Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • A Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség programjai az ENSZ egészséges idősödés évtizede jegyében - Kerekasztal
    139-141
    Megtekintések száma:
    60

    Szigorúan 60 év felett
    Szerencsésnek érzem magam, mivel egy olyan korban idősödöm, ahol az öregedési folyamat mérföldkövei egyre inkább kitolódnak és az emberi élet szinte minden területén kiszélesednek a lehetőségek az idősebb generációk számára is. Persze csak akkor, ha ők ezt valóban akarják és tudatosan dolgoznak azon, hogy felgyorsult életünk történéseiben aktív résztvevőként és hozzájárulóként, ne pedig kiszolgáltatott és sérült kívülállóként tekintsenek önmagukra. Hosszú és tartalmas életem tapasztalatait, valamint a WHO és a Családbarát Ország idősödéssel kapcsolatos tanfolyamain szerzett, és azóta is folyamatosan fejlesztett tudásomat szeretném megosztani.

    Első és legfontosabb lépésként az időseknek szeretnék segíteni, hogy rádöbbenjenek az értékeikre és az érdekeikre. Szeretném őket megerősíteni önbizalmunkban, az önmagukban való hitükben, ezzel segíteni, hogy kevésbé legyenek kitéve bármilyen diszkriminációnak, és az ageizmus mérgező hatásának.

    Ugyan az idősödés megértését elsősorban a 60 éven felüliektől várhatjuk el, gondoljunk csak arra, hogy gyermekként milyen izgalmas a „18 éven felüliek” világa, ahová tilos belépnünk. Ezért remélem, ha szigorúan 60 éven felettieknek ajánlom a mondanivalóm, hátha sikerül a fiatalabbak érdeklődését és felkeltenem.

    Előadásomban elsősorban az idősekhez szeretnék szólni, hogyan legyünk „jó öregek”, de nem titkolt szándékom a fiatalok megnyerése is. Az öregedéstől és az öregektől való viszolygásuk sokszor félelemből adódik, hiszen egyszer majd ők is ilyenek lehetnek.

    Ezért fontos, hogy megnyugtassuk őket jó példákkal, hogy lehet okos, hasznos és szerethető öregnek is lenni, és nemcsak negatív, hanem pozitív változásokkal is lehet számolni. De ne higgyünk a reklámoknak, és itt főleg a nőkre gondolok, a szépség sajnos múlandó. Örkényt szeretném idézni a Macskajátékból: „a legnehezebb kibírni azt az öregséget, mely fiatalsággal áltatja magát”.

    Lépést tartani a digitalizációs világban, egy többgenerációs kihívás

    Nagy kihívás a digitális világ valamennyi generáció számára. A technikai fejlődés lépéseit követik az adatokon alapuló elemzések, amihez társulnak döntési folyamatok, az Európai Bizottság stratégiai javaslata és a Nemzeti Digitalizációs Stratégia 2021-2030. A digitális fejlesztések megváltoztatják az életünket a kommunikálásban, a munkában, az oktatásban, a mindennapokban, a magánéletünkben. A Covid 19 megjelenése pedig az eddigiektől eltérő élethelyzetet teremtett és felgyorsította a technológiai fejlesztést, továbbá újabb lendületet adott a digitális kommunikációs formák alkalmazásának. Szinte az összes generáció a digitális világban végezte azt a tevékenységét, amit ilyen módon lehetett. Sok jó lehetőség indult el, sok jó gyakorlat alakult ki és kerül bemutatásra. A digitális világban az ötletek tárháza szinte „percenként” folyamatosan bővül.

    Barátunk-e a média? - Torz a tükör, vagy csak homályos? Idősek, Covid, Média.

