Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • Az X és az Y generáció élménykereső magatartása a hazai egészségturizmusban
    47-56
    Megtekintések száma:
    130

    A turizmusban egyre hangsúlyosabban jelennek meg a különféle élményeket ígérő ajánlatok. Az élmény-nyújtás szerepe felértékelődik. A televíziók megjelenése jelentősen megreformálta az X generáció (1965-1976 között születettek) szórakozási, kikapcsolódási szokásait. Feltételezzük, hogy az X generáció kevésbé vesz részt a wellness turizmusban, aktív rekreációban, a fiatalabb, Y generációhoz képest. Két, saját szerkesztésű kérdőíves vizsgálatot végeztünk, amelyben összesen 275 személy vett részt. Az internetes vizsgálatban 149 személy (X generáció = 60, Y generáció = 89 fő) vett részt. A Barack Thermal Hotel & Spa****-ban felvett kérdőívet 126 fő (X generáció = 84, Y generáció = 42 fő) töltötte ki. Az X generáció megkérdezettei közül 33 fő volt, aki pihenni, kikapcsolódni vágyott, 16 fő rekreálódni érkezett valamely turisztikai létesítménybe, 9-en gyógyászati célból, 2-en pedig szórakozási motivációval választottak turisztikai desztinációt. Az Y generáció képviselői közül 55 fő pihenés és kikapcsolódás céljával vett a turizmusban részt, 16-an megújulni és feltöltődni szerettek, 1fő a gyógyulás reményében utazott, míg 17 főt a szórakozási lehetőségek érdekelték legjobban. Az X és Y generáció között nem találtunk lényeges eltérést a wellness turizmusban, aktív rekreációban történő részvétel tekintetében. További vizsgálatok szükséges annak eldöntésére, hogy az élménykereső magatartás differenciálható-e az egyes generációk tekintetében és ha igen, milyen mértékben. 

  • Az idő befolyásoló hatása a vásárlásra
    65-76
    Megtekintések száma:
    89

    Napjainkban az egyre inkább élesedő versenyhelyzetben különösen aktuális, hogy a vásárlói elvárásokat ismerjék a kiskereskedelmi üzletek tulajdonosai és vezetői. A vásárlást befolyásoló egyik szűkös erőforrás az idő hatását a vásárlásra tártuk fel szakirodalmi, szekunder és kismintás kérdőíves kutatásunkkal.

  • A monetáris árfolyammodellek tesztelése Westerlund panel kointegrációs teszttel
    172-179
    Megtekintések száma:
    71

    A monetáris árfolyammodellek idősoros tesztelése a legtöbb esetben nem támasztotta alá az elméleti modellek feltevéseit. Így az irodalom egyre inkább a panel technikák alkalmazása felé fordult a monetáris árfolyammodellek tesztelése során, mivel a panel kointegrációs teszteknek nagyobb az erejük, mint a sima idősoros kointegrációs teszteké. A következőkben Westerlund 2007 panel kointegrációs teszttel vizsgáljuk meg a monetáris árfolyammodellek érvényességét 15
    OECD ország dollár árfolyamán keresztül az 1996Q1 és a 2011Q4 közötti periódusban. Az eredmények mérsékelten igazolják a monetáris árfolyammodellek érvényességét.

  • Az e-nyelvtanulás jelenéről és jövőjéről a slovake.eu többnyelvű, szlováknyelv-oktató weboldal tükrében
    105-114
    Megtekintések száma:
    75

    Az internet és az online tartalmak hatalmas mértékű megjelenésével különösen fontos szerepet kapott az e-nyelvtanulás. Elöljáróban az e-tanulás, online nyelvtanfolyam és nyelvtanulási eszköz fogalmakat fogom tisztázni, majd egy kérdőív segítségével vonok le következtetéseket a 21. századi nyelvtanulási
    tendenciákról. Ezt követően fogom a slovake.eu honlapot vizsgálni. A slovake.eu egy olyan szlovák nyelvet tanító online felület, amely jelenleg 11 nyelven érhető el. Többek között továbbá abban tér el sok más e-nyelvtanító oldaltól, hogy az Európai Bizottság pályázatából született, ennek következtében egy kilenc partnerből álló konzorcium dolgozik azon, hogy mind a tartalom, mind a kinézet a lehető legjobb legyen. A szótáron, nyelvtani összesítőkön, teszteken, fórumon, médiakönyvtáron stb. kívül érdekes tényekeket is megtudhatunk Szlovákiáról, a szlovák nyelvről és a kultúráról. A slovake.eu további e-tanító oldalak mintájául szolgálhat.

