Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • A demencia korai diagnózisának felismerhetősége és a családokon belüli megoldási lehetőségek támogatása egy új intézmény támogató tevékenységén keresztül
    64-65
    Megtekintések száma:
    77

    A demencia barát közösségek népszerűsége Nyugat-Európában már megközelíti más, olyan kiemelt hétköznapi témákkal foglalkozó ügyeket, mint környezetvédelem, vagy a globális felmelegedés. A demencia barát közösségek tevékenysége 30 éve indult el és tevékenységüknek köszönhetően mind az érintettek mind a kívülállók számára jelentős eredményekkel szolgál. Idehaza is egyre több fórumon jelenik meg a téma, amely vélhetően sok családot érint.

    A köznyelv sok esetben a demenciát a szenilitással párosítja, helytelenül. A demencia minden érintettnél más területen és más mélységben léphet fel. Sok esetben ezért azok a családok, akik körében előfordul a demencia jelensége komoly nehézségekbe ütköznek annak beazonosításakor. A demencia diagnózisának pontos ismerete nélkül a családok éveken át, akár évtizedig tartó otthoni gondozás-ápolás keretében foglalkoznak autodidakta módon a megoldásokkal. Ez a személyes érintettség nem csak nagy anyagi és lelki terhet ró a családra, de a helyi közösségtől való bezárkózáshoz, elszigetelődéshez, kirekesztettséghez vezethet. A demencia családi „terhe” így kedvezőtlenül hat a betegségre és akár a hozzátartozók mentális egészségére is.

    A demencia világméretű jelenségével jelenleg többnyire csupán a szakemberek vannak tisztában és viszonylag kevés szakmai párbeszéd és érdekképviselet vállalja fel a társadalmi párbeszédet. Innovatív és egyedülálló kezdeményezés kezdődött el Gyöngyösön, ahol a Mátra Integrált Gondozóházak (MatraLab) tevékenysége keretében olyan nappali intézményben megvalósuló fejlesztést és megoldásokat kínálnak az érdeklődők számára, amelynek keretében a családok mindennapjainak segítése és az információátadás is kiemelt feladat. A kezdeményezés kistérségi összefogás szintjén valósul meg, amelynek keretében a gyöngyösi intézmény szolgáltatásaira 25 települési önkormányzat kezdi el hamarosan monitorozni a demencia valós súlyát és körülményeit az érintettek körében. A demencia világszerte egyre terjedő és beazonosítható jelenség, ezért minél előbb az érintett családok akár teljes társadalmi szintű segítségére lesz szükség.

  • Teszteld a memóriád (Test your memory) Kérdőív magyar változatának (TYM-HUN) alkalmazhatósága
    25-33.
    Megtekintések száma:
    1048

    Az öregedés természetes velejárója az agyi működések változása, így nehezebb neveket felidézni, számokat megjegyezni, új dolgokat megtanulni. A szellemi hanyatlás, a demencia azonban nem része a természetes öregedésnek. A demencia elsősorban az idősek betegsége. Az Alzheimer demencia agyi kórfolyamatai jóval a klinikai kép megjelenése előtt már elkezdődnek, enyhe kognitív zavar (EKZ) egy része ennek következménye lehet. Ebben a stádiumban felismerni a kognitív funkciók zavarát adhat arra lehetőséget, hogy lassítható legyen a folyamat, ill. amint oki kezelés elérhetővé válik, be lehessen avatkozni. A „Teszteld a memóriád” (TYM-HUN) rövid önkitöltős teszt alkalmas a demencia szűrésére és várhatóan alkalmas az EKZ felismerésére is.

  • A Test Your Memory (TYM) teszt alkalmazhatósága háziorvosi szettingben demencia és enyhe kognitív zavar kiszűrése érdekében
    81-82
    Megtekintések száma:
    309

    Bevezetés
    Őszülő társadalmunkban egyre nagyobb figyelmet kell(ene) fordítani a demencia jelenségére. A demenciák legnagyobb részét kitevő Alzheimer-demencia egyik jelentős rizikófaktora az életkor. A demencia jelentős szenvedést okoz mind az egyénnek, mind a hozzátartozóknak, és a teljes társadalomnak is. Sok ismeretünk van a demenciára hajlamosító tényezőkről és a betegség lefolyásáról egyaránt, továbbá jól ismertek azok a lehetőségek is, amelyek akár lassítani tudják a folyamatot. Ennek fényében különös jelentősége van a korai felismerésnek és az időben elkezdett intervenciós eljárásoknak. A szűrés során előtérbe kerül a gyors, megbízható és költséghatékony eszközök iránti igény. Az általunk vizsgált „Test Your Memory” (TYM) módszer, mind a megbízhatóság, mind a gyorsaság, mind a költséghatékonyság kritériumainak megfelel a kognitív hanyatlással érintett személyek vizsgálatában.

    Módszerek
    A TYM-teszt magyar fordítása, alkalmazása és a kapott eredményekből készült ROC-görbe analizálása után, meghatároztunk egy pontszámot, amely elkülöníti a demens betegeket az átlagpopulációtól. További vizsgálataink során az enyhe kognitív zavarban szenvedő személyeket próbáltuk azonosítani a TYM segítségével. Jelenleg praxisközösségekben alkalmazzuk a TYM-tesztet, az 50 év felettiek kognitív állapotának mérésére.

    Eredmények
    A demenciára alkalmazható vágóértéket 35/36 pontnak határoztuk meg. Ezt az értéket használva a teszt 94%-os szenzitivitással és 94%-os specificitással jelezte a demens pácienseket az átlagpopulációban. Második vizsgálatunkban azt találtuk, hogy a magyar nyelvű TYM igen megbízhatóan (szenzitivitás 80%, specificitás 92%) elkülöníti az egészséges populációtól az enyhe kognitív zavarban szenvedőket, ha vágópontnak a 44/45 pontszámot választottuk.

    Konklúzió
    Vizsgálataink alapján elmondható, hogy a TYM-teszt egy megbízható, gyors és költséghatékony módszer lehet, amely alkalmas széleskörű lakossági szűrésekre a háziorvosi praxisokban.

  • Demenciához társuló viselkedési és pszichés tünetek enyhítése, emlékfelidézés (reminiszcencia) terápia alkalmazása
    92-95
    Megtekintések száma:
    78

    A demencia szindróma fokozódó gyakorisága egyre növekvő terhet jelent globálisan a társadalom számára. A WHO adatai szerint világszerte mintegy 50 millió ember szenved demenciában. Évente közel 10 millió új esetet regisztrálnak. A 60 éves és idősebb populációban a demencia becsült előfordulási aránya 5-8% között van. A demencia mindig 2 embert érintő betegség. Az érintetté és az őt közvetlenül gondozó személyé. A háttérintézményekre, a tehermentesítő szolgáltatásokra és a családi gondozókra nagy nyomás nehezedik a demenciával élők mindennapi gondozása, ellátása folyamán. Bár a demenciát kiváltó betegségek ma még többnyire nem gyógyíthatók mégis sokat lehet tenni azért, hogy a demenciával érintett és a környezetében élő emberek élete könnyebb legyen.

