolják a legtöbben, és a hétköznapokban a sport nem jellemzi a szabadidő eltöltését az idős korosztályban. Fontos feladatunk, hogy minél több olyan programot alkossunk meg, mely ezen attitűdöket pozitívan formálja, illetve motiválja az idős embereket a rendszeres testmozgásra. Az ilyen célú programok sokoldalú pozitív hatást gyakorolnának az idős emberek testi, lelki, kognitív és társas jóllétére egyaránt.

  • A Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. kínálata az idősödő generációknak
    103-115
    Megtekintések száma:
    140

    Magyarország korfáját elemezve láthatjuk, hogy öregedő szerkezetű társadalomban élünk, ennek köszönhetően az idősebb generációk egyre jelentősebb mértékben fordulnak elő a gyógyturisztikai szektorban. Tanulmányom célja a generáció fogalmának és csoportosításának megértése, összehasonlítása a gyógyturisztikai célcsoportok generációs szempontú meghatározásával. A gyógyturizmus legnagyobb csoportját a 60 év feletti idősek alkotják, akik leggyakrabban mozgásszervi bántalmakkal keresik fel a gyógyfürdőket. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye különösen gazdag a gyógyfürdőkben, közülük is kiemelkedik a Sóstó-Gyógyfürdő, mely nemzetközi jelentőségű fürdőnk. Tanulmányomban a szakirodalom és a statisztikák alapján jellemzem a hazai generációkat, továbbá a Sóstó-Gyógyfürdő adatai és a hely kínálata alapján a gyógyturizmus lehetőségeit – nevezetesen az egészségturisták egészségmegőrzésében és javításban, a fürdőkultúra kialakításában, valamint a szabadidő kellemes és hasznos eltöltésében – kívánom feltárni.

  • PKSZAK MAJÁLIS- a generációk évében
    111-113
    Megtekintések száma:
    57

    Az intézmény - PKSZAK

    Pécs és Környéke Szociális Alapszolgáltatási és Gyermekjóléti Alapellátási Központ és Családi Bölcsőde Hálózat

    A PKSZAK a Pécsi Többcélú Agglomerációs Társulás fenntartásában működik. A társult 42 önkormányzat közül 28 település területén lát el szociális alapszolgáltatási és gyermekjóléti alapellátási feladatokat. Illetékességi területén öt mikro-központ működtetésével történik az idősek nappali ellátása. A központok, Bakonya, Baksa, Görcsöny, Orfű és Szalánta településeken működnek. A klubokban, a mindennapokban az idősek csoportos foglalkoztatását egy-egy felsőfokú végzettséggel rendelkező szociális munkatárs végzi. Ezek a foglalkozások a tagok egészségi, fizikai valamint mentális épségét szolgálják. A heti tematika fő pillérei a kognitív- és kreatív képességfejlesztés, a csoport- és csapatjátékok, a paraméterek ellenőrzése és egészségnapok, illetve a szabad játéknap társas- és kártyajátékokkal. Ezen kívül természetesen minden nagyobb ünnepről és jeles napról megemlékezünk. Az intézmény külön figyelmet fordít az olyan közösségi rendezvényekre, amelyeken lehetőség nyílik az 5 idősek klubjába járó ellátottak találkozására. Ezek, kronológiai sorrendben a Majális, az Almafesztivál és az Idősek világnapja. A konferencián, a 2019-ben megrendezésre került Majális rendezvényünk programját - mint jó gyakorlatot - kívánjuk bemutatni.

    Majális

    Mi hívta életre a rendezvényt?

    A Majálisokat 2008 - az intézmény megalakulása - óta folyamatosan megtartjuk, az utóbbi hét alkalommal pedig mindig valamilyen fő téma köré rendezzük a programot. Legutóbb, 2019-ben az éves mentálhigiénés programterv a “Generációk éve” címet kapta, így a Majálison a generációk összetartozása is hangsúlyosan jelent meg. A játékok egy elképzelt űrutazást szimbolizáltak és minden egyes feladatnál a cél az volt, hogy idősek és gyerekek együtt szórakozva oldják meg azokat.