  • A légi járművek üzemeltetési stratégiáinak változásmenedzsment szempontú összehasonlítása
    228-234
    Megtekintések száma:
    82

    A Magyar Honvédség repülő csapatainál ebben az időszakban új repülőgép típus jelent meg, amely magával hozta egy új üzemeltetési stratégia megjelenését is. Az új stratégia egyben üzemeltetési technológiaváltást is jelentett, s mint ilyen egy sor menedzsment problémát vetett fel, különösen az átállás, a változás (változtatás) folyamatának bizonyos szakaszaiban. Alapvető kérdésként vetődik fel a változtatás jellegének morfostatikus, illetve morfogenetikus volta, mely a változtatás sikeres véghezviteléhez lényegesen különböző menedzsment eljárásokat igényel. Jelen tanulmányban kísérletet teszek a két, jelenleg egyidejűleg jelen lévő üzemeltetési stratégia összevetésére, amelyből kitűnhet, hogy a változások mely folyamatokat, milyen szinten érintenek. Az elemzés hasznosságát abban látom, hogy a jövőben esetleg rendszerbe kerülő új légi jármű típus rendszerbe állítása folyamatának hatékonysága jelentősen javulhat.

  • A zöldség-gyümölcs ágazat külkereskedelmének jövőképe
    102-112
    Megtekintések száma:
    83

    Hazánk a kis, nyitott gazdaságok közé sorolható, így a kis belső piac nem elegendő a megtermelt mezőgazdasági termékek értékesítéséhez, létfontosságú az export. Magyarország 2010-ben összesen 151 országgal, míg 2013-ban 164 országgal kereskedett mezőgazdasági eredetű árukkal. A Zöldség - Gyümölcs Ágazati Stratégiában megfogalmazott 3,5 millió tonnás termelési mennyiség elérése a cél 2020-ra. A megcélzott Alkalmazott kutatások eredményei a gazdaság- és társadalomtudományok területén 103 mennyiséget 1990-ben értük el, azóta is az évi termelési mennyiségek átlagosan csak a 2,0 – 2,5 millió tonnás mennyiséget érik el. A külkereskedelmünket csak úgy tudjuk bővíteni, ha a megtermelt termékeink megfelelően osztályozzuk, gondosan csomagoljuk, egyöntetű, a vevői elvárásoknak megfelelő minőségben és a szállítási határidők pontos betartásával érkeznek meg. Talán sehol annyira nem mutatható ki leszakadásunk a nemzetközi tendenciáktól, mint éppen ezen a területen. A pénzhiány és tőkeszegénység miatt elmaradt az ágazat technikai és technológiai
    fejlesztése, beszűkültek a kereskedelmi csatornák, ami piacvesztéshez vezetett. Jelenleg a magyar zöldség-gyümölcs ágazat legfőbb problémáját az áruhiány jelenti, annak ellenére, hogy még mindig megőrizte nettó exportőr státuszát. Hazánkban, a zöldség-gyümölcs ágazatban óriási a feketekereskedelem
    jelenléte, amely által az egész ágazat szabályozhatatlanná és kiszolgáltatottá válik. Számos jó példa és sikeres üzem mellett is igaz, hogy a termelők zömének hiányosak a technológiai-, menedzsment- és marketingismeretei. Ragaszkodnak az elavult módszerekhez, változtatni, tanulni nemigen hajlandók. Gond van minden egyes előre jelzett mennyiséggel, legyen ez akár kisebb-, vagy nagyobb termésbecslés. A zöldséggyümölcságazat az összes mezőgazdasági ágazat közül rendre az egyik legnagyobb exportárbevételt produkálja azzal, hogy termelésének 50%-át külföldön értékesíti. Ennek a fenntartásához kedvezőbb adópolitikára és az őstermelői rendszer felülvizsgálatára, megszüntetésére lenne szükség. Minden esetben az alapprobléma az, hogy nincs érdekazonosság és bizalom a kereskedő, a termelő és a menedzsment között. Ezért – is – van az, hogy a tag sokszor a TÉSZen kívül adja el termését, mert így legalább biztos
    pénzt lát. Márpedig, amíg a szervezetnek nincs biztos árualapja, addig nem tud piacot építeni, amíg pedig nincs biztos piaca, addig bizalom hiányában nem lesz biztos árualapja, és a kör bezárult, illetve kezdődik elölről.

