A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. a permenedzser bíró képét vezette be a magyar perjogban. E felfogás szerint a bírónak aktívan részt kell vennie az eljárás során, amely nem csupán a jogalkotó szándéka, hanem nemzetközi elvárás is egyben. A bíróság közrehatási tevékenysége elnevezésű alapelv arra hatalmazza fel és kötelezi a bírót, hogy a felek eljárástámogatási kötelezettségének teljesítéséhez járuljon hozzá a per koncentrálása érdekében. Ez azt is jelenti, hogy anyagi pervezetést kell alkalmaznia, amennyiben a felek perfelvételi nyilatkozatai hiányosak, homályosak, nem kellően részletezettek vagy éppen ellentmondóak. Ugyanakkor ez az aktív közrehatás semmiképp sem jelenthet jogi tanácsadást, ugyanis a bíró nem veheti sem a felek, sem a jogi képviselők feladatait. A bírói aktivitás célja a felek igényérvényesítési lehetőségének és a jogvédelem megfelelő szintű biztosítása. Az aktív bíró képe eredetileg az 1895-ben törvényi szintre ültetett osztrák szociális perjogmodellből származik. Azonban a magyar perjogtól sem idegen e felfogás, hiszen az 1911. évi I. törvénycikk (Plósz-féle Pp.) is szintén a bírói aktivitáson alapult. A tanulmány célja, hogy meghatározza az aktív bírói szerepfelfogás lényegét és rendeltetését. Ezentúl megvizsgálom, hogy milyen helyzetekben és milyen eljárási szakaszokban indokolt a bírói közrehatás. Továbbá elsősorban egyes jogértelmező testületek állásfoglalásainak elemzésével a bíró aktivitás korlátjait is meghatározni szándékozom.