  • Demenciával élők gondozó hozzátartozóinak támogatása online Alzheimer Cafén keresztül
    89-91
    Megtekintések száma:
    87

    Idősödő társadalomban élünk, ahol két folyamat zajlik párhuzamosan: egyrészt öregszik a korfa, vagyis kevesebb gyermek születik, másrészt a javuló egészségügynek köszönhetően emelkedik a várható élettartam, tehát a lakosságon belül a nagyon idősek aránya is növekszik. Ez örömteli folyamat, azonban például a demencia tünetegyüttesének kialakulása éppen a kor előrehaladtával fordul elő gyakrabban – vagyis maga az életkor az egyik legnagyobb rizikótényező. Általánosságban elmondható, hogy a családokban felbukkanó demencia készületlenül éri a hozzátartozókat, jelentős információhiánnyal küzdenek és nem tudják, kihez fordulhatnak segítségért. Az érintetteket nagyrészt otthonukban gondozzák, általában gondozói ismeretek nélkül. Számukra jelentős segítséget nyújt az Alzheimer Café, mely egy olyan alacsony küszöbű civil kezdeményezés, ami bárki számára nyitva áll. Egyik legfontosabb feladata az információnyújtás demenciával kapcsolatban, valamint a támogató közeg megléte, ahol a résztvevők egymást segíthetik és szakszerű tanácsokat kaphatnak. A 2020. márciusában kihirdetett veszélyhelyzet és a korlátozó intézkedések bevezetése azonban ellehetetlenítette az Alzheimer Cafék működését, mivel személyes találkozóra nem volt lehetőség.

  • Innovatív módszertani fejlesztések a demenciával élők és hozzátartozóik támogatásában
    187-191
    Megtekintések száma:
    3

    A demencia napjainkra népegészségügyi prioritássá vált, az egyik legnagyobb kihívás a társadalmak számára. Hazánkban közel 250 ezer ember él demenciával, az érintettek száma a hozzátartozókkal együtt meghaladhatja az 1 millió főt, ez a teljes magyar lakosság 10%-át jelenti.

  • Demencia és a család - Alzheimer Café a gondozó családok terhelődésének csökkentésére
    34-46.
    Megtekintések száma:
    198

    Az utóbbi években több nemzetközi kutatás a demenciával élő időseket gondozó családok felé fordult.E kutatások jelentős része a gondozó családtag stressz-terhelődését és annak következményeit, a szerepkonfliktusokat, valamint a gondozó családon belüli feszültségeket vizsgálta. (Zarit et al. 1985, Aneshensel et al. 1995, Kaplan 1996, Zarit et al. 2005). A témaválasztásomban nagy szerepe volt annak felismerése, hogy Románia viszonylatában nem, vagy csak igen keveset tudunk a demenciával élő személyeket gondozó családok terhelődéséről és annak a primer gondozóra gyakorolt hatásáról. Éppen ezért, egy empirikus vizsgálat során, Erdélyben 50 olyan családdal készült interjú és kérdőíves felmérés, akik saját otthonukban ápolnak/ gondoznak demenciával élő időst, illetve 50 olyan családdal, akiknek a demenciával élő hozzátartozójukat, a vizsgálat időpontjától számítva az elmúlt 12 hónapban költöztették tartós bentlakásos otthonba. Az adatgyűjtés három évet (2015- 2017) vett igénybe. A kutatás magába foglalta a primer gondozó családtaggal folytatott tájékozódó interjút, amelyben a funkcionális akadályozottságot és a pszicho szociális nehézségeket mértük fel (Szabó 2000.). Erre épült, a szociális készségszint vizsgálata, amely az önellátó képesség és a meglévő szociális készségek, valamint a szociális alkalmazkodás fő jellemzőit tárta fel. Ebből a felmérésből azt is láthatjuk, hogy melyek azok a mindennapi feladatok, amelyekben a kliens segítségre szorul. A családon belüli gondozás kapcsán vizsgáltuk a demenciával élők önálló életviteli képességét is. E három szempont támpontokat nyújt a gondozó családtag „objektív terhelődésének” megítéléséhez.
    Erre épül a gondozási feladatok családon belüli megoszlásának áttekintése, amely abban segít, hogy megtudjuk, kik a kulcsszemélyek, akik a családon belül a primer gondozói feladatokat látják el. A családon belüli szerepek alakulásának vizsgálatára egy saját szempontrendszert dolgoztunk ki (Szabó - Kiss, 2015). Az objektív terhelődésből kiindulva a „szubjektív terhelődés” vonatkozásában fontos támpontokat szerezhettünk arról, hogy a gondozási terhelődés hogyan hat érzelmileg a gondozó családtagra. A vizsgálat eszköze az önellátó képesség részletesebb felmérésével, bővült, amellyel a demenciával élő személy funkcionális leépülésének mértékét vizsgáltuk (Szabó 2000.). Ehhez kapcsolódik az emlékezeti és viselkedési problémákat, értékelő nemzetközileg is ismert skála (Zarit, 1985), amely a demenciával élő személy, zavaró viselkedését méri és annak hatását a primer gondozóra. Ehhez kapcsolódik a primer gondozó családtag terhelődésének a felmérése (Zarit, 1985) és a gondozási feladatokhoz kapcsolódó negatív és pozitív attitűd vizsgálata (Farran et. al., 1999). A kutatás eszköztára kiegészül egy hat üléses fókusz csoporttal, ahol a résztvevő primer gondozók, egymás eseteit hallva a tematikus kérdések mentén nyitottabban tárják fel a gondozás kritikus időszakait, és az intézményi elhelyezés, döntő tényezőt.
    Jelen tanulmányban a doktori kutatásból csupán azok az adatok kerülnek közlésre, amelyek a gondozó családok szerepfeszültségének vizsgálati eredményeit tükrözik, és hozzájárultak a támogató jellegű Alzheimer Café elindításához.

  • Gerontológiai Napok 2021. Nemzetközi Tudományos Konferencia - Konferenciaprogram
    Megtekintések száma:
    118

    Gerontológiai Napok 2021.
    Nemzetközi Tudományos Konferencia

    A Debreceni Egyetem Egészségügyi Kara Nemzetközi tudományos konferenciája 2021. november 25-26-án.

    A Konferencia nyelve: magyar (november 25.), angol (november 26.)