  • Kommunikációs stratégiák az angol társalgási nyelvhasználatban
    61-67
    Megtekintések száma:
    137

    A nyelvtanulók végső célja hatékonyan és folyékonyan kommunikálni a tanult idegen nyelven, ami nem könnyű feladat elé állítja őket. Hosszú évekig tanulják a nyelvet, és megtörténhet, hogy bár minden nyelvtani szerkezettel tisztában vannak, valós szituációban még egy pohár vizet sem sikerül kérni. A kérdés, amire szeretnék választ kapni, vajon a kommunikációs stratégiák használata célirányos tanítással segítene-e a nehézségek leküzdésében? Néhány évvel ezelőtt végeztem egy kutatást azzal kapcsolatban, hogy milyen mértékben használnak bizonyos stratégiákat a nyelvtanulók. Az akkori kiadványok még nem foglalkoztak külön funkciók szerint besorolt kifejezésekkel a tananyagban, akkor saját listát használtunk. Az újabb tankönyvek viszont kiemelik a hasznos kifejezéseket. A kérdés tehát, hogy ez a figyelemfelkeltés meghozza-e a változást a tanulók kommunikációjában.

  • A turizmus iparágában végbemenő humánerőforrás átszerveződés az elmúlt évek távlatából, Erdély vonatkozásában
    Megtekintések száma:
    19

    Napjainkban a különböző gazdasági területeken történő foglalkoztatottság és a megfelelő szakmai tudás birtoklása nagy fontossággal bír, különösen a szolgáltatások szektorában, ahol a megfelelően szakképzett személyzet kulcsfontosságú tényezője a keresleti szegmens elégedettségének kialakulását tekintve. Ennek apropójaként az erdélyi régióban végbemenő humánerőforrás átszerveződések és a munkavállalási hajlandóság képezi a kutatás tárgyát a turisztikai szakágazatra összpontosítva, amely tekintetében a különböző szolgáltatásokat nyújtó vállalkozások viszonylatában nehézséget jelentett a 2020-as évben elterjedő Covid-19 járvány időszaka. A témakörrel kapcsolatos nemzetközi tanulmányok jelentős részében említésre kerülnek a turisztikai humánerőforrás attitűdváltozása következtében kialakuló nehézségek, amelyek hátrányos helyzetbe terelhetik hosszú távon az idegenforgalmi létesítmények működését. Ennek hatására került a vizsgálat célpontjába az a tizenhat romániai megye, amelyek az erdélyi régiót képezik. Az említett megyékre levetítve, első sorban a Román Országos Statisztikai Intézet (INSSE) releváns adatai kerültek felhasználásra a 2010 és 2022 közötti időintervallumot vizsgálva, úgy éves, mint havi lebontásban. A felhasznált adatok értelmében lényeges úgy a turisztikai forgalom vizsgálatára hangsúlyt fordítani, mint az ágazatban foglalkoztatásra került személyek számára és annak változására, továbbá a munkájuk elvégzéséért kapott munkabérre és az ehhez társuló juttatásokra, amelyek motivációs tényezőként szolgálhatnak a munkavállalók megbecsülése mellett. A témakörrel kapcsolatos adatok vizsgálata rávilágít arra, hogy a 2008-as világválság drasztikusabb hatást gyakorolt a romániai munkavállalásra, mint a 2020-ban elterjedő Covid-19 világjárvány, amelynek hatása még manapság is érzékelhető.

  • Az Magyar Honvédség légiszállító képességének változása napjainkig, a fejlesztés jövőbeni lehetőségei
    216-227
    Megtekintések száma:
    67

    A NATO csatlakozás új kihívások elé állította a Magyar Honvédséget. A haza védelme mellett a szövetségesi kötelezettségek teljesítése érdekében Magyarországtól akár több ezer kilométerre lévő válságövezetekben is szerepet kell vállalnunk. Ennek egyik alapvető feltétele, hogy a felajánlott erők megfelelő időben és természetesen költséghatékonyan el tudjanak jutni az adott alkalmazási övezetekbe. A cikk célja annak bemutatása, hogy ezen követelménynek a Magyar Honvédség hogyan tud eleget tenni. Fontos kérdés, hogy saját képességként, vagy egyéb (polgári vagy katonai) forrásból célszerűbb-e biztosítani a szükséges légiszállító kapacitást. Ennek megválaszolására vizsgálom azokat a folyamatokat, amelyek az elmúlt 10-15 évben hatást gyakoroltak a légiszállító képesség alakulására.

