Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • Turizmus és szabadidősport szokások
    118-125
    Megtekintések száma:
    143

    Főiskolai hallgatók körében végzett vizsgálat eredményei alapján elmondható, hogy a sportturizmusban résztvevők, ugyan csekély mértékben, de elégedettebbek általános egészségi állapotukkal (Cramer’s 0,089) és életük eddigi alakulásával (Cramer’s 0,114). Jelen tanulmányunkban, a fent említett eredményeken túl további összefüggések feltárását céloztuk meg. A kutatás (N=360) kérdőíves felmérése és statisztikai módszerekkel történő feldolgozása nem csak a sportturisztikai, hanem általános turisztikai tevékenységeinek elemzését is lehetővé tette. Feltártuk az elmúlt 3 év turisztikai, azon belül
    sportolási szokásainak statisztikai adatait. Az általános utazási szokásokon túl választ kapunk arra, hogy az utazások során gyakorolt sporttevékenységeikkel összehasonlítva a hallgatók milyen szabadidősport szokásokkal rendelkeznek, illetve hogy egy-egy utazás alkalmával keresett és kipróbált sporttevékenység, visszatérve a megszokott környezetbe, hogyan befolyásolja a hallgatók mindennapjait.

  • Eladósodás és tőkeszerkezet vizsgálata a kvázi-fiskális szektorban Magyarországon
    129-138
    Megtekintések száma:
    80

    Az önkormányzati alrendszer szervezeti struktúrájából adódóan nem csupán a hagyományos módon, költségvetési szervek közreműködésével látja el a feladatait, hanem a helyhatóságok gazdasági társaságokat is alapíthatnak a közfeladat ellátására, melyet a törvény a hatás-és feladatkörükbe utalt. Ennek megfelelően a helyhatóságok a feladataikat a tulajdonukban lévő önkormányzati cégek közreműködésével látnak el. Az önkormányzati adósságállomány
    konszolidálásra került 2013-ig, azonban az önkormányzati cégek azonban kockázatot jelentenek a tulajdonos önkormányzatoknak, valamint az alrendszer pénzügyi kockázatait jelentik. A tanulmányban a megyei jogú városok és a Főváros tulajdonában lévő önkormányzati vállalatok adósságállományának alakulását vizsgálom 2006-2013 között, melynek célja, hogy milyen mértékben jelentenek kockázatot a tulajdonosok, az önkormányzatok számára.

  • DESZTINÁCIÓK ISMERTSÉGÉNEK VIZSGÁLATA A LEHATÁROLÁS ÖSSZEFÜGGÉSEIBEN
    8-12
    Megtekintések száma:
    132

    A turisztikai fejlesztési területek területi lehatárolása meghatározó jelentőségű a desztinációk fejlesztésével foglalkozó szakemberek számára. Ennek direkt okai a következők: a megszerezhető fejlesztési források, a turisztikai szupra- és infrastruktúra bővítése, a desztinációs arculat kialakítása, emellett az előbbiek által jelentkező előnyök lehetnek: a kapcsolódó szolgáltatási lehetőségek bevonása, a közös kommunikáció. A turisztikai piac kínálati oldala a kellő tájékozottságban érdekelt, noha kérdéses, hogy mennyire követi a kereslet a változó desztináció lehatárolást, illetve mennyiben kelt bizonytalanságot a turista utazási döntésében az, hogy egy-egy szűkebb terület időközönként más-más turisztikai fejlesztési területi egységhez tartozik és így eltérő kommunikációt folytat. A témát elemző kutatás eme résztanulmánya a fogalmak tisztázása mellett egy próbamérést mutat be a jelenleg hatályos turisztikai fejlesztési egységek ismertségére vonatkozóan, amely előkészíti a nagy elemszámú mintán alapuló lekérdezést. A tapasztalatok azonban nemcsak a mérési korrekciókra vonatkozóan szolgálnak tanulságul.

