Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • Élő szövet fémvázon, avagy a „platformmunkás” igényérvényesítési lehetőségei
    141-161
    Megtekintések száma:
    105

    Jelen kutatásban célunk az, hogy bemutassuk a platformmunkavégzéssel kapcsolatos elméleti és gyakorlati problémákat, fókuszálva azok alanyaira, és az esetleges joghézagokra, egyéb jogalkotási és jogalkalmazási anomáliákra.

    A tanulmány alapvetően két nagyobb alappillérre épít, amelyekben – talán nem túl szokványos módon – kiemelkedő hangsúlyt kap a munkavállalói státusszal kapcsolatos klasszifikációs kérdések régi és aktuális problémaköre mellett a munkáltatók helyzete, egészen pontosan a munkáltatói jogosultságok és kötelezettségek telepítése, érvényesíthetősége.

    Kár lenne tagadni, hogy az e körben született tanulmányok többsége – teljesen érthető okokból – elsősorban a munkavállalói klasszifikációra koncentrál, azonban jelen tanulmányunkban a hangsúlyt a felek egymáshoz való viszonyára kívánjuk helyezni, hiszen a jogviszony teljességében akkor értelmezhető és elemezhető, ha a munkát végző személyek körülményeinek feltérképezése mellett a platform és a munkáltató között megoszló, parciális jogosultság-gyakorlást is kellő mértékben górcső alá vesszük.

  • A menekültügyi őrizet elrendelésének anyagi jogi feltételei az uniós jog tükrében
    21-31
    Megtekintések száma:
    108

    Hungary lies in the route of the stream of refugees coming from the Balkan. It is a transit country, so the refugees do not typically intend to stay here, they rather wish to travel torwards to West- and North Europe. Particular sections of Hungary's border also mean the external borders of the European Union, the area of freedom, security and justice, which has a common asylum system. Significant part of illegal immigrants presents asylum claim only to avoid the aliens procedures.

    From the 1st of January 2013, the legislature terminated the aliens detention against asylum applicants. From 1st of July 2013 the Hungarian legislature reintroduced the possibility of detention of applicants. The new regulation has been placed in Act LXXX of 2007 on the Right of Asylum, Sections 31/A-31/H by Act XCIII of 2013 on the Amendment of Particular Laws Concerning Law Enforcement. The introduction of asylum-seeker detention and the practice of its application have raised dust. In my essay I am introducing the connections between the reasons of ordering asylum-seeker detention in the Act on Asylum and its backgroud in the EU Directive. I am not dealing with the question of compatibility of asylum detention and human rights and with problematic procedural issues, because I consider it more important to review the substantive conditions of asylum-seeker detention and the certain practical questions of its application therefore I am focusing on this segment of jurisdiction.