  • A kkv-k kockázatcsökkentésének kontrolling módszerei
    23-30
    Megtekintések száma:
    126

    Az utóbbi időszak gazdasági kutatásai, illetve a vállalkozások gazdasági tevékenységeinek elemzése során a közgazdászok arra figyeltek fel, hogy a kkv szektoron belül – mintegy 10%-os arányban – dinamikusan fejlődő vállalkozások jelentek meg. Ezek a vállalkozások arra képesek, hogy a növekedési ütemük 3-5 éves időszak alatt meghaladja akár az évi 20%-ot is. Ezeket a vállalkozásokat a szakirodalom gazella típusú vállalkozásoknak nevezi. A jövőben fontos kérdés a gazella típusú vállalkozások részarányának növelése a kkv szektoron belül, mivel így a kkv-ék, a gazellák, illetve a kkv szektor a tartós és fenntartható növekedési pályára állhat. Összességében megállapítható, hogy a vállalkozások méretüktől függetlenül tudják kezelni a kockázati tényezők hatásait menedzsmenti tevékenységükön keresztül, s ez annál sikeresebb, minél tudatosabban használják a rendelkezésre álló eszközöket, mint a tervezést, terv-tény elemzést, vállalati partnerek minősítését, kommunikációt, stb., amelyek mind szoros kapcsolatban vannak a kontrollinggal. Ez a tevékenység különösen a mikro-kis- és középvállalkozásokban ütközik akadályba, ahol a nem közvetlen értékteremtés sokszor háttérbe szorul, nem számolva azok hosszú távú előnyeivel.

  • Módszertani paradigmaváltás a főiskolai idegennyelvoktatásban
    46-50
    Megtekintések száma:
    88

    Nem könnyű áthidalni a munkaerő-piaci elvárások és a főiskolás hallgatóink idegen nyelvi kompetenciái közötti szakadékot. Igazi kihívás ez a nyelvtanár számára és egyúttal folyamatos motiváció is az újításra, tökéletesítésre. Előadásomban beszámolok azokról a próbálkozásokról, amelyek a tágabb értelemben vett blended learning főiskolai angol nyelvoktatásban történő alkalmazására irányulnak. Meggyőződésem, hogy módszertani paradigmaváltással, az info-kommunikációs technológia kiaknázásával, a kommunikatív kompetenciát fejlesztő munkaformák alkalmazásával hatékonyabbá és élvezetesebbé tehető mind a nyelvtanulás, mind az élethosszig tartó nyelvgyakorlás.

  • A PASSZÍV SPORTFOGYASZTÁSI SZOKÁSOK VIZSGÁLATA A DEBRECENI EGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR HALLGATÓI KÖRÉBEN
    Megtekintések száma:
    26

    Az egészséges életvitel és a fizikai aktivitás manapság egyre nagyobb figyelmet kap szerte a világon, melynek alapvető része a rendszeres testmozgás, valamint a megfelelő táplálkozás. Kijelenthető, hogy az aktív életmódnak egyaránt jelentős szerepe lehet a testi és szellemi egészség megtartásában. Hazai és Európai Uniós szinten is kimutatható a fizikai aktivitás növekedése az elmúlt tíz év távlatában. Az emberek ma már egyre több időt töltenek aktív és passzív sporttevékenységekkel. A sportszerek, a különböző élő sportesemények és közvetítések tekintetében is nagy mértékben megnőtt a kereslet. Kutatásunk célja az előbb említett tények alapján a fiatalok, azon belül is a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar hallgatóinak passzív sportfogyasztási szokásainak felmérése. A téma aktualitása megkérdőjelezhetetlen, hiszen a Debreceni Egyetem minden eddiginél több lehetőséget biztosít a hallgatói számára aktív és passzív sportolási tevékenységek végzése terén.