    Szervező Bizottság

    Elnök:
    Dr. habil Móré Marianna a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karának dékánja

    Tagok:
    Dr. Bene Ágnes
    Dr. Papp Katalin
    Dr. Patyán László
    Hengspergerné Stomp Ágnes
    Rusinné Dr. Fedor Anita

    Tudományos Bizottság

    Dr. Móré Marianna Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar Szociális és Társadalomtudományi Intézet
    Prof. Dr. Betul Tosun Hassan Kalyoncu University
    Dr. Bene Ágnes Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar Szociális és Társadalomtudományi Intézet
    Dr. Patyán László Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar Szociális és Társadalomtudományi Intézet
    Dr. Papp Katalin Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar Szociális és Társadalomtudományi Intézet
    Prof. Dr. Fónai Mihály Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar Szociális és Társadalomtudományi Intézet
    Dr. Kovács János Endre Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar Szociális és Társadalomtudományi Intézet
    Dr. Szemán-Nagy Anita, Debreceni Egyetem BTK , Pszichológia Intézet Személyiség-és Klinikai Pszichológiai Tanszék
    Dr. Pék Győző Debreceni Egyetem BTK Pszichológia Intézet
    Dr. Balázs Katalin Debreceni Egyetem BTK Pszichológia Intézet
    Dr. Hidegkuti István Debreceni Egyetem BTK Pszichológia Intézet
    Dr. Csinády Adriána Debreceni Egyetem BTK Pszichológia Intézet
    Kőműves Zsuzsanna Judit Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar Szociális és Társadalomtudományi Intézet
    Józsa Tamás Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar Szociális és Társadalomtudományi Intézet
    Nagy Luca Zsuzsa Debreceni Egyetem BTK Pszichológia Intézet

    Operatív támogatás:

    Varga Zsoltné
    Buczi Judit
    Kiss Gábor
    Kirilla György
    Séfer Károly
    Sajtos Lajos
    Bácsi Kinga Bsc. hallgató
    Hudák Vivien Bsc. hallgató
    Németh Adrienn Bsc. hallgató
    Virág Réka Bsc. hallgató

     

    A Konferencia részletes programja

    November 25. csütörtök (hibrid)
    Levezető elnök
    Bene Ágnes PhD.

    Az előadások nyelve: magyar

    Webex link:
    https://unideb.webex.com/unideb/j.php?MTID=m0a5c6cb13912e54ceb3cc1b91a08c218

    9:00 Megnyitó
    Dr. habil. Móré Marianna, dékán
    Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar

    9:20 Köszöntő
    Jászai Menyhért alpolgármester
    Nyíregyháza Megyei Jogú Város

    Plenáris előadások
    9:30
    Fizikai aktivitás és civilizációs betegségek különböző életkorokban
    Prof. Dr. Tóth Miklós
    egyetemi tanár, Testnevelési Egyetem, Semmelweis Egyetem;
    elnök, Magyar Sporttudományi Társaság

    10:20
    COVID -19 pandémia Magyar oltatlan idősek oltási attitűdjei, pszichológiai és demográfiai jellemzői
    Dr. Pék Győző ny. egyetemi docens, Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Pszichológiai Intézet


    10:50-12:00 Párhuzamos programok: Kerekasztal és Szimpózium

    10:50
    „IDŐSÜGYI REFERENS” KEREKASZTAL

    Webex link:
    https://unideb.webex.com/unideb/j.php?MTID=m0a5c6cb13912e54ceb3cc1b91a08c218

    Levezető elnök: Dr. Patyán László (Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar)

    Résztvevők:

    Résztvevő képzési szakemberek:
    Kisdi Réka, Szalai Eszter
    Családbarát Magyarország Központ Nonprofit Közhasznú Kft.
    Dr. Leleszi-Tróbert Anett Mária
    Semmelweis Egyetem Egészségügyi Közszolgálati Kar Mentálhigiéné Intézet
    Dr. Patyán László
    (Debreceni Egyetem, Egészségügyi Kar, Gerontológia Tanszék)

    Résztvevők idősügyi referensek:
    Pálinkásné Balázs Tünde (alpolgármester, idősügyi referens, Dabas Önkormányzat)
    Sarkantyús Rita Szidónia (szakmai vezető, Veresegyház Kistérség ESÉLY Szociális Alapellátási Központ)
    Szűcs Ágnes (idősügyi referens, rendezvényszervező, Szepes Gyula Művelődési Központ)
    Újhelyi-Török Alexandra (egészségügyi ügyintéző, Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Egészség- és Családügyi Osztály)


    10:50
    SZIMPÓZIUM A DOSZ KTO társszervezésével
    SIKEREK ÉS KIHÍVÁSOK AZ IDŐSAKADÉMIÁKON

    Webex link:
    https://unideb.webex.com/unideb/j.php?MTID=m489ae372c57f3fc80accc93fd01672b9

    Levezető elnök: Bene Ágnes PhD. (Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar Gerontológiai Tanszék)

    10:50
    Harmadik Kor Egyeteme a Dél-Csehországi Egyetem Egészségügyi Szociális Karán
    Valérie Tóthová, University of South Bohemia in České Budějovice, Faculty of Health and Social Sciences, Institute of nursing, Midwifery and Emergency Care
    Jana Šemberová, University of South Bohemia in České Budějovice, Faculty of Health and Social Sciences,
    Institute, Institute of Humanities in Helping Professions

    11:05
    Hírös Szabadegyetem - idősödő generáció az iskolapadban
    Dr. Fülöp Tamás, főiskolai tanár, Neumann János Egyetem
    Dr. Sági Norberta docens, Neumann János Egyetem

    11:20
    Suttogó idősek és nyitott fülek
    Nagyné Hermányos Zsuzsanna, vezető, Nyíregyházi Szociális Gondozási Központ

    11:35
    COVID előtt, COVID közben, COVID után - a Milton Friedman Egyetem szeniorképzési rendszerének helyzete
    Dr. Jászberényi József (főiskolai tanár, felnőttképzési igazgató, Milton Friedman Egyetem Kommunikáció- és Művelődéstudomány Tanszék)

    11:50 Diszkusszió

    12:00 A Szimpózium zárása

     

    Virtuális Poszter

    Webex link:
    https://unideb.webex.com/unideb/j.php?MTID=m489ae372c57f3fc80accc93fd01672b9

    12:00
    A Sóstó Gyógyfürdők ZRt. kínálata az idősödő generációknak, a gyógyturizmus piacának generációspecifikus jellemzőinek tükrében.
    Helmeczi Gabriella (Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar)

     

    12:10-13:00 EBÉD SZÜNET Helyszíni állófogadás

    12:30 VIRTUÁLIS KIÁLLÍTÁS Takács Lászlóné Katika világjáró kézimunkáiból
    Webex link:
    https://unideb.webex.com/unideb/j.php?MTID=m0a5c6cb13912e54ceb3cc1b91a08c218
    A Kiállítás a helyszínen megtekinthető a Konferencia mindkét napján.