    Mit szeretnénk adni vele?

    Az egész társadalom számára fontos cél, hogy az időskorúak ne veszítsék el önállóságukat, ne szigetelődjenek el, hanem továbbra is a szűkebb vagy tágabb közösség hasznos tagjának érezzék magukat. A minden korosztály számára kedvező társadalom kialakításának alapköve, a generációk közötti kapcsolattartás erősítése, ezzel párhuzamosan a generációs feszültségek enyhítése. Az idősek szemlélete, életfelfogása, a teljes élet megélése iránti igényük megőrzése más gondolkodási módokat és stratégiákat kíván meg a társadalom nem idős tagjaitól, illetve az idősekkel foglalkozó intézményektől is. Egy ilyen program interakciói, erősíthetik mindkét társadalmi réteg önértékelését, önbizalmát, fizikai erőnlétét és mentális frissességét. Mindenekelőtt pedig rengeteg szeretetet adhatnak egymásnak közben. A program célcsoportját a nappali ellátást igénybe vevő időskorú személyek és az idősek nappali ellátását nyújtó nappali intézmény ellátási területén működő közoktatási intézményeken tanuló fiatalok jelentették. Az öt mikro- térségből közel 120 idős és nagyjából 30 gyerek vett részt, így az intézmény munkatársaival, néhány önkéntessel és az iskola pedagógusaival együtt körülbelül 200-an voltak jelen a rendezvényen.

    Miért tartottuk fontosnak a generációk találkozását?

    A feltételezésünk, amely szerint a generációk találkozása erősíti a szociális kapcsolatokat, növeli a bizalmat, toleranciát: beigazolódott!

    Azt tapasztaltuk, hogy mindkét csoport közelebb került egymáshoz, növekedhetett a másik irányában tanúsított empátia és tolerancia. Az egymás felé közvetített pozitív érzések a feladat elsajátítása során jelentős hatást gyakoroltak mind az egyéni-, mind a csoportteljesítményre. A csoportban gyakorolt új szerepek a tagoknak megnövekedett biztonságot adtak. A feladatvégzésben és a másik szolgálatában elkötelezettebbekké váltak. A fiatalok számára az idősek körében eltöltött idő növelte alkalmazkodó képességüket, elfogadó magatartásukat az idős korosztály felé, ez természetesen fordítva is igazolódott. A kooperációs kapcsolatokban megerősödött a csoportkohézió.

  • Hírös Szabadegyetem - idősödő generáció az iskolapadban
    78-80
    Megtekintések száma:
    74

    A Neumann János Egyetem – Kecskemét város, a helyi média, a közgyűjtemények, valamint az egyetemi karok bevonásával – 2018-ban indította útjára szabadegyetemi előadássorozatát a Kecskeméten és a megyeszékhely környékén élő idősebb és fiatalabb generációk számára.

    Az Egyetem – társadalmi felelősségvállalási koncepciójában foglaltaknak megfelelően – hivatásának tekinti, hogy a legújabb tudományos, kutatási eredményeit minél szélesebb társadalmi rétegekkel, közérthető formában megossza, és az egyetemnek otthont adó településen, a tudásredisztribúció jegyében a tudománynépszerűsítés és tudományos ismeretterjesztés terén is hangsúlyosabb szerepet vállaljon.

    Kiemelt feladatunknak tekintettük a legújabb tudományos eredmények „társadalmasítását”, az egyetemen folytatott sokszínű kutatási területek bemutatását, valamint a közvélemény formálását, hiszen valamennyi tudományág és valamennyi tudós, kutató közös felelőssége, hogy céljainak kialakítása, értékrendjének megfogalmazása során egy jobb, élhetőbb, egészségesebb, igazságosabb, biztonságosabb, fenntarthatóbb jövő megformálásán munkálkodjon. Ezért a tudomány képviselőinek tudományos ismereteikkel, kutatási eredményeikkel – hol közvetve, hol közvetlenül – olyan maradandó értékeket kell teremteniük, olyan különleges módszereket, eszközöket kell alkalmazniuk, amelyek közösen szolgálják az egyetemes emberiség javát.