  • A kisgazdaságok jövedelemtermelő képességének lehetőségei
    124-128
    Megtekintések száma:
    80

    Az általunk készített modellben szabadföldi technológiával előállított zöldségfajok jövedelemtermelő képességét mutatjuk be. Megvizsgáljuk az egymás után termeszthető zöldségfajokat, amelyek egész évben munkát és bevételt adnának a termelőjének. Modellünkben kiszámításra kerülnek a szabadföldön termesztett zöldségkultúrák termesztési költségei (anyag, munkabér, közteher, gépi munka), a felmerülő szolgáltatás költségei. Az árbevétel vizsgálatánál meghatározzuk az egyes növények termésmennyiségét (pontosabban árumennyiségét). Vizsgáljuk az egyes időszakokhoz tartozó értékesítési átlagárat, amelynél figyelembe vesszük a minőséget, az értékesítés irányát. Modellünkben kiszámítjuk, hogy az adott terület mekkora nettó jövedelmet eredményez az egyes fajok társítása esetén. Az egységnyi felület jövedelemtartalma pedig arra ad választ, hogy a vállalkozónak mekkora felületen kellene folytatni tevékenységét a maga- és családja eltartásához.

  • Magyar baromfi és sertéságazat vagyoni helyzetének elemzése és összehasonlítása 2005 és 2015 között
    67-75
    Megtekintések száma:
    161

    Az emberiség táplálkozásában a húsfogyasztás a kezdetektől kiemelkedően fontos szerepet tölt be, a hús tehát egy alapvető élelmiszer. A világ népessége folyamatosan növekszik, és az emberek egyre több magas hozzáadott értékű élelmiszert fogyasztanak, mint pl. húst és tejtermékeket. A hústermelés és a húsfogyasztás tekintetében nem csak hazai, hanem nemzetközi szinten is a két legmeghatározóbb szakágazat a baromfi és sertéságazat. Míg a 90-es évekig egyértelműen a sertéságazaté volt a vezető szerep, addig ez napjainkra megváltozott, és a jelenlegi trendek szerint a baromfiágazat át fogja venni a vezető szerepet. Kutatásunkkal azt szeretnénk feltárni és megvizsgálni, hogy ennek a szerkezetváltásnak milyen hatása van a két ágazat vállalkozásainak gazdasági, ezen belül vagyoni helyzetére.

  • A Tween szegmens fogyasztói magatartását befolyásoló tényezőinek és a reklámokkal szembeni attitűdjének vizsgálata Jász-Nagykun-Szolnok megyében
    31-46
    Megtekintések száma:
    132

    A fogyasztásszociológiai és reklámpszichológiai alapokon nyugvó téma jelentősége és aktualitása több aspektusból is megközelíthető. A gazdasági élet szereplőinek sikerült elérni, hogy a fiatalkorúak az egyik legfontosabb célpiaccá „nőtték ki magukat”. Ugyanis napjainkban a gyermekek és fiatalok a leginkább preferált célcsoport, ők a jövő (fogyasztói). Emellett egy olyan fogyasztói társadalomban élünk, ahol a javak jellemzően nem csupán a szükséglet-kielégítés
    eszközei, hanem fontos befolyásoló tényezők is egyben, amelyek alapul szolgáltak a társadalmi státuszkülönbségek kialakulásában. Jelen munkánkban azt vizsgáljuk, hogy 2015-ben, a webkorszakban hogyan állnak a televíziós reklámok tárgyköréhez a Z generáció tagjai, milyen attitűdökkel rendelkeznek; illetőleg ez hogyan alakítja fogyasztói magatartásukat vagy mely tényezők azok, amelyek a mai kamaszokat vásárlói döntésük meghozatalakor motiválnak. Ebből adódóan célunk a Jász-Nagykun-Szolnok megyében élő „tween” szegmens fogyasztási- és médiahasználati szokásainak, befolyásoló tényezőinek, motívumaik, márkapriorizációik, illetve reklámokkal szembeni attitűdjeik megvizsgálása.

  • Nemzetközi megállapodások a turizmus területén
    143-148
    Megtekintések száma:
    97

    A turizmus mint a világ meghatározó gazdasági szektora jelentős hatást gyakorol környezetére. A turizmus okozta károk megelőzése, csökkentése és felszámolása érdekében nélkülözhetetlenk a különböző szintű szabályzók, egyezmények. Cikkemben az orosz-magyar turisztikai kapcsolatok fontosságára kívánom felhívni a figyelmet. A két ország közötti turisztikai együttműködési megállapodások fontos szerepet játszanak abban, hogy a turista érkezések száma dinamikusan növekedjen a jövőben is.