     

    13:00 SZEKCIÓK

     

    „A” SZEKCIÓ: ÉLETMÓD ÉS ÉLETMINŐSÉG
    Webex link:
    https://unideb.webex.com/unideb/j.php?MTID=m20e9d7791072a1af7d3a51c11dcd5ca4

    Levezető elnökök:
    Rusinné Dr. Fedor Anita
    (Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar)
    Dr. Sárváry Andrea
    (Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar)

    13:00
    Az idősek szociális kapcsolatai és szabadidő eltöltése
    Rusinné Dr. Fedor Anita, Ungvári Sándor, V. Balla Petra (Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar)

    13:20
    Az életmódok változásának időbeli trendjei és társadalmi okai – időskori életstratégiák
    Szabó Árpád (Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi – Demográfia és Szociológia Doktori Iskola)

    13:40
    A 60 év feletti korosztály Tokaji borfogyasztási szokásai, jövedelem és borértés alapján szegmentálva
    Dr. Szakál Zoltán (Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar)

    14:00-14:10 SZÜNET

    14:10
    Időskori életminőség, jóllét és idősödéssel kapcsolatos attitűdök vizsgálata
    Ferwagner Anna (Debreceni Egyetem Humán Tudományok Doktori Iskola)

    14:30
    A városi zöldterületek pozitív hatása a demenciával élők és gondozóik jóllétére
    Dr. Fekete Márta (MDRG Kft.)

    14:50
    Időskori panaszok és a gyógynövények kapcsolata
    Pászk Norbert (Miskolci Egyetem, Egészségtudományi kar, Elméleti Egészségtudományok Intézete)

    15:10
    Cukorbetegek háziorvosi ellátásának minőségvizsgálata
    Törő Viktória, Takács Péter, Kósa Zsigmond, Radó Sándorné, Szelesné Árokszállási Andrea, Sárváry Attila (Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar)

     

    „B” SZEKCIÓ: PANDÉMIA
    Webex link:
    https://unideb.webex.com/unideb/j.php?MTID=mbf83fef05599e5a3473ed772511bc2c9

    Levezető elnök:
    Dr. Patyán László (Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar)

    13:00
    Modern családformák és a nagyszülői korosztály kapcsolata
    Dr. Boga Bálint (vendégelőadó, Milton Friedman Egyetem)

    13:20
    A magyar lakosok egészségi állapota, egészségmagatartása 2020-as SHARE Corona Survey (Covid-19) adatainak tükrében – Hagyományos statisztikai és rough set alapú elemzés
    Dr. Takács Péter, Prof. Dr. Láczay Magdolna, Dr. Szakál Zoltán, Dr. Varga Levente, Nádasdi Kristóf Zsolt, Paulikné Varga Barbara, Tóth Kitti, Helmeczi Gabriella (Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar)

    13:40
    Idős hozzátartozót gondozó családtagok erőforrásai a COVID-19 idején
    Dr. Leleszi-Tróbert Anett Mária, Bagyura Márton, Dr. Széman Zsuzsa (Semmelweis Egyetem, Társadalomtudományi Kutatóközpont, Semmelweis Egyetem)

    14:00-14:10 SZÜNET

    14:10
    Az idősek nappali ellátása és az aktív idősödés lehetséges kapcsolata - Problémák, nehézségek, jó gyakorlatok a COVID-19 járvány tükrében
    Vajda Kinga (Semmelweis Egyetem, Mentális Egészségtudományi Doktori Iskola)

    14:30
    Az oltásbizonytalanság és az oltásellenesség néhány jellemzője a koronavírus-járvány idején erdélyi magyar felnőttek körében
    Bárdos Tímea (Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Marosvásárhelyi Kar)

    14:50
    Az időskori depresszió
    PhDr. Mgr. Kollár Lívia (Vysoká školazdravotníctva a sociálnej práce sv. Alžbety, Bratislava; FZaSP sv. Ladislava, Nové Zámky)

     

    „C” SZEKCIÓ: AKTÍV IDŐSÖDÉS
    Webex link:
    https://unideb.webex.com/unideb/j.php?MTID=m8ed272ac16c7c203b14e031b6b2a672e

    Levezető elnök:
    Dr. Móré Marianna
    (Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar)

    13:00
    Idősödő rendvédelem
    Ambrusz Alíz (Debreceni Egyetem Humán Tudományok Doktori Iskola Pszichológia Doktori Program)

    13:20
    A projektmenedzsment oktatásának szerepe az aktív idősödés jógyakorlatainál
    Dr. Asztalos Bernadett - Dr. Ládonyi Zsuzsanna (Semmelweis Egyetem Egészségügyi Közszolgálati Kar Mentálhigiéné Intézet)

    13:40
    PKSZAK MAJÁLIS- a generációk évében
    Rajzik Alexandra (Pécs és Környéke Szociális Alapszolgáltatási és Gyermekjóléti Alapellátási Központ és Családi Bölcsőde Hálózat /PKSZAK/)

    14:00-14:10 SZÜNET

    14:10
    Különböző közegben végzett progresszív balance tréning hatékonyságának vizsgálata nyugdíjasok körében
    Miszory Erika Viktória (Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Doktori Iskola)

    14:30
    Hogyan érdemes időskorban táncolni?
    Bene Ágnes PhD., Dr. Móré Marianna (Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar)

    14:50
    Társadalmi innováció a DEAC-ban, az idősek fizikai aktivitásának fokozása érdekében
    Lenténé Dr. Puskás Andrea (Debreceni Egyetem, Sporttudományi Koordinációs Intézet)

     

    „D” SZEKCIÓ: DIGITALIZÁCIÓ

    Webex link:
    https://unideb.webex.com/unideb/j.php?MTID=m6e0c82a27d2b8f87ce181fddecd4dde6

    Levezető elnök:
    Nádasdi Kristóf Zsolt
    (Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar)

    13:00
    Az IKT használata az aktív és egészséges időskor támogatásában és az idősgondozásban
    Tóth Anikó Panna (Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar)

    13:20
    Telemedicina jelentősége a pandémia időszakában
    Paulikné Varga Barbara (Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar)

    13:40
    Képzési, oktatási ökoszisztéma Kecskeméten az 50 pluszos korosztály számára
    Molnár Szilárd (CédrusNet Kecskemét Program)

    14:00-14:10 SZÜNET

    14:10
    A hazai idősek online fogyasztási potenciálja
    Stumpf-Tamás Ivett, Bene Ágnes PhD. (Debreceni Egyetem Egészsségügyi Kar)

    14:30
    Idősek az infokommunikációs térben – lehetőségek és kihívások
    Nádasdi Kristóf Zsolt, Győri Anita (Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar)

    14:50
    „Tanulom a korom” Interaktív tananyag fejlesztése időskorúak aktív életvezetésével kapcsolatos témakörben
    Réti Éva (Pannon Egyetem)

     