  • MEGÚJULÓ ENERGIÁK LAKOSSÁGI CÉLÚ ALKALMAZÁSÁT TÁMOGATÓ OKOS TÉRKÉP FEJLESZTÉSÉHEZ TESZTHELYSZÍNEK KIVÁLASZTÁSA
    1-23
    Megtekintések száma:
    90

    Összefoglalás

    Az Európai Unióban a lakosság használja fel az energia 26 %-át. A környezetvédelmi, klímaváltozási problémák megoldására elfogadott stratégiai cél, a klímasemlegesség elérése, valamint az utóbbi évek krízisei miatt felgyorsult a lakossági befektetés a megújuló energiák alkalmazásába. Ezt a folyamatot támogatandó a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Körforgásos Gazdaság Elemző Központja elindított egy ún. multidiszciplináris okos térkép fejlesztést, amely a lokálisan hasznosítható megújuló energiaforrások lehetőségeit, az optimális energiatermelési mix kiválasztását mutatja be a lakóházak, épületek helyszíne alapján. A cikk célja a térkép fejlesztéséhez, szükséges tesztelési helyszínek kiválasztásának a bemutatása, kiemelve a földrajzi, meteorológiai, gazdasági, szociális sajátosságait. Az alkalmazott többkritériumos rendszer alapján a tesztelési helyszínek, és feladatok kiválasztása egy összetett feladat. A vizsgálatokat öt fejezet foglalja össze. Az első a projekt elindításával és kidolgozásával kapcsolatos bevezető gondolatokat ismerteti. A második a magyar lakossági energiafelhasználással foglalkozik a nemzetközi adatok tükrében. A harmadik az okos térkép fejlesztés elveit bemutatva határozza meg a tesztelési helyszínekkel szembeni kritériumokat. A negyedik elemzi és bemutatja a helyszínek kiválasztásának az elveit és lehetőségeit. Az ötödik rész összefoglalja a helyszínkiválasztás folyamatát, ismerteti az alkalmazott elemzések módszertanát és ismerteti a helyszínek kiválasztásának eredményeit. Az ismertetett eljárás irányt mutathat más nemzetközi projektekben az említett tényezők vizsgálatához.

  • Három budapesti kisvízfolyás kémiai vízminőségének vizsgálata a területhasználat tükrében
    69-75
    Megtekintések száma:
    107

    Tanulmányunkban egy tipikus nagyvárosi környezetben található három vízfolyás vizsgálatát mutatjuk be: Aranyhegyi-patak Hosszúrétipatak és Keserű-ér. A kisvízfolyások különösen érzékenyek a környezetükből érkező, a vízgyűjtő területükről származó diffúz és pontszerű szennyezőforrásokra. Hidrológiai jellemzőik alapján a patakok nagyon hasonlóak voltak, a közelükben folyó területhasználat szempontjából találtunk különbségeket. A vizsgált vízfolyások szennyezettsége közel azonosnak adódott az elvégzett fizikai és kémiai vizsgálatok alapján. Mindhárom patak tápanyaggal terhelt, amely egyértelműen antropogén hatást mutat.

  • A FENNTARTHATÓ FÖLDHASZNÁLAT ÚJ LEHETŐSÉGEI ÉS KIHÍVÁSAI
    31-37
    Megtekintések száma:
    86

    A fenntarthatóság fogalmával, illetve annak megvalósíthatósági lehetőségeivel a szakirodalom még csak mintegy három évtizede foglalkozik. A fenntartható fejlődésnek, nagyon sok meghatározása létezik, megkülönböztetik szűkebb és tágabb értelmezését is. A fenntarthatóság fogalmának meghatározását elengedhetetlenül fontosnak tartjuk, hiszen a mezőgazdaság fenntarthatósága is csak ezen a rögzített fogalomkörön belül értelmezhető. Tanulmányunk
    elsődlegesen a mezőgazdasági termelés és az Európai Unió országaiban, régióiban jellemző gazdálkodási gyakorlat fenntarthatósági kérdéseivel foglalkozik. Elemzésr e kerülnek az agrárszektoron belüli hozzáadott érték előállítási képesség, a gazdálkodás intenzitása, a nem megújuló externális inputfelhasználás, a birtokszerkezet, és a talaj termőképességének megőrzése közötti európai szintű összefüggések.