  • ÉRTÉKET NEM TEREMTŐ FOLYAMATOK FELTÁRÁSA VSM MÓDSZER ALKALMAZÁSÁVAL EGY KIS VÁLLALKOZÁS GYÁRTÓRENDSZERÉNEK ESETTANULMÁNYÁN KERESZTÜL.
    Megtekintések száma:
    71

    Hazánk egyik jelentős problémája a termelékenység alacsony szintje. Ez az alacsony szint pedig kiemelkedően jellemző a kis- és közép vállalkozások körében. A legtöbb régiós és a nyugat-európai országokban ezen méretű vállalkozások átlagos termelékenységi szintje magasabb, mint hazánkban. A jelenlegi és várhatóan a közeljövőben is jelen lévő munkaerőhiányos környezet a vállalkozásokat kihívás elé állítja. A munkaerő megtartásához hozzájáruló bérnövekedés megteremtése hosszútávon kizárólag a termelékenység növelésével biztosítható. Ha a szervezet nem képes a termelékenység növelésének elérésére, alul marad mind a hazai, mind pedig a nemzetközi-globális versenyben.

    A hazai kis- és középvállalkozások termelékenységének és a versenyképességének növelésében kulcs elem lehet a modern gazdálkodásszervezési és menedzsment rendszerek, például a lean menedzsment alkalmazása. A lean menedzsment az egyik leggyakoribb és leghatékonyabb folyamatszervezési módszer, illetve paradigma, amelyet a szekunder és tercier szektorokban bevált módon alkalmaznak, olyannyira, hogy a lean szemléletre épülő menedzsment módszerek alkalmazása sok esetben versenykritériummá, és alapvetővé vált.

    Kutatásunkban egy CNC fémforgácsoló KKV folyamatait, azon belül is a CNC marási és esztergálási folyamatok értékfolyamat feltérképezését készítjük el. Ez az értékfolyamat feltérképezési módszer lehetőséget kínál arra, hogy az ágazatban felmerülő veszteségek megismerhetővé és kiküszöbölhetővé váljanak.  A térkép elkészítésén keresztül megvalósítható a mudákat termelő folyamatok szemléltetése és ezáltal az átfutási idő csökkentése, illetve a termelékenység növekedése. Vizsgálatunk során egy CNC technológiával megmunkált fémalkatrészeket gyártó vállalkozás példáján keresztül mutatjuk be a módszer gyakorlati megvalósulását.

  • A hazai baromfitenyésztés területi specializációjának jellemző vonásai napjainkban
    34-42
    Megtekintések száma:
    123

    Az elmúlt évek során az Európai Unióban és hazánkban is egyre inkább előtérbe kerültek az állatfajták elhelyezkedésének területi kérdései. Hazánk egyes térségeiben eltérő állatfajtastruktúra alakult ki és egy-egy régióban különböző állatfajták váltak meghatározóvá. Az egyes állatfajták területi elhelyezkedését és fejlődését számos társadalmi-gazdasági tényező (a tenyésztés történelmi hagyományai, a tulajdonviszonyok, a munkaerő- és eszközellátottság, stb.) befolyásolja. A területileg differenciált állatfajta-struktúra esetében az egyes térségekben változó jövedelmezőséggel, humán-erőforrás felhasználással, műszaki színvonallal, más-más kockázati tényezőkkel és piaci lehetőségekkel kell számolni. A kutatási téma aktualitását fokozza, hogy napjainkban az állattenyésztés területi struktúrájának alakulása fontos kulcskérdéssé vált. Éppen ezért egyre inkább olyan hazai kutatásokra van szükség, amely elsősorban az állattenyésztés (baromfitenyésztés) szerkezeti átalakulását és annak törvényszerűségeit vizsgálja és elemzi, annak érdekében, hogy az egyes térségekben racionális és hatékonyan működő állatfajtastruktúra alakuljon ki. E mellett a modern piacgazdaságokban elvárható, hogy az egyes térségek azokra az állatfajtákra specializálódjanak, amelyek esetében kedvezőbbek a tenyésztési feltételek. Annak érdekében, hogy az elmúlt egy évtized baromfiállomány változásait (területi, szerkezeti) figyelemmel tudjuk kísérni, fontosnak tartottam megvizsgálni az egyes baromfifajták térségek szerint specializációjának időbeni alakulását.