    15:00 - Párhuzamosan: SZIMPÓZIUM ÉS KEREKASZTAL

    15:00
    SZIMPÓZIUM
    KOGNITÍV VÁLTOZÁSOK, DEPRESSZIÓ

    Webex link:
    https://unideb.webex.com/unideb/j.php?MTID=m20e9d7791072a1af7d3a51c11dcd5ca4

    A Szimpózium elnöke: Dr. Szemán-Nagy Anita
    (egyetemi docens, tanszékvezető, Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Pszichológia Intézet, Személyiség- és Klinikai Pszichológiai Tanszék)

    15:00 A Szimpózium megnyitása, bevezetés

    15:05 Időskori depresszió az alapellátásban
    Dr. Rekenyi Viktor (Debreceni Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, Családorvosi és Foglalkozás-Egészségügyi Tanszék)
    Dr. Kolozsvári László Róbert (Debreceni Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, Családorvosi és Foglalkozás-Egészségügyi Tanszék)

    15:20 A Test Your Memory (TYM) teszt alkalmazhatósága háziorvosi szettingben demencia és enyhe kognitív zavar kiszűrése érdekében
    Dr. Garbóczy Szabolcs (Debreceni Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika)
    Dr. Kolozsvári László Róbert (Debreceni Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, Családorvosi és Foglalkozás-Egészségügyi Tanszék)

    15:35 Kognitív hanyatlás vagy integráció? – módszertani megközelítésben
    Dr. Kondé Zoltán (Debreceni Egyetem Pszichológia Intézet, Általános Pszichológiai Tanszék)

    15:50 A testmozgás szerepe a demenciák és az időskori depresszió prevenciójában
    Dr. Csinády Adriána (Debreceni Egyetem Pszichológia Intézet, Klinikai Pszichológiai Tanszék)

    16:05-16:10 A Szimpózium zárása

     

    15:00
    „MNKSZ” KEREKASZTAL
    A MAGYAR NŐI KARRIERFEJLESZTÉSI SZÖVETSÉG PROGRAMJAI AZ ENSZ EGÉSZSÉGES IDŐSÖDÉS ÉVTIZEDE JEGYÉBEN
    Webex link:
    https://unideb.webex.com/unideb/j.php?MTID=mbf83fef05599e5a3473ed772511bc2c9

    Levezető elnök: Dr. Takács Péter (Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar)

    15:00
    Szigorúan 60 év felett
    Ferenczi Andrea
    elnök, MNKSZ

    15:15
    Barátunk-e a média? - Torz a tükör, vagy csak homályos? Idősek, Covid, Média.
    Hajós Katalin
    média szakértő, MNKSZ

    15:30
    Lépést tartani a digitalizációs világgal, egy többgenerációs kihívás
    Modláné Görgényi Ildikó
    szakképzési és felnőttképzési szakértő, MNKSZ

    15:50-16:10 Diszkusszió
    16:10 A Konferencia első napjának zárása

     

     

    26 th. November Friday (online)

    Host:
    Dr. Katalin Papp (University of Debrecen Faculty of Health)
    Language: English
    Time zone: (CET)+1; (UTC) + 1

    Webex link:
    https://unideb.webex.com/unideb/j.php?MTID=m55a582a5241e04b584b1ed41fcfbf91a

    9:15
    Opening Ceremony
    Dr. Anita Rusinne Fedor general and scientific vice dean,
    University of Debrecen Faculty of Health

    PLENARY SESSION

    9:20
    Covid, lockdown, elderly. Experiences of the follow up reserach among active older adults 2020- 2021.
    Dr. László Patyán
    (University of Debrecen)

    9:50 – 10:50 MORNING SESSION
    Host:
    Dr. László Patyán (University of Debrecen Faculty of Health)

    Webex link:
    https://unideb.webex.com/unideb/j.php?MTID=m55a582a5241e04b584b1ed41fcfbf91a

    9:50
    The good practice of inclusion in action - the proposal of program based on the Human Rights
    Marzanna Farnicka PhD.
    (Family Psychology Unit, Institute of Psychology Zielona Góra University, Poland)

    10:10
    Quality of life for social care centre clients
    Alondere Linda
    (Riga Medical College of the University of Latvia)

    10:30
    Spiritual care in Slovenian nursing homes: a quantitative descriptive study
    Igor Karnjuš
    (University of Primorska, Faculty of Health Sciences, Izola, Slovenia)

    10:50-11:00 Coffee break


    11:00 – 12:20
    SYMPOSIUM
    “COVID -19 PANDEMIC, SURVEYS ON ELDERLY ABOUT VACCINATION – NATIONAL AND EUROPEAN PERSPECTIVES” SYMPOSIUM

    Webex link:
    https://unideb.webex.com/unideb/j.php?MTID=m55a582a5241e04b584b1ed41fcfbf91a

    Chairs:
    Katarzyna Bałandynowicz-Panfil PhD
    Associate Professor, University of Gdańsk,
    Győző Pék PhD
    ret. Associate Professor, University of Debrecen, Faculty of Humanities, Institute of Psychology

    Participants:
    Șerban Olah, PhD Associate Professor, University of Oradea, Romania
    Katarzyna Bałandynowicz-Panfil, PhD Associate Professor, University of Gdańsk, Poland
    Győző Pék, PhD ret. Associate Professor,
    Adrienn Kaszás, PhD student,
    Balázs Őrsi, Assistant Professor,
    University of Debrecen, Faculty of Humanities, Institute of Psychology

    11:00
    Introduction
    Győző Pék, PhD ret. Associate Professor, University of Debrecen, Faculty of Humanities, Institute of Psychology

    11:05
    The severe cases of Covid 19 in Europe. A comparative analysis using SHARE data base
    Șerban Olah, PhD Associate Professor, University of Oradea, Romania

    11:20
    How to convince the undecided - communication with the elderly and attitudes towards vaccination COVID-19 in Poland
    Katarzyna Bałandynowicz-Panfil, PhD Associate Professor, University of Gdańsk, Poland

    11:35
    Introducing an international project. Aims and beginnings
    Katarzyna Bałandynowicz-Panfil, PhD Associate Professor, University of Gdańsk, Poland

    11:50
    Survey on unvaccinated Hungarian elderly people during the COVID-19 pandemic
    Győző Pék, PhD ret. Associate Professor, Adrienn Kaszás, PhD student, Balázs Őrsi, Assistant Professor, University of Debrecen, Faculty of Humanities, Institute of Psychology

    12:10 – 12:25 Discussion

    12:30 Closing of the Symposium

    12:30-13:00 Lunch time

    AFTERNOON SECTION

    Webex link:
    https://unideb.webex.com/unideb/j.php?MTID=mcbe05fc7b01796c7044e63d5ff2e24e4

    Host: Dr. Katalin Papp
    (University of Debrecen Faculty of Health)

    13:00
    Subjective Assessments of the Disease Seriousness in the Population Aged 60+
    Jitka Doležalová
    University of South Bohemia in České Budějovice, Faculty of Health and Social Sciences