  • Az angol műszaki szaknyelv tanításának pedagógiai vonatkozásai
    164-171
    Megtekintések száma:
    88

    A szaknyelvi angol (ESP) tanítása hagyományosan kontextus-vezérelt oktatási folyamat, arra a szakterületre összpontosít, ahol a nyelvet később használni fogják; az igényekre-reagáló, amennyiben megpróbálja meghatározni a nyelvtanulók igényeit és ehhez igazítani a tanítási módszereket; valamint tanuló-központú abban az értelemben, hogy a tanulási folyamatokat és a tanulói tevékenységeket nagyban befolyásolják az elérni kívánt tanulási célok. Ugyanakkor a
    napjainkban bekövetkező globális változások megkérdőjelezik a hagyományos tanítási módszereket alkalmazásának eredményességét. Jelen tanulmány célja, hogy bemutasson néhányat a legérdekesebb kihívások közül, amelyekkel a szaknyelvoktatóknak szembe kell nézniük, valamint lehetséges megoldásokat kínáljon ezek leküzdésére részben a kapcsolódó szakirodalom áttekintésével, másrészt sikeres gyakorlati alkalmazások ismertetésén keresztül. A szerző ezen felül megvizsgálja a felsőoktatás nemzetköziesedésével felmerülő pedagógiai kérdéseket, valamint bemutatja a tanulási stílusokra vonatkozó empirikus kutatása néhány előzetes eredményét.

  • TELJESÍTMÉNYMÉRÉSI MÓDSZEREK ÖSSZEHASONLÍTÓ ELEMZÉSE
    Megtekintések száma:
    422

    A teljesítménymérés – a vállalatok pénzügyi-gazdasági teljesítményének mérése – kiemelt jelentőséggel bír mind a vállalatok egyéni teljesítményének megállapításában, mind a vállalatok közötti összehasonlításban. A teljesítmény-mérésnek többféle keretrendszerével és nagyon sok módszerével lehet találkozni a szakirodalomban és a vállalati gyakorlatban is. A globalizáció kiteljesedésével és az új gazdaság kialakulásával még inkább kiemelt szerepet kap e témával való foglalkozás. A cikk célja a teljesítményértékelés szakirodalmának áttekintése és két választott keretrendszer részletesebb ismertetése.

  • A Szolnok Televízió vételi lehetőségeinek és a műsorok nézettségi szokásainak részletes elemzése
    113-117
    Megtekintések száma:
    91

    A munka a Szolnok Televízió vételi lehetőségeinek változását követően a nézettségének és a tetszésének vizsgálatával foglalkozik. A kérdőíves felmérés eredményeit felhasználva általános eredményeket közöl a Szolnok Televízió vételének technikai lehetőségeiről, valamint a látható műsorok nézettségéről és tetszéséről, a magyarországi nagy kereskedelmi csatornák adataival összevetve. Saját számítási metodika alapján rangsort készít a vizsgált csatornák esetében a
    tetszésről, és megállapításokat tesz a Szolnoki Televízió további fejlődési lehetőségeivel kapcsolatban.

  • Magyar baromfi és sertéságazat vagyoni helyzetének elemzése és összehasonlítása 2005 és 2015 között
    67-75
    Megtekintések száma:
    161

    Az emberiség táplálkozásában a húsfogyasztás a kezdetektől kiemelkedően fontos szerepet tölt be, a hús tehát egy alapvető élelmiszer. A világ népessége folyamatosan növekszik, és az emberek egyre több magas hozzáadott értékű élelmiszert fogyasztanak, mint pl. húst és tejtermékeket. A hústermelés és a húsfogyasztás tekintetében nem csak hazai, hanem nemzetközi szinten is a két legmeghatározóbb szakágazat a baromfi és sertéságazat. Míg a 90-es évekig egyértelműen a sertéságazaté volt a vezető szerep, addig ez napjainkra megváltozott, és a jelenlegi trendek szerint a baromfiágazat át fogja venni a vezető szerepet. Kutatásunkkal azt szeretnénk feltárni és megvizsgálni, hogy ennek a szerkezetváltásnak milyen hatása van a két ágazat vállalkozásainak gazdasági, ezen belül vagyoni helyzetére.

  • A fagáz, mint alternatív üzemanyag, környezetterhelési mutatóinak összehasonlítása az autógáz, és a benzin üzemű járművek életcikluselemzéssel kapott értékeivel
    35-44
    Megtekintések száma:
    1002

    A fagáz, mint alternatív üzemanyag jelenleg gazdaságos és környezetbarát megoldást jelent a jelen és a jövő üzemanyag-problé-máinak a megoldására. A biomassza ugyan megújuló, de véges kapacitású nyersanyag, ezért alkalmazása csak korlátozott keretek között valósítható meg. A fagáz üzemanyag használata első sorban a mezőgazdaságban vehet nagy lendületet, mert ott nagy mennyiségben rendelkezésre áll az üzemanyagul szolgáló biomassza, főleg a növénytermesztés melléktermékei és hulladékai jöhetnek számításba. A technológia továbbfejlesztése és a járművekhez való illesztése további kutatást igényel.