  • Számviteli beszámolók kiegészítő mellékleteinek vizsgálata a sporttevékenységgel foglalkozó vállalatok példáján
    61-66
    Megtekintések száma:
    200

    A mai globalizált és felgyorsult világban nélkülözhetetlen, hogy a vállalkozások naprakész információkkal rendelkezzenek. A gazdasági élet kihívásainak az a vállalat tud megfelelni, amely rendelkezik a szükséges információkkal. A nyilvános információk egyik forrása lehet a 2000. évi C. törvény előírásai alapján elkészített és közzétett számviteli beszámoló. A számviteli beszámoló három részből áll, a mérlegből, az eredménykimutatásból és a kiegészítő mellékletből. A kiegészítő melléklet szöveges információi a számszerű adatok pontosabb értelmezéséhez szükségesek. A vállalatok hatékony működéséhez, a megfelelő döntéshozatalhoz, a kockázatok értékeléséhez nyújthat segítséget egy-egy piaci szereplő (vevők, szállítók, versenytársak stb.) kiegészítő melléklete. Jelen tanulmányban a 931-es TEÁOR számú, főtevékenységként Sporttevékenységet megadó vállalatokat kiegészítő mellékleteit használtuk fel. Szövegbányászat segítségével azt vizsgáljuk, hogy a kiegészítő mellékletek milyen információkat tartalmaznak a számviteli törvény általi előírt kötelező információk közül.

  • A gazdasági válság hatása a devizahitellel rendelkezők számára
    5-12
    Megtekintések száma:
    91

    A devizahitel megjelenése óta rengeteg jó és rossz kritikát kapott, mert a 2008-ban megjelenő gazdasági válság hatására megnövekedtek az árfolyammozgások és a hitelek törlesztő részletei is. A felvételkor kedvezőnek tűnő devizahitel konstrukciók így egyre nagyobb terhet jelentettek a hitelfelvevőik számára. A 2008-ban kitört válság váratlanul érte a devizahitellel rendelkező országokat, akik nem rendelkeztek válságkezelő mechanizmusokkal, amik elősegítették volna a válság kezelését. Hatására egyre több és több devizahiteles került bajba a növekvő törlesztőrészlete miatt. A Magyar kormány 2008 óta folyamatos válságkezelő intézkedéssekkel próbál segíteni a devizahiteleseken, mint például: árfolyamgát, otthonvédelmi akcióterv, rögzített árfolyamon való végtörlesztés, forintosítás. A 2015. februártól hatályban lévő kötelező forintosítás sok devizahitelesen segített, de még mindig vannak olyan devizahitelesek, akik nem tudtak élni az elszámolás lehetőségével és szükségük lenne hasonló állami segítségre a hitelterheik csökkentéséhez. Így sajnos a
    devizahitelesek problémája még nincs teljes egészében megoldva, de jó úton haladunk felé.

  • Észak-alföldi KKV-k kontrolling sajátosságai
    259-263
    Megtekintések száma:
    103

    Magyarországon a rendszerváltás óta örökzöld gazdasági feladatként értelmezik a KKV-k helyzetének erősítését, kitüntetve e méretkategória szerepét a foglalkoztatásban, a GDP termelésben. Egy nehezen tervezhető gazdasági feltételrendszerben kiemelt szerepet kapnak azok a területek, amelyek erősíteni tudják a vállalkozásokat és segítségükkel részben csökkenthető a tevékenység kockázata. E terület egyik legfontosabb elemeként a még mindig sok cégvezetőnek idegenként ható „kontrolling”szemléletet és módszereket lehet kiemelni, amelyek bevezetése és alkalmazása viszonylag rövid időtávon belül kézzel fogható eredményekkel szolgál a vállalkozások döntéshozói számára. A tanulmányban bemutatásra kerülnek a vizsgálatba vont KKV jellemzői, a vállalkozások tervezési sajátosságai, a beszállítók és vevők értékelési gyakorlata, a termelés, illetve szolgáltatás önköltségszámítása, valamint a KKV-k
    jövőképe, amely alapján ha általánosítani nem is, de bizonyos mértékben jellemezni lehet a kontrolling eszközök és módszerek KKV-k által történő alkalmazását.