    13:20
    Prelevance of falls in seniors hospitalized on gerontopsychiatric department, their risk factors and possibilities of preventive interventions
    PhDr. Libová Ľubica
    (Vysoká školazdravotníctva a sociálnej práce sv. Alžbety, Bratislava; FZaSP sv. Ladislava, Nov Zámky)

    13:40
    Domestic Violence and its Impact upon Reproductive Health during Corona Virus Pandemic among Women Attending Primary Health Care
    Dr. Iqbal Majeed Abbas
    (Baghdad College of Medical Sciences - Nursing Department)


    Virtual Poster

    14:00
    Postoperative rehabilitation after total knee joint replacement
    PhDr. Mgr. Vavro Michal
    (Vysoká škola zdravotníctva a sociálnej práce sv. Alžbety, Bratislava; FZaSP sv. Ladislava, Nové Zámky)

    14:10-14:20 Coffee Break

    14:20-16:20 Parallel sections

    LATE AFTERNOON SECTION

    Webex link:
    https://unideb.webex.com/unideb/j.php?MTID=mcbe05fc7b01796c7044e63d5ff2e24e4

    Host: Dr. László Patyán
    (University of Debrecen Faculty of Health)

    14:20
    Revealing the Concept of Aging in Turkish Nursing Students: An Exploratory Metaphor Analysis
    Assoc. Prof. Emel Bahadir Yilmaz*,
    Assoc. Prof. Arzu Yüksel**
    (* Giresun University, Faculty of Health Sciences, Department of Nursing Turkey.
    ** Aksaray University, Faculty of Health Science)

    14:40
    Attitudes of Roma adults towards the care of their elderly relatives
    Irén Godó, Dalma Tóth
    (University of Debrecen)

    15:00
    Local community practices to improve healthy aging in the North
    Dr. Elena Golubeva, Dr. Anastasia Emelyanova
    (Northern Arctic Federal University, Arkhangelsk (Russia))

    15:20
    Staff Training and Stress in Long Term Care Facilities Special Care Units for Alzheimer's Elders
    Dr. S. Jean Szilagyi
    (St. Joseph College of Maine
    Ohio Department of Health)

    15:40
    Hospice and Palliative Social Work Roles in the U.S.
    Dr. Ellen L. Csikai
    (University of Alabama, School of Social Work)

    16:00
    Determining the Reasons of Older People for Choosing a Nursing Home: A Comparative Study
    Assoc. Prof. Arzu YÜKSEL*, Assoc. Prof. Emel BAHADIR YILMAZ**, Nurse Cansu Esra KESEKCİ***
    *Aksaray University, Faculty of Health Sciences, Department of Nursing, Turkey.
    **Giresun University, Faculty of Health Sciences, Department of Nursing, Turkey.
    *** Silivri State Hospital, Children's Service, Turkey.

    16:20
    Growing Ageing Population and European Policies
    Rehana Sindho Kabooro
    University of Debrecen

     

    Virtual Poster

    16:40
    Satisfaction with the implementation of developmental tasks in the course of life and the sense of well-being in late adulthood
    Hanna Liberska
    Faculty of Psychology Kazimierz Wielki University Bydgoszcz, Poland


    14:20-15:20

    Section of the Association for Women’s Career Development in Hungary (AWCDH)

    Webex link:
    https://unideb.webex.com/unideb/j.php?MTID=mf8a10dfb277e1f308bfa4fcc244801c1


    Hosts:
    Ágnes Bene PhD.
    (University of Debrecen)
    Andrea Ferenczi
    (AWCDH)

    14:20
    Education In Old Age In The Experiences Of Polish Euro Grandparents
    Prof. Jolanta Mackowicz, Ph.D and Joanna Wnek-Gozdek, Ph.D
    Institute of Educational Sciences, Pedagogical University of Krakow

    14:40
    A step forward with the help of a friend of older persons
    Susan B. Somers
    president, INPEA – International Network for the Prevention Elder Abuse

    15:00
    Action for Smart Healthy Age-Friendly Environments
    Willeke van Staalduinen
    CEO AFEdemy Vice-Chair and Grant Holder COST Action

    16:50 Conference Closing Ceremony

  • Összehasonlító demenciavizsgálat módszertana és eredményei Sopronban
    98-100
    Megtekintések száma:
    5

    2012-ben, amely az aktív idősödés és a nemzedékek közötti szolidaritás éve volt az Európai Unióban, Magyarország két városában, Sopronban és Mátészalkán mértük a 65 éves, illetve annál idősebb generációk körében a demencia megjelenését, elterjedtségét és jellemzőit.

  • A testmozgás szerepe a demenciák és az időskori depresszió prevenciójában
    68-69
    Megtekintések száma:
    158

    Korunk egyik legnagyobb problémája az idősödés és az időskorral megjelenő betegségek kavalkádja, mely rendkívüli terheket ró a társadalomra és az egészségügyre egyaránt. Míg a nyugati kultúra egyik legfontosabb értékévé a fiatalság vált, addig az idős korcsoport számában egyre növekszik, köszönhetően a nyugati világ anyagi jólétének és a színvonalas egészségügyi ellátásnak. A modern társadalom emberének igényei az egészségügyi ellátással szemben jelentősebb elvárásokat támasztanak, mint évtizedekkel korábban. Nemcsak sokáig akarunk élni, de az életminőség kérdése is meghatározóvá vált, így a prevenciós tevékenységek szerepe kiemelkedik a mai egészségügyi ellátásban, melynek előnye, hogy jelentős anyagi megtakarítással jár, és emellett az emberek élettel kapcsolatos elvárásai is ezt diktálják. Így a feladat manapság nem egyszerűen az idősebb emberek egészséges életéveinek meghosszabbítása, hanem az időskori életszínvonal növelése.

    A rendszeres testmozgás közismerten sok fiziológiai, pszichés és mentális előnnyel jár. Pozitív hatást gyakorol számos testi betegség leküzdésében és megelőzésében, elősegíti a pszichés jóllétet, és a kognitív fittséget egyaránt. A kognitív hanyatlás szemben a köztudatban elterjedt téves állásponttal, nem természetes velejárója az öregedésnek, hanem neurodegeneratív folyamatok eredményeként kialakuló időskori megbetegedés, melynek számos esetben kísérője az időskori depresszió, ami tovább bonyolítja a képet, hiszen a kezeletlen depresszió önmagában is kockázati tényező a demenciák kialakulásánál. A rendszeres fizikai aktivitás azonban a depresszió tüneteinek a kezelésében is hatékonynak bizonyult. A rendszeres sport élénkíti az idős emberek kognitív funkcióit, memóriáját és emellett javítja az alvásminőséget, ezzel lecsökkentve azon kockázati tényezőket, amelyek a demencia kialakulásáért felelősek lehetnek. Az aerob testedzés kognitív funkciókra gyakorolt jótékony hatását sok kutatás megerősítette, sőt arra is nagy hangsúlyt fektet a szakirodalom, hogy még a késői életkorban elkezdett rendszeres sport is pozitív hatást gyakorol az idős emberek kognitív és hangulati funkcióira.

    Mindezen ismeretek ellenére sem jellemző a korunk idősödő társadalmára a testmozgás értékként való szemlélete, sőt az időskori sportolást még mindig szokatlannak gondolják a legtöbben, és a hétköznapokban a sport nem jellemzi a szabadidő eltöltését az idős korosztályban. Fontos feladatunk, hogy minél több olyan programot alkossunk meg, mely ezen attitűdöket pozitívan formálja, illetve motiválja az idős embereket a rendszeres testmozgásra. Az ilyen célú programok sokoldalú pozitív hatást gyakorolnának az idős emberek testi, lelki, kognitív és társas jóllétére egyaránt.

  • Anémia idős korban
    137-140
    Megtekintések száma:
    7

    A 65 év feletti korcsoportot tekintve a vérszegénység előfordulása lényegesen meghaladja a fiatalabb korosztály esetében tapasztalható gyakoriságot (Gaskell et al., 2008). Tekintettel arra, hogy a várható élettartam növekszik, arra kell számítanunk, hogy egyre több idős vérszegény beteggel találkozunk. Időskorban gyakori a multimorbiditás - több krónikus betegség egyidejű jelenléte - a szívelégtelenség, koszorúsér betegség, valamint a geriátriai szindrómák előfordulása: frailty (esendőség) szindróma, demencia, elesés, immobilitás, hogy csak néhányat említsünk (Carlson et al., 2015).

  • A demenciában szenvedő betegeket gondozó hozzátartozók nehézségei a mindennapokban
    109-110
    Megtekintések száma:
    12

    Napjainkban jellemző jelenség a társadalmak elöregedése. Ezzel párhuzamosan emelkedik a világon és Magyarországon is a demenciával diagnosztizált, és vélhetően a még nem diagnosztizált betegek száma is. Jelenleg a betegség nem gyógyítható. A hozzátartozók kevés ismerettel rendelkeznek mind a betegségről, mind az igénybe vehető segítségekről. A családtagok rendkívül leterheltek, sokszor lelkiismeretfurdalással küzdenek, amit gyakran kivetítenek a beteget a kórházban ellátó ápolókra.

  • Demens betegeket gondozó családtagok terhelődésének aspektusai
    107-108
    Megtekintések száma:
    7

    A demens beteget gondozó családtagok terhelődése az egészségügyi-, és szociális ellátórendszerre óriási terhet ró.  Hazánkban szakértői becslések szerint 250 000 demens személy él, a betegek 70 %-át otthonukban gondozzák, elsősorban családtagok. A gondozással járó izoláció a pandémiát követően tovább mélyült, a gondozó családtagok számára nyújtott támogatások (pszichés, mentális, információs támogatások egyaránt) az ország több régiójában nem elérhetőek.

  • A városi zöldterületek pozitív hatása a demenciával élők és gondozóik jóllétére
    72-73
    Megtekintések száma:
    84

    2021 tavaszán az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Ökológiai Kutatóközpontja és a Budapesti Corvinus Egyetem közötti hároméves pályázati együttműködés tette lehetővé interdiszciplináris kutatásunk megvalósulását. Empirikus kutatásunk célja annak feltérképezése volt, hogy a városi zöldterületeken tett séta hogyan járul hozzá a demenciával élő betegek és az őket gondozó családtagjaik jóllétének megőrzéséhez.

    Módszer
    A kutatás során többféle módszertant alkalmaztunk a téma vizsgálatára. Először egy sétainterjút végeztünk a gondozó-gondozott diádokkal, majd a gondozó hozzátartozók 1 hónapon keresztül naplót vezettek a sétáik alatti történésekről, élményeikről. A naplózás kvalitatív módszertanát egy rövid kérdőív formájában kvantitatív mérési módszerrel is kiegészítettük.

    Előadásunkban elsődlegesen a kvantitatív eredményeket mutatjuk be, illetve az ezeket alátámasztó napló bejegyzésekből szemezgetünk. A kutatótársnak tekintetett gondozó hozzátartozókkal legvégül egy fókuszcsoportos beszélgetést folytattunk, ahol prezentáltuk a kérdőív eredményeit, és ezekről kértük véleményüket, mintegy megerősítés vagy elvetés céljából.

    A vizsgálatban való részvételt vállaló 3 gondozó-gondozott diád 2021 április-májusban folytatta a kutatás keretében a sétákat, 4 héten keresztül, heti 3 alkalommal. Összesen 39 séta adatait dolgoztuk fel.

    Eredmények
    Az eredmények azt igazolták, hogy a séta mind a gondozottak, mind a gondozók esetében szignifikáns javulást eredményezett a mentális állapot és hangulat tekintetében, illetve a kettejük együttműködésének alakulásában. A kvantitatív eszközzel detektált változást pedig a naplóbejegyzések szöveges tartalmai is alátámasztották, illetve magyarázták.

    Kutatásunk egyediségét a módszertanok vegyítése, jelentőségét pedig az adja, hogy hazai mintán támasztja alá a városi zöldterületek egészségmegőrzésben betöltött szerepét krónikus betegek és családtagjaik körében. Fő üzenetünk, hogy a természetben eltöltött idő, séta egy alacsony költségű, általánosan pozitív hatású, relatíve könnyen és sokak számára elérhető, mégis nagy hatású jóllét növelő intervenció.

  • A Kulturális és Innovációs Minisztérium kiemelt idősügyi feladatai
    207-208
    Megtekintések száma:
    5

    Mely területek nem tekinthetők idősügynek, bár az idősek számára meghatározó jelentőségűek? Azon költségvetésből finanszírozott szakpolitikai feladatok, amelyek egyidejűleg igényelnek szakmai tudást, költségvetési szemléletet, hosszabb távú tervezést.

