A tanulmány megismertet a terméktervező-mérnökök (designer-mérnök) tervezői magatartásával. Hasznos ezzel megismerkednie minden agrár-műszaki, üzemeltetési, és agrármarketing-szakembernek, akik termékvásárlásaik során értékarányos vásárlásra törekszenek, de az ipari termékfejlesztő, tervező szakemberek számára is szolgál bizonyos újdonsággal. Az terméktervező-mérnök integráló személyiség. Jelentős hozzáadott értéket közvetít tárgyába. Nem pusztán a külcsínért felelős, de a funkció, a forma és a műszaki tartalom harmóniájáért. A tanulmány az alábbi magatartástípusokat mutatja be: indusztriális szemlélet, anyagelvű tervezés, rendszerszemléletű tervezés, ökoszemléletű tervezés, ergonomikus szemléletű tervezés, bionikus szemléletű tervezés,  kommunikatív szemléletű tervezés, marketing szemléletű (értékesítés központú) tervezés, formai szemléletű tervezés.

Az ipari terméktervező mérnök és művész – a designer – jelentős hozzáadott értéket közvetít tárgyába. Nem pusztán a külcsíny, de funkcionalitás, műszaki, sőt gazdasági, értékesítés ösztönző tartamát tekintve is. Tanulmányunkban ennek természetét vizsgáljuk. Bemutatjuk, hogy a tervezés egyik meghatározó sajátossága a promóciós szemlélet. Arra irányul, hogy a termék kvázi képes legyen magát eladni. Mint ezt a klasszikusok, H. Ford és R. Loevy példái már száz
éve igazolják, feleslegessé nem teszik a reklámot, de háttérbe szorítják. Különös sajátossága a designer produktumoknak, hogy nem csak szemléletet formálnak, de extrahaszonnal értékesíthetők. A „használd és dobd el,” modern hozzáállást felváltja a fogyasztói magatartás korszerűsítése. Új minőséget teremt. Gondoljunk az environmentek (V. Panton), az un. design hotelek, az „álomautó-design-ra,” napjaink járműtervezési trendjére.

A természeti környezet fenntartható fejlődésének biztosításának figyelembevételével is számolni szándékozó műszaki és gazdasági szakembereknek komoly kihívásokkal kell számítaniuk. Különösképpen, a szakmai nehézsége iken túl, fel kell készülniük, hogy épp az ökológia művelői nehezítik meg leginkább munkájukat. Zöld szervezetek politikusai és a környezettudomány egymással is acsarkodó erőterében kell helytállniuk. A továbbiakban ebbe a kusza
viszonyrendszerbe nem gabal yodunk, inkább etikai összefüggéseibe, és eredettörténetébe tekintünk be.

Reklámvers volt régen: „A biztosítás, biztonság!” 1 Helytálló megállapítás, mind gazdaságfilozófiai, mind biztosításelméleti szempontból. Aki biztonságra törekszik, az biztosítja magát. Így tesz a hegymászó, aki visz magával biztosítókötelet, a légtornász is, aki biztonsági hálót feszíttet maga alá a „halálugrása” előtt. Hasonlóképpen jár el az üzletember, aki nemcsak a veszélyes, de még „simának” ígérkező ügyleteit is a szükséges mértékig bebiztosítja. Biztonságra törekszik, tisztában van vele, hogy a kockázatot szükséges menedzselnie, ez irányú kulturáltsága vezeti a biztosítás és biztonság kultúrájához, olyannyira, hogy a biztonság iránti igényt, manapság minden sikerorientált gazdasági és pénzügyi művelethez hozzá kapcsoljuk. 2 . A dolgozat első része történetiségében mutatja be a biztonság-biztosítás, a biztonságkultúra fejlődését az ókortól napjainkig, második részében az öngondoskodás és az intézményi menedzsment, valamint a biztonsági paradoxon vonatkozásában tárja fel a szerző a biztonságkultúra gazdaságtanát.