  • A MAGYARORSZÁGI TÁVHŐSZOLGÁLTATÓK FORGÓESZKÖZSZERKEZETÉNEK NÉHÁNY JELLEMZŐ SAJÁTOSSÁGA A TULAJDONOSI HÁTTÉR FIGYELEMBEVÉTELÉVEL A 2009-2017-ES BESZÁMOLÓK ALAPJÁN
    34-41
    Megtekintések száma:
    126

    Jelen tanulmány a magyarországi távhőszolgáltatást végző vállalatok eszközszerkezetét vizsgálja különös tekintettel a forgóeszközök arányára és szerkezetére vonatkozóan. A kutatás egyrészt arra keresi a választ, hogy a vállalatok eszközszerkezetében milyen arányban fordulnak elő a forgóeszközök, milyen struktúra jellemezi a vállalkozást rövid távon szolgáló eszközöket, valamint melyek ezen vállalatok legfontosabb jellemzői a likviditási mutatók szempontjából. A tanulmány célja ezenkívül néhány további távhőszolgáltatói szektorra jellemző sajátosság feltárása, melyek a későbbi kutatás alapját szolgálják. Módszertanát illetően beszámolóelemzés, a Magyarországon hőszolgáltatást végző vállalatok -72 vállalat képezi a vizsgált sokaságot- beszámolóiból származó adatok, valamint a műszaki és gazdasági információk segítségével 9 év (2019-2017) adatai kerültek vizsgálatra.

  • Interkulturális kompetencia a nyelvoktatásban
    148-157
    Megtekintések száma:
    115

    A tanulmány elsősorban az interkulturális kompetencia fontosságát hangsúlyozza az idegenyelvoktatásban. Rámutat arra, hogy a megfelelő interkulturális kompetencia lehetőséget kínál a helyes döntések meghozatalához az eltérő kultúrával rendelkező egyének számára. Továbbá hangsúlyozza, hogy minden interkulturális kommunikáció alapvető követelménye a kontextusérzékeny, kultúraspecifikus tudás és a valódi humanista látásmód.

  • A közúti szállítmányozás környezetkárosító hatásának csökkentése érdekében alkalmazott környezetvédelmi adó jelentősége
    47-53
    Megtekintések száma:
    101

    Az Európai Unió egyik legfontosabb gazdasági ága a logisztika, közel 1,134 millió cég foglalkozott az EU-ban a szállítással. A globális logisztikai piac a várakozások szerint tovább bővülhet a következő években. A másik oldalon a globális felmelegedés, mely jelenleg az egyik legfontosabb probléma. Az Európai Bizottság több mint 10 milliárd euró (mintegy 3200 milliárd forint) értékű, több ágazatot érintő beruházási programot hirdetett az alacsony szén-dioxid-kibocsátású technológiák kidolgozására, fejlesztésére és megvalósítására Európa globális versenyképességének növelése érdekében. Az OECD és az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) közös adatbázisa jelenleg 375 környezetvédelmi adót és körülbelül 250 környezetvédelmi díjat, illetéket tart számon az OECD országaiban. Az EU tagállamai közül például Svédország több mint 10 éve vezetett be olyan adórendszert, mely az ökoadó lényeges elemeit tartalmazza. Magyarországon is több ilyen adófajta van, az üzemanyagokat terhelő jövedéki adó, az energiaadó, az energiaellátók jövedelemadója, a gépjárműadó.

  • Kétsoprony település 19-20. századi határhasználattörténetének vizsgálata, különös tekintettel a biotóphálózat változására
    332-340
    Megtekintések száma:
    87

    Az intenzíven művelt mezőgazdasági tájak esetén kiemelt jelentősége van a biotóphálózatnak. Kutatásunk célja egy alföldi, intenzíven művelt határú település – Kétsoprony – területhasználattörténetének és a terület biotóphálózatának, kifejezetten a fasorok időbeli változásának vizsgálata. Mivel a területen hosszú ideje a szántóföldi művelés dominál, a meglévő biotóphálózati elemek, legfőképp a fasorok, kiemelt természetvédelmi jelentőséggel rendelkezhetnek. A határszerkezet és a fasor-hálózat átalakulásának mérvadóbb szakaszait korabeli térképek feldolgozásával, mennyiségi- és minőségi állapotjelzők hozzárendelésével végeztük. Az eredmények alapján kijelenthető, hogy a 19-20. században a mezőgazdaságilag hasznosított területek aránya folyamatosan növekedett, míg a fasorok mérete csökkent a vizsgált területen.