  • SZEGMENTÁLÁS DÖNTÉSI FA ALKALMAZÁSÁVAL
    49-54
    Megtekintések száma:
    117

    A gazdaságtudományok területén az igényes elemzéshez magas szintű matematikai, statisztikai módszerek ismerete szükséges. A különböző tételek, mutatók, eloszlások napjainkban már számítógépes könnyen kezelhető programokba beépített elemzési eszközök. Bizonytalan döntések esetén egyre több területen alkalmazzák a döntési fákat. A módszerrel döntési szabályok alkothatók, így szegmentálásra is használható. A tanulmány egy ilyen csoportosításra alkalmas klasszifikációt mutat be.

  • Az angolul tanuló magyar hallgatók pragmatikai hibái – egy empirikus kutatásról
    13-24
    Megtekintések száma:
    233

    Tanulmányomban pontos definíciót igyekszem adni a pragmatikai kompetenciára és leírom a terminus kialakulását. Meghatározom a pragmatikai hiba fogalmát, megítélését, okait és típusait és felvázolom a magyar-angol kontrasztív kutatásokat. Majd felsorolom az angolul tanuló magyar diákok leggyakoribb pragmatikai  ibáit. Ismertetem a 2014 októberében a Szolnoki Főiskola hallgatói körében végzett kérdőíves kutatásom eredményeit. Végül arra a kérdésre kerek választ, hogy lehet-e, kell-e tanítani a pragmatikai kompetenciát, és ha igen, mi célból. 

  • COVID-19 AND CORPORATE SOCIAL RESPONSIBILITY: EVIDENCE FROM NIGERIAN MICRO, SMALL AND MEDIUM ENTERPRISE (MSMEs)
    Megtekintések száma:
    98

    The devastating impact of COVID-19 extends beyond health concerns; the coronavirus outbreak has rapidly transformed into an environmental, social and economic emergency. The global pandemic has prompted businesses to adopt innovative business models and re-strategize corporate social responsibility (CSR) in order to cope with the global challenges triggered by COVID-19. Micro, small, and medium-sized enterprises (MSMEs) are hit the hardest as they lack adequate resources to strive in these difficult times. This paper is a review article that uses secondary data to analysis COVID-19 pandemic and the CSR of MSMEs' in Nigeria. The study concludes that COVID-19 has a significant effect on MSMEs' CSR. Therefore, the study recommends that CSR projects should be compatible with government policies and plans to have a wider and even more sustainable effect. CSR engagement would be more fruitful if MSMEs embrace collective corporate social responsibility.

  • A személyi jövedelemadó rendszerének alakulása Magyarországon (1988-2014)
    23-33
    Megtekintések száma:
    194

    A magyar adórendszer mindenkit érintő része - a személyi jövedelemadó - folyamatos átalakításon esett át a bevezetése óta. Elemzésemben a direkt adó csoportjába sorolt adónemben bekövetkezett főbb változásokat vizsgáltam a kilencvenes évektől napjainkig. A 2011. évben bevezetett egykulcsos adórendszerrel kapcsolatban kis kitérőt tettem nemzetközi téren, hiszen a nemzetközi trendek az egyszerűsítés felé mutatnak. Az egykulcsos adó sértheti ugyan az igazságosságot, mint adózási elvet, de megkönnyítheti az ellenőrizhetőséget, az adóbevallást, és csökkentheti az adóadminisztrációs költségeket valamint az adóelkerülést. Arra kerestem a választ, hogy a minden évben bekövetkező személyi jövedelemadó változtatás, főképp az adókedvezmények és kivételek mérséklése, valamint az adókulcsok csökkentése, milyen hatással bírt a magánszemélyek adóterhére.