    A járvány alatt felerősödtek az idősekkel szembeni sztereotípiák a médiában. A média visszatükrözi társadalomi attitűdöt és egy kalap alá vesz minden 65 éven felülit: nem vesz tudomást a különböző korcsoportok eltérő élethelyzetéről, egészségi állapotáról, a társadalomban és a családban betöltött szerepéről és lehetőségeiről. A Covid alatt folyamatosan erősödik az idősek online jelenléte és a digitális felületek növekvő szerepet játszanak az életükben. A média jó példák bemutatásával sokat tehet a generációk közötti együttműködésért, illetve a közösségi média használatával az idősebb korosztály tagjai is aktívan formálhatják a róluk kialakult képet.

  • Hungary Country report on digitalization and international comparison within the frameworks of the CA21107 COST Action Work inequalities in later life redefined by digitalization (DIGI-net)
    194-195
    Megtekintések száma:
    3

    The Association For Women’s Career Development In Hungary (AWCDH) participates in the CA21107 COST Action “Work inequalities in later life redefined by digitalization (DIGI-net)”. AWCDH members participate in research activities in all 5 Working Groups.

  • Participation of an NGO in international scientific cooperations
    192-193
    Megtekintések száma:
    3

    The AWCDH has set itself the goal of recognizing, understanding, fostering and honoring the need for women’s career development in the family and beyond. We help women find career opportunities by providing information, advice and training so that with their newfound knowledge, talent, and female values specific to them, they can make meaningful contributions to the business, academic and non-profit spheres.

  • Országjelentés a digitalizációról a CA21107 COST Akció „Work Inequalities in Later Life redefined by Digitalization (DIGI-net)” keretében
    202-204
    Megtekintések száma:
    3

    A CA21107 COST akció a „DIGI-net” a digitalizáció fejlesztésének és terjedésének az előrehaladás folyamataiban a munka terén tapasztalható eredményeket, az egyenlőtlenségeket, a hiányosságokat és azok kezelését gyűjti össze Európa országaiban. A projektben/kutatásban a civil társadalmi szervezetek, kutatók, szakemberek, szakértők vesznek részt.

  • A 20 éves Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség (MNKSZ) nemzetközi programjai a „Női karrier korhatár nélkül” program keretében
    199-201
    Megtekintések száma:
    3

    A 2003-ban alapított Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség (MNKSZ) célja a nők foglalkoztatásának elősegítése összhangban a családi háttér fontosságával, az élethosszig tartó tanulásban való részvétel biztosításával, a kormányzati-, az üzleti- tudományos-, és civil szféra közötti párbeszéd elősegítésével, együttműködésben határon túli, európai és más külföldi civilszervezetekkel és szakértőkkel.

  • Kibővített beszámoló a Rómában megtartott 5. UNECE Idősügyi Konferenciáról (2022. június 15-17.): "Fenntartható társadalom minden korosztály számára: Összefogás az egész életen át tartó szolidaritás és az esélyegyenlőség érdekében"
    170-180
    Megtekintések száma:
    25

    A Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség (MNKSZ) számára megtiszteltetés, hogy nemzetközi szakértőként való elismerésünknek köszönhetően Ferenczi Andrea és Hajós Katalin meghívást kaptak a UNECE (ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága) Rómában 2022. június 15-17. között megtartott Idősügyi Miniszteri Konferenciájára az esemény szervezője, az Olasz Kormány részéről.
    Az esemény címe / mottója: Fenntartható világ minden korosztály számára Összefogás az egész életen át tartó szolidaritás és esélyegyenlőség jegyében.

  • Beszámoló a Rómában megtartott 5. UNECE Idősügyi Konferenciáról - Beszámoló a Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség (MNKSZ) Szekciójában elhangzott előadásokról
    130-133
    Megtekintések száma:
    16

    A Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség számára megtiszteltetés, hogy nemzetközi szakértőként való elismerésünknek köszönhetően Ferenczi Andrea és Hajós Katalin meghívást kaptak a UNECE (ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága) Rómában 2022. június 15-17. között megtartott Idősügyi Miniszteri Konferenciájára az esemény szervezője, az Olasz Kormány részéről.

    Az esemény címe / mottója: Fenntartható világ minden korosztály számára - Összefogás az egész életen át tartó szolidaritás és esélyegyenlőség jegyében.