Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • A bírósági jogkörben okozott kárért való felelősség és az ügyvédi felelősség összehasonlítása a felelősségi mérce szempontjából
    128-148.
    Megtekintések száma:
    99

    A tanulmány elsősorban a szerződésen kívüli károkozásért való felelősség egyik speciális alakzatára, a bírósági jogkörben okozott kárért való felelősségre koncentrál. Az utóbbi évek gyakorlata azt mutatja, hogy a bíróságokkal szemben indított kártérítési perek elhanyagolható hányadában marasztalják az eljárt bíróságokat a jogértelmezési vagy jogalkalmazási hibáikkal a feleknek okozott károk miatt. Indokolt ezért annak vizsgálata, hogy ennek a jelenségnek milyen okai lehetnek, valamint, hogy ezek az okok indokolják-e ezt a gyakorlatot. A vizsgálat eredményeként több olyan tényező is azonosítható, amelyek külön-külön is rendkívüli módon megnehezíthetnék a bíróságokkal szembeni igényérvényesítést, kombinálva pedig szinte lehetetlenné teszik azt. Ezen tényezők között elsősorban a kirívóan súlyos jogsértés doktrínáját, valamint a keresetet a jogerős bírósági döntések tartalmi immunitására hivatkozással elutasító ítéleteket lehet megjelölni.

    Kutatásmódszertani szempontból célszerű volt a bíróságok kárfelelőssége kapcsán tett megállapításokat szembe állítani az ügyvédség kárfelelősségének bírói gyakorlatával, ahol egyértelműen megállapítható volt, hogy a bíróságok sokkal szigorúbb elvárhatósági mércét támasztanak, mint a bíróságokkal szemben, holott a két jogászi hivatásrend társadalmi felelőssége és munkaterhe ezt nem indokolná. Összehasonlításra került a két jogászi hivatásrend kárfelelősségének történeti kialakulása, a felelősségük jogszabályi háttere és a kapcsolódó joggyakorlat, rövid kitekintést téve külföldi példákra is. Az átfogó elemzés alapján javaslatok megfogalmazására kerül sor a jogalkalmazás és a jogalkotó számára is.