    Fontosnak tartjuk, hogy rámutassunk, hogy a tudomány művelői – tudományterülettől függetlenül – társadalmi támogatás és közösségi elismerés nélkül nem, vagy csak nagyon nehezen tudnak dolgozni, kutatni. A társadalom egyöntetű támogatása azonban csak akkor várható el, ha az emberek értik és megértik, miért van szükség a tudományokra és a tudósokra, és elfogadják, felismerik a tudományos gondolkodás alapvetéseit. Ehhez az ismeretek egymásra épülését segítő, a megismerés sokszínűségét hirdető, a generációk igényeihez igazított minőségi oktatásra van szükség. Így segíthető elő, hogy mindenki felismerje a kísérleteken, kutatásokon, bizonyítékokon alapuló tudományos ismereteket, és megkülönböztesse őket az áltudományos hamisságtól. Kezdeményezésünk hátterében az a meggyőződés állt, hogy a tudományokat nem csupán művelni kell, de közvetíteni is szükséges. Mégpedig a különböző generációk, a különböző társadalmi rétegek igényeinek, felkészültségének megfelelő formában és módszerekkel.

    A tudományok módszertani sokfélesége, a tudományos megismerés és a tudományos eredmények komplexitása azt üzeni számunkra, hogy a tudományos és innovációs eredmények széleskörű hasznosulásával, kollektív tudásunk gyarapításával, szemléletünk formálásával pozitív módon befolyásolhatjuk jelenünket, és formálhatjuk, alakíthatjuk közös jövőnket is. A Hírös Szabadegyetem előadássorozat szerves részét képezi a kecskeméti Neumann János Egyetem küldetésének, amely szerint tudásszolgáltató platformként kíván hozzájárulni a térség gazdasági-társadalmi fejlődéséhez, a jövő formálásához.

    A társadalmi folyamatok azt mutatják, hogy egyre nagyobb igény mutatkozik az idősebb generációk körében is a szabadidő aktív és hasznos eltöltésére. A Neumann János Egyetem számos általa gondozott tudományterületen rendelkezik olyan felkészültséggel, amely révén képes a társadalom különböző érdeklődési körű generációit megszólítani, segítve ezzel a nemzedékek közötti kapcsolatok ápolását is. Az Egyetem elkötelezett a kultúraközvetítés és a helyi intézményekkel való együttműködés iránt. Egyetemünk ezért 2019-ben sokszínű (műszaki, informatikai, gazdaságtudományi, társadalomtudományi, neveléstudományi, agrártudományi) szakmai- és tudományterületekre alapozva, Kecskemét Megyei Jogú Város támogatásával generációkon átívelő „szabadegyetem” sorozatot indított útjára a Kecskeméten és a megyeszékhely környékén élők számára.

    Az elmúlt 4 év során számos tudományterületet érintve 36 jelenléti vagy online előadáson vagyunk túl, melyeket több mint 2000 fő hallgatott meg. Az előadásaink modern, naprakész tudást, szórakoztató tudományt, érdekes ismereteket igyekeznek közvetíteni, és a programmal közművelődési célokat is szolgálunk.

    2021-ben a programok és előadások szervezésébe bekapcsolódott Kecskemét város országosan is egyedülálló, az 50+ éves korosztály társadalmi idősödését támogató innovációs programja, a CédrusNet is, új lendületet hozva a programsorozatnak. A CédrusNet Kecskemét program stratégiai célja – összhangban a Neumann János Egyetem célkitűzéseivel és társadalmi felelősségvállalás koncepciójával –, hogy a jelzett korosztályon belül érdemi változásokat generáljon a foglalkoztatás (foglalkoztathatóság), a társadalmi részvétel, a független, egészséges és biztonságos élet, valamint az aktív életvitel területein annak érdekében, hogy az egészségben töltött évek száma érdemben növekedjen az 50+ évesek körében. Az idősödő népesség érdeklődésének és oktatási igényeinek való megfelelés új lehetőségeket jelent az oktatás, a kutatás és a közösségi szerepvállalás terén a kecskeméti egyetem számára.