  • Vissza a munka világába: A közfoglalkoztatás útján Jász-Nagykun-Szolnok megyében
    96-104
    Megtekintések száma:
    33

    Az Amerikai Egyesült Államokban 2008 őszén kirobbanó világgazdasági válság hazánk gazdaságára és munkaerő-piacára is súlyos csapást mért. Az ország elmaradottabb keleti területein, köztük Jász-Nagykun-Szolnok megyében a gazdasági válság tovább erősített e a kedvezőtlen munkaerő-piaci helyzetet. Az egyre növekvő munkanélküliség mérséklése céljából a foglalkoztatáspolitika számos munkaerő-piaci eszközt alkalmaz, amelyek közül kiemelkedő jelentőséggel bír a közfoglalkoztatás. Tudományos diákköri dolgozatomban a közfoglalkoztatás munkanélküliség kezelésében betöltött szerepét vizsgáltam. A dolgozatban arra kerestem a választ, hogy képes-e a közfoglalkoztatás hatékonyan kezelni a munkanélküliséget és csökkenteni a tartós munkanélküliséget. A kutatás során a vizsgált időszak (2009-2011) két legfontosabb, a korábbi évekhez viszonyítva legnagyobb munkaerőt megmozgató közfoglalkoztatási
    programjait, az Út a munkához és a Nemzeti Közfoglalkoztatási Programot tanulmányoztam. Ezt követően elkészítettem az általam felállított szempontrendszer alapján a két program összehasonlító elemzését kiemelve a két program erős és gyenge pontjait. A kutatásomat a szakirodalom, a tanulmányok, a szakfolyóiratok és a nemzetközi sajtóban megjelent szakcikkek és internetes források felhasználásával végeztem el.

  • Az ETNOCENTRIKUS MAGATARTÁS VIZSGÁLATA A CETSCALE MODELL ALKALMAZÁSÁVAL
    Megtekintések száma:
    76

    Napjainkban a helyi gazdaság és társadalom védelme már nem csak nemzetek szintjén, de globális szinten is erősen támogatott. Vizsgálatunk Sumner (1906) etnocentrizmus fogalmára épített Shimp és Sharma (1987) féle CETSCALE modellre épült. A fogyasztói kérdőíves felmérést 2021 őszén egy omnibusz kutatás keretében bonyolítottuk le egy reprezentatív mintán (N=1000). A minta nemre, korra, településtípusra és régiókra nézve tükrözi az alapsokaság összetételét. A kutatás során a leíró statisztikai módszerek mellett faktor- és klaszteranalízist végeztünk annak érdekében, hogy feltárjuk a hazai etnocentrikus értékek mentén kialakuló fogyasztói szegmenseket. Mivel 2014-ben ezt az állítássort már elemeztük egy szintén reprezentatív nagymintás vizsgálat keretében, így a hét évvel korábbi eredményekkel való összehasonlításra is lehetőségünk volt. Várakozásaink szerint a 2020. évi járvány fokozta az elköteleződést a magyar termékek iránt. Előzetes feltevésünk ugyanakkor nem igazolódott be, az elemzések során kiderült, hogy számottevő változás nem történt a korábbi állapothoz képest. A CETSCALE állítások mentén két faktort sikerült azonosítani, és azok segítségével három szegmenst elkülöníteni, melyek a Nacionalista, a Patrióta és a Kozmopolita elnevezéseket kapták az értékcsoportokhoz való igazodásuk alapján. A hazai gazdaság szereplőinek alapvető érdeke, hogy a jövőben erősödjön a patrióta magatartás, aminek a stratégiáját ki kell dolgozni.

  • Gátolja vagy támogatja a migráció a gazdaság fejlődését? Nemzetközi tapasztalatok elemzése
    29-34
    Megtekintések száma:
    94

    A Közép- Kelet Európában lezajló gazdasági és politikai rendszerváltás sok következménnyel jár, amely hatást gyakorolt többek között a népesség munkakörülményeire, jövedelmi helyzetére, életkörülményeire. Ezek a változások együtt jártak a társadalmi és gazdasági nyitottság megjelenésével és a több területen is átélhető szabadság érzésével. Kérdés, hogy ki, mit kezd a saját élethelyzetében a szabadsággal? A lehetőségek között a 2004-es EU csatlakozás után egyre nagyobb jelentőséggel bír a kivándorlás. Vajon új jelenség-e a migráció, csak Európára jellemző-e és mennyire erősödött fel az elmúlt évtizedben? A kivándorlás kérdéskörét több szempontból kell körül járnunk, amelyekből hármat szeretnék részletezni jelen írásomban. Ezek a külföldi munkavállalás kényszere, az egyén lehetőségei és a fogadó ország beilleszkedést segítő tevékenysége. Ebben az évben volt szerencsém TEMPUS támogatással egy szakértői tanulmányúton részt venni Belgiumban. Az egy hetes kinn tartózkodás tapasztalatait is szeretném megosztani az olvasókkal.

