Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • A HR-funkció átalakulása a Magyarországon működő nemzetközi vállalatoknál egy empirikus felmérés tapasztalatainak tükrében
    98-116
    Megtekintések száma:
    384

    Magyarországon az első külföldi tulajdonú leányvállalatot 1973-ban a Siemens cég jegyeztette be. 1988-tól kezdve tömegesen jelentek meg a nagy nemzetközi cégek leányvállalatai hazánkban. A közvetlen
    tőkeberuházások (Foreign Direct Investment) kiemelkedő motorjai ezek a vállalatok, melyek helye és szerepe az eltelt 19 év alatt nagyon sokat módosult. A jelzett cégek helyi menedzsmentje szempontjából kitüntetett szerepe van az emberi erőforrások menedzselésének. (A tanulmányban a hagyományos, nemzetközileg használt HRM rövidítés helyett az újabban terjedő HR változatot használjuk.) Az emberierőforrás-menedzsment irodalmában még nem található meg az átmeneti országok leányvállalatainál kialakult új HR-minták pontos leírása. Ez az új helyzet új tudást kíván, és annak megértését, hogy az embereket hogyan irányítják, fejlesztik, koordinálják a nemzetközi vállalatoknál hazánkban. Jelen tanulmány bemutatja a HR változását a nemzetközi vállalatok hazai leányvállalatainál elvégzett felmérésünk tükrében, a szervezeti életciklus változásának függvényében.

    Journal of Economic Literature (JEL) kód: M16, M51, M52 és M54

  • Korrupt német vállalatok? Az elmúlt évek német vállalati botrányainak politikai-gazdaságtani magyarázatához
    97-114
    Megtekintések száma:
    87

    A tanulmány arra próbál magyarázatot keresni, hogy mi az oka az utóbbi évek látványos - a külső szemlélő számára egyre növekvő horderejűnek tűnő - német vállalati botrányáinak. A botrányok alapvetően kétfajta, a nagy német feldolgozóipari vállalatok számára egyaránt meghatározó fontosságú kapcsolatrendszer anomáliáiból fakadnak. Az első esetben a munkavállalókkal való együttműködésen alapuló sajátos német vállalatirányítási modell, a Mitbestimmung által korlátozott vállalatvezetői mozgástér bővítéséről van szó. A második esetben az exportpiaci megrendelők megvesztegetésére kerül sor, ami viszont a legkevésbé sem tekinthető német vállalati sajátosságnak. A dolgozat a komparatív politikai-gazdaságtan 1970-es, 80-as évekbeli kutatásaiból kinőtt "variációk kapitalizmusra" megközelítést a botrányok alternatív magyarázataira alkalmazva igyekszik értelmezni a történteket.

    Journal of Economic Literature (JEL) kód: P16, F55 

  • Az európai vonatkozású multinacionális vállalatok esetében előforduló nyelvi kihívások és az azokra adott válaszok szakirodalmi elemzése
    Megtekintések száma:
    18

    A nyelvi sokszínűség a nemzetközi üzleti tranzakciók elkerülhetetlen része, annak ellenére, hogy az English nyelv dominálja ezt a területet. A multinacionális vállalatok működése során mind a menedzsment, a HR és a munkavállalók számára kihívást jelent megtalálni a megfelelő alkalmazkodási stratégiát. A nemzetközivé váló szervezetek csoportosíthatóak az EPRG (etnocentrikus, policentrikus, régiócentrikus, geocentrikus) modell segítségével, aszerint, hogy hogyan határozzák meg kapcsolatukat a leányvállalatokkal, hogyan működnek a külföldi piacokon. Ezt a modellt alkalmazva következtetéseket lehet levonni az alkalmazott nyelvstratégiára vonatkozóan is. 

    JEL-kód: F23, Z13

  • Kultúraköziség és gazdaság
    83-90
    Megtekintések száma:
    123

    A piaci stratégia és a kultúra összehangolása a vállalat hosszú távú stabilitásának egyik legfontosabb humánpolitikai eszköze. Különösen fontos a kultúra szerepe az olyan nagy jelentőségű szervezeti változások időszakában, mint a piaci stratégiaváltás, az üzleti folyamatok átszervezése, multinacionális cégek helyi vezetési és működési gyakorlatának kialakítása, vállalatok összeolvadása, felvásárlása. A cikk azt mutatja
    be, hogy a vállalkozás kezdeti, kritikus korszakában a vállalati kultúra ellentétes lehet a környezet igényeivel és a befogadó országokból származó tagok értékrendjével és normáival. A kialakuló vállalati kultúra
    inkább tükrözi a nemzetközi vállalat komplexitását, mint a befogadó környezetet: a kultúrák ütközése komoly akadályt gördíthet egy-egy vállalat fejlődésének útjába.

  • Az áfa-rezidensek helye a magyar külkereskedelmi termékforgalomban
    43-59
    Megtekintések száma:
    138

    A külföldi vállalatok egyre nagyobb volumenű külkereskedelmi forgalmat bonyolítanak le a gazdasági tevékenységet nem folytató, magyar adószámmal rendelkező áfa-rezidenseiken keresztül. Ezek a speciális célra létrehozott vállalkozások a gazdaság több területén vannak jelen – ilyen például a raktározás, vagy a reexport –, legjelentősebb működési területük azonban a különféle bérmunka ügyletek lebonyolításában való részvétel. Különleges jogi helyzetükből fakadóan az áfa-rezidensek tevékenységének megfigyelése a külkereskedelmi statisztikában, valamint a GDP-számításoknál eltérő, ami a különböző területek adatai között lényeges eltérést okoz. Az áru-, a tulajdonjog-, illetve a pénzmozgás napjakban tapasztalható különválása szintén nehezíti a gazdasági folyamatok nyomon követését. Emiatt a gazdaságstatisztika egyik legfontosabb módszertani feladata lett az áfa-regisztrációk tevékenységének mérése, és az adatkonzisztencia megteremtése mind nemzeti, mind nemzetközi szinten. Az egyre bonyolultabbá váló ügyleteket a cikk utolsó részében három esttanulmányon keresztül mutatjuk be.

    Journal of Economic Literature (JEL) kódok: F10, F23

  • A külföldi közvetlen befektetések jelentősége Magyarország gazdaságában az ezredfordulón
    10-25
    Megtekintések száma:
    89

    Az elmúlt két évtizedben világszerte nagyságrendekkel nőttek a külföldi közvetlen befeketetések (FDI). Ebből adódóan a nemzetközi és a hazai kutatások középpontjában áll gazdasági hatásaiknak, következményeiknek vizsgálata. A cikkben - a teljeség igénye nélkül - röviden összefoglalásra kerülnek a fogadó országra gyakorolható hatásaik, majd ezután a hazai statisztikai adatok elemzése következik. Ezek a befektetések Magyarországon különösen nagy jelentőséggel bírnak. Fontos szerepet játszottak gazdaságunk exportvezérelt növekedési pályára állításában, ráadásul éppen akkor, amikor a belső felhalmozások ezt nem tették lehetővé. Kedvezőtlen hatásként lehet értékelni az exportot meghaladó importszükségletüket, amellyel jelentősen hozzájárulnak a külkeresekedelmi deficithez. Az éves tőkeáramlás nagy segítséget jelent a folyó fizetési mérleg hiányának kompenzálásában, azonban ennek a deficitnek jelentős része a közreműködésével megtermelt jövedelem kivonásából származik, ami 1998-tól kezdve egyre nagyobb méreteket ölt. A hazai vállalatok adatai (1998-2001) alapján látható, hogy a magyar gazdaság dualitása nem fokozódik.