  • Hogyan érdemes időskorban táncolni?
    63-65
    Megtekintések száma:
    311

    Az idősek aktivitásának megőrzésében kulcsszerep jut a testmozgásnak. Hozzájárul a mobilitás megőrzéséhez – visszaszerzéséhez is, ami biztosíthatja az önállóságot, javíthatja az életminőséget, és a szociális aktivitás katalizátora lehet.
    A szakemberek, orvosok és gyógytornászok egyetértenek abban, hogy a dinamikusabb, rendszeres mozgás az idős emberek erőnlétét és koordinációját hatékonyabban képes befolyásolni. A közösségben végzett testmozgás a társas készségeket is ingerli. A társaság önmagában is motiváló lehet, ami fokozható ha jótékony mozgásformák gyakorlásával társul.
    Évezredek óta ismert a tánc rituális szerepe. Napjainkban elsősorban szabadidős tevékenység, terápiás hatásait kifejezetten az időskorúak körében is vizsgálják például kognitív és neurológiai rendellenességek területén (pl. demencia, Parkinson-kór).
    Az időskorban elkezdett sporttevékenység, így a rendszeres tánc is fokozott elővigyázatosságot igényel. A legfontosabb a fokozatosság elvének betartása és az, hogy ez szakszerű betanulással társuljon.
    Hogyan is érdemes időskorban táncolni?
    A Szenior örömtánc mozgalomnak már az elnevezése is sugallja a választ: örömmel.
    A Szenior örömtánc német nyelvterületekről érkezett Magyarországra. Csirmaz Szilvia, nyugdíjas német tanárként Ausztriában szerezte meg a képesítést. Azóta is ő a hazai mozgalom vezetője. Magyarországot 2019-ben vették fel a Szenior Örömtánc Világ Kongresszusba (ISDC International Senior Dance Congress).
    Jelenleg 40 budapesti, és több, mint 100 regisztrált vidéki helyszínen folyik képzett oktatóval a szenior örömtánc, rendszeres heti egy-két rögzített időpontban, rögzített helyszíneken. Az oktatók döntő többsége 60 éven felüli, többségük nyugdíjas. Sokuk számára új karrier nyílik a szenior tánc oktatással a nyugdíjas években.
    A tánccsoportok regionális és országos találkozókat szerveznek, fellépnek a helyi rendezvényeken.
    A karantén korlátozó intézkedései hívták életre az online Szenior örömtáncot. Az oktatók (például Bunder Irén, Juhász Lászlóné) zárt csoportokat hoztak létre a közösségi média platformokon és így folytatták tevékenységüket. Akadtak olyan idősek, akik ennek hatására kezdték meg digitalis felzárkózásukat. Ez a forma azonban csak korlátozott lelkesedést váltott ki a táncosokból, amit részben a technikai, digitalizációs problémák, részben a társak hiánya (fizikai találkozás) indokolhat. A korlátozások megszünésével aki tehette gyorsan visszatért a tánccsoportba.
    A szenior örömtáncosok kiemelik, hogy ezt a közösségi mozgásformát kifejezetten idősek számára dolgozták ki, nincs szükség hozzá eszközre, de még partnerre sem, sőt az előzetes tánctudás sem feltétele a bekapcsolódásnak. Ugyanakkor a heti gyakorlások nem csak fizikai hanem szellemi aktivitást is igényelnek. A különböző zeneszámokhoz kidolgozott koreográfiákat el kell sajátítani, meg kell jegyezni, melyik számhoz melyik koreográfia, és a koreográfiában mely elemek, mely egymásutániságban következnek. Ez olyan önszabályozó tanulás, amely individuális és szociális folyamat is (Kovács, 2013).

    A szenior örömtánc pozitív hozadékai (a teljesség igénye nélkül):
    - jótékony izommunka,
    - az egyensúly megőrzésének (visszaszerzésének) támogatása, ezáltal az elesések megelőzése,
    - a mentális egészség fenntartása (kognitív tréning, új ismeretek szerzése),
    - növekvő énhatékonyság, önbizalom,
    - társas támasz ( a közösség ereje),
    - növekvő jóllét.

    A jótékony hatások közül is kiemelkedő a társas támasz, ami például az egyedülálló idősek esetén az elszigetelődés veszélyét csökkenti azzal, hogy olyan társas elfoglaltságban lehet részük, ami közösséget, baráti kapcsolatok megerősödését, új ismeretségeket hoz.

    A Szenior örömtáncnak is vannak kockázatai. Ezek közül érdemes kiemelni a helyszínt és körülményeket. Sokaknak már az odajutás is körülményes lehet. Nagyon fontos a képzett oktató tevékenysége, ami biztosíthatja a balesetek megelőzését (instabilitás, egyensúly elvesztése, elesés, leesés).
    Szenior tánccsoportok ugyan már igen sok településen vannak, de a hozzáférhetőség korlátos. Néhány helyszínen ingyenesen lehet részt venni az órákon (általában pályázati támogatás teszi lehetővé), de többnyire anyagi áldozattal jár a táncklub tagság.
    Az online órákba való bekapcsolódásnak technikai hiányosság (internet kapcsolat, eszköz) és digitalis kompetencia hiány lehet az akadálya.

    Konklúzió
    A pozitív idősödés egyik hatékony támogatója lehet a szenior örömtánc, lehetőség a fizikai és szellemi aktivitás megőrzésére, egy támogató közösségben.
    Lehet és érdemes is időskorban táncolni, örömmel és elővigyázatossággal.

    Az EFOP – 3.6.1. – 16-2016-00022 „Debrecen Venture Catapult Program” támogatásával készült.

    Irodalomjegyzék
    Kovács Zsuzsa (2013) Önszabályozó tanulás - értelmezési módok a kutatási metodológiák tükrében, Neveléstudomány: oktatás - kutatás - innováció 1(1). pp. 124-136.

  • A városi zöldterületek szerepe a demenciával élők és gondozók jóllétének megőrzésében
    50-77
    Megtekintések száma:
    179

    Empirikus kutatásunk célja annak feltérképezése volt, hogy a városi lakókörnyezet zöldterületein tett séta hogyan járul hozzá a demenciával élő betegek és az őket gondozó családtagjaik jóllétének megőrzéséhez. A vizsgálatban 3 gondozó-gondozott diád vett részt, a gondozók a rendszeres közös sétákról egy hónapon keresztül (2021 április-májusban) készítettek naplóbejegyzéseket. A naplóírás mellett egy kvantitatív kérdőív kitöltése is a gondozók kutatótársi feladatának részét képezte, amelyben a gondozók értékelték saját és demenciával élő hozzátartozójuk mentális és hangulati állapotát, valamint a kettejük együttműködését a séta előtt, alatt és után. A 39 sétáról beérkezett kérdőívek értékelései alapján a gondozottak és a gondozók esetében is az eredmények szignifikáns javulást mutattak a mentális állapot és hangulat tekintetében, illetve a kettejük együttműködésének alakulásában is a séta hatására. Ezt a tendenciát a naplóbejegyzések szöveges tartalmai is alátámasztották, magyarázták. Kis mintás kutatásunkban sikerült tehát igazolni, hogy az általunk vizsgált gondozó-gondozott diádok esetén a városi zöld környezetben tett séta mindkét fél hangulati és mentális állapotára, valamint kettejük együttműködésére is kedvező hatású volt. Eredményünk jelentősége abban áll, hogy hazai mintán is alátámasztja a városi zöldterületek egészségmegőrzésben betöltött szerepét krónikus betegek és gondozó családtagjaik körében: a séta a természetben ily módon egy alacsony költségű, általánosan pozitív hatású és relatíve könnyen és sokak számára elérhető, mégis nagy hatású intervenciónak tekinthető.