  • A szolnoki Gulyásfesztivál szerepe Szolnok város turizmusában és vendégkörének változása
    57-64
    Megtekintések száma:
    102

    A gasztronómia ma már nemcsak mint a turisztikai szuprastruktúra által nyújtott szolgáltatás jelenik meg, hanem a gasztronómiai rendezvényeken az attrakciókínálat része is. A kutatás arra a kérdésre keresi a választ, hogy mi motiválja a résztvevőit a rendezvény meglátogatására, hogyan változnak a motivációk a visszatérő rendezvények esetében? A szekunder és a primer információk elemzésének eredménye a következő évek gasztrofesztiváljainak kommunikációjához adhat útmutatást.

  • A kkv-k kockázatcsökkentésének kontrolling módszerei
    23-30
    Megtekintések száma:
    126

    Az utóbbi időszak gazdasági kutatásai, illetve a vállalkozások gazdasági tevékenységeinek elemzése során a közgazdászok arra figyeltek fel, hogy a kkv szektoron belül – mintegy 10%-os arányban – dinamikusan fejlődő vállalkozások jelentek meg. Ezek a vállalkozások arra képesek, hogy a növekedési ütemük 3-5 éves időszak alatt meghaladja akár az évi 20%-ot is. Ezeket a vállalkozásokat a szakirodalom gazella típusú vállalkozásoknak nevezi. A jövőben fontos kérdés a gazella típusú vállalkozások részarányának növelése a kkv szektoron belül, mivel így a kkv-ék, a gazellák, illetve a kkv szektor a tartós és fenntartható növekedési pályára állhat. Összességében megállapítható, hogy a vállalkozások méretüktől függetlenül tudják kezelni a kockázati tényezők hatásait menedzsmenti tevékenységükön keresztül, s ez annál sikeresebb, minél tudatosabban használják a rendelkezésre álló eszközöket, mint a tervezést, terv-tény elemzést, vállalati partnerek minősítését, kommunikációt, stb., amelyek mind szoros kapcsolatban vannak a kontrollinggal. Ez a tevékenység különösen a mikro-kis- és középvállalkozásokban ütközik akadályba, ahol a nem közvetlen értékteremtés sokszor háttérbe szorul, nem számolva azok hosszú távú előnyeivel.

  • Társadalmi újratermelődés kérdései a magyar aprófalvakban
    53-67
    Megtekintések száma:
    14

    Nem pusztán közép-európai jelenség az elnéptelenedő települések problémája, amely a társadalmi újratermelődés hiányára vezethető vissza. A fogyasztói társadalom trendjei érték és mértékválság irányába sodorják a fejlődő és fejlett társadalmakat, amelynek egyik közvetett eredménye a falvak lakónépességének elöregedése és az érintett településekben rejlő endogén erőforrások apadása. Ezzel ezek a települések a legfontosabb versenyképességi potenciáljukat, a népességmegtartó erejüket veszítik el. Az aprófalvas térségekben sok esetben fellelhető gazdasági vákuum és az apadó népesség tovább erősíti azt a folyamatot, ami közszolgáltatási feladatellátások körére szűkítő hatást gyakorol, ezzel is tovább rontva a térségben élők esélyeit. Tanulmány az aprófalvas térségek gazdasági és társadalmi potenciálját vizsgálja a leíró és komplex statisztikai módszerek segítségével.

  • ESPORT ITTHON: SZERVEZETEK ÉS FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK
    Megtekintések száma:
    542

    Igen izgalmas időszaka van a hazai gaming és esport szférának, mely úgy tűnik, hogy kiemelt figyelmet kapott a hazai, koronavírus járvány okozta rendkívüli helyzetben. Amennyire lassan közhelynek számít a Fortnite, DOTA2, CS, Overwatch, LOL stb. játékok (sportágak) helyzetére, versenyzőire, sporteseményeire való hivatkozás és nézettség, úgy kerülte el eddig a szakma figyelmét a tevékenység hazai társadalmi és szervezeti hátterének, valamint ezzel összefüggésben fejlesztési lehetőségeinek vizsgálata. A kutatás módszertana az irodalmazás során alkalmazott másodelemzésen túl empirikus kvalitatív interjús felvételezés, melyet szakmabeli szervezetek, sportemberek körében mértünk fel és kerestük tanulmányunkban arra a kérdésre a választ, hogy vajon milyen is a sport hazai helyzete, miféle nehézségek, kilátások jellemzik az ebben a körben működő egyéneket és szervezeteket, figyelembe véve a társadalmi vonatkozásokat is. A kutatás eredményei arra utalnak, hogy mind szervezeti mind társadalmi oldalról több változás lenne kívánatos.

  • A turisztikai közlekedési szolgáltatások hatékonyságának elemzési módjai
    157-159
    Megtekintések száma:
    91

    A turizmus a világgazdaság egyik legdinamikusabban fejlődő területe. Köszönhetőenannak, hogy viszonylag alacsony költségű beruházás szükséges a turiszi kai vállalkozások létrehozásához, magas a megtérülési ráta, a kereslet folyamatosan növekszik a turisztikai szolgáltatások iránt. A turizmus iránt így az utóbbi időben nemcsak a potenciális utazók, de a vállalkozók, köztük a szállítással foglalkozók is érdeklődnek.

  • A roma populáció egészségi állapota a társadalmi válságjelenségek összefüggéseiben
    14-23
    Megtekintések száma:
    32

    A közép-európai roma populáció számos társadalmi problémával küzd. Válságjelenségek mutatkoznak a munkavállalás terén, a lakáskörülményekben, a demográfi ai helyzett el, oktatási és szociális lemaradással kapcsolatban. Mindez hatással van az etnikum egészségi állapotára is: a romák egészségi állapota rosszabb, mint a körülött ük élő nem-roma populációé. A hátrány kiegyenlítése nem csak az egyenlő lehetőségek megteremtésén múlik. A romák speciális betegségei elsősorban sajátos genetikai jellemzőikből és a nem-romákétól eltérő életmódjukból adódnak. Nem az uniformizálás tehát a megoldás. Egészségügyi ellátásukban figyelembe kell venni és kiemelten kell kezelni a romákra jellemző betegségeket. Ilyenek pl. bizonyos founder mutációk, melyek a romáknál gyakori autoszomális recesszív betegségek lehetnek, miközben a nem-roma populációban világszerte csak sporadikusan fordulnak elő. Kiemelt kezelésük nélkül megtörténhet, hogy ezekre a betegségekre a nem-romákra jellemző alacsony előfordulás miatt még kérdéses diagnózis esetében sem gondolnak. Kutatásuk tehát a populációgeneti kai szempontok mellett közegészségügyi és gazdasági szempontból is fontos, különösen a roma populáció expanzív volta miatt . A romákra jellemező betegségek feltárása és megismerése lehetővé teszi a gyors diagnózist, bizonyos esetekben lehetőséget nyújt a tünetek kialakulásának késleltetésére, és megkönnyíti a célzott preventív intézkedések tervezését és alkalmazását is.

  • Életkor szerinti differenciálás a szállodai turisztikai termékekben
    27-33
    Megtekintések száma:
    139

    A szállodai termékstratégiák kialakításában a diverzifikálás és a differenciálás közötti arány kialakítása jelentős döntés arról, hogy a szálloda szélesebb szolgáltatáskínálatot nyújt, amiből megtalálja több vendégkör is a számára megfelelőt, vagy leszűkíti a megcélzott szegmenseit és számukra nyújt specifikus kínálati elemeket. Egyik szegmentálási szempont lehet a vendégek kora. A kínálatban leghangsúlyosabban megjelenő és beazonosítható korcsoport a senior korosztály, amely a szállodák számára mindig fontos volt. Szezonon kívül jelentenek keresletet, kiszámíthatóak, ismert igényekkel rendelkeznek, elégedettségük könnyen elérhető. A kutatás arra a kérdésre keres választ, hogy élnek-e a szállodák a senior szegmens megnyerési lehetőségével, valamint milyen sajátosságokat mutatnak a számukra kiajánlott termékek. A tanulmány szekunder információkat feldolgozó részében a turisztikai marketing szakirodalom témához kapcsolódó részei a szállásadásra kerültek leszűkítésre, ezt követi a szegmens jellemző foglalási és tartózkodási szokásainak beazonosítása. A kínálat primer elemzésére megfigyeléssel került sor, a szállodák senior vendégkörnek szánt ajánlatainak .összegyűjtésével és